HATVANI ZOLTÁN, DR. (SZDSZ)

Full text search

HATVANI ZOLTÁN, DR. (SZDSZ)
HATVANI ZOLTÁN, DR. (SZDSZ) Köszönöm miniszter úr a részletes válaszát. Mindenekelőtt egy félreértést szeretnék tisztázni. Itt most ebben az ügyben sem, és ha a területfejlesztés kérdéseiről beszélek, akkor sem, sohasem azt szoktam felvetni, hogy a megyénk az ország lehetőségeihez képest, azon belül kevés pénzt kap. A megyénk viszonylag sok pénzt kapott mindig, tönkre is tette az iparát, a mezőgazdaságát a rosszul irányított pénzodaítélés. Emiatt aggódunk, hogy ugyanezt folytatja ez a Kormány is, és az elrontott gazdasági szerkezet tovább romlik.
De konkrétan a válaszával kapcsolatban: a határozatot elsősorban az minősíti, hogyha egy határozat kiértékelhető, egzaktan, precízen ellenőrizhető annak végrehajtása. Ez olyan határozat, amit eleve nem is lehet ellenőrizni, hisz a 23 pont — összesen pontok és alpontok — java része ilyen szavakból, megfogalmazásokból áll: jelentést készít, javaslatot tesz, ajánlja az önkormányzatoknak, indokoltnak tartja a helyi kezdeményezést stb., stb. Mindössze öt elég konkrét pontja van ennek a határozatnak. Ezek közül a legfontosabbakat szeretném megemlíteni, amire nem is kaptam elfogadható választ.
Tudvalévő, hogy az egész térség válságának egyik okozója az ipari nagyüzemek és a mezőgazdasági nagyüzemek súlyos helyzete. Jóllehet itt különböző, reorganizációsnak nevezett kísérletek folynak, ezek egyikét sem nevezhetjük annak, mert egyik vállalatnak sem sikerült. Tulajdonképpen eljutnak odáig a reorganizálók — úgymond —, hogy az adósságaikat leírják, de igazi, valós gazdaságélénkítő, fejlesztő intézkedéseket mindeddig nem láttunk, ennek nem voltunk eddig tanúi.
Az M3-as autópálya valóban rendkívül fontos lenne a térség szempontjából — ezt miniszter úr is elmondta —, az építési munkákat meg kellett volna '93-ban kezdeni, erről egyelőre szó sincs.
Nagyon fontosnak tartanánk a határozatnak azt a pontját, amely szerint kelet-magyarországi illetékességű fejlesztési, befektetési társaság megalakítását kellett volna végrehajtani. Ebben az ügyben sem történt semmi.
Tehát azok a konkrét pontok, amelyeknek a teljesítése rendkívül fontos lett volna határidőre, tulajdonképpen nem teljesültek.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir