SZILI SÁNDOR (MSZP)

Full text search

SZILI SÁNDOR (MSZP)
SZILI SÁNDOR (MSZP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én nagyon rövid indoklással készültem saját javaslataim támogatását kérve az Országgyűléstől. Az alapelvekhez igazán nem akartam a részletes vitában hozzászólni, annál is inkább, mert részt vettem azon a hatpárti tárgyaláson, amelyiken tulajdonképpen ez az alapelv megszületett.
Azt kell elmondanom, hogyha a frakción belül esetleg van is az alapelvekkel kapcsolatban valamifajta eltérő vélemény, az végül is nem volt olyan jelentős, hogy ehhez mi külön módosítást kívánjunk beadni. Viszont el szeretném mondani - bár a múlt heti vitán nem tudtam jelen lenni -, hogy véleményem szerint valami félreértés vagy félremagyarázás adhatott okot arra, hogy itt egyfajta személyeskedő vita alakult ki, mert két olyan lényeges kérdés - amit Perjés Gábor képviselőtársam is említett - mint a határőrség és a létszám kérdése a hatpárti tárgyalás első megbeszélésén megállapodás tárgya volt, hogy erről nem vitatkozunk, ezt kiemeljük az alapelvekből. Ezért nem fejtettük mi ki a véleményünket ezzel kapcsolatban, illetve nem kívántunk ehhez módosító javaslatokat beadni.
Viszont ami a saját javaslataimat illeti, először is nagyon szépen megköszönöm Király Béla képviselőtársam támogatását. Úgy gondolom, hogy olyan mélyrehatóan elemezte a javaslataimat, és olyan konkrét indokokkal támasztotta azt alá, hogy talán nekem már ez ügyben nem kéne szólnom. Viszont hogy szóljak - engedjék meg -, azt két dolog miatt is fontosnak tartom: egyrészt, mert túl ezen a két javaslaton, ami a beszámoltatásokra vonatkozik, van még plusz két javaslatom, amit a bizottságok nem fogadtak el, ez pedig az együttes jelentés 7. és 8. számú pontjában található. Az egyik a 9585-ös számon beterjesztett módosító javaslatom, a másik pedig a 9586-os javaslat. Szeretném bejelenteni, hogy ezt a két módosító javaslatomat visszavonom.
Viszont, nemcsak azért, mert úgy érzem, hogy jelentős támogatást kaptak főleg ellenzéki képviselőtársaim részéről a módosító javaslataim, amelyek a beszámoltatásra vonatkoznak, és az együttes jelentés 11. és 12. pontjában találhatók, hanem úgy gondolom, hogy annál is indokoltabb ez, mert megítélésem szerint ez van összhangban az Alkotmány 40/B. §-ának (3) bekezdésével, amelyik tulajdonképpen meghatározza, hogy a fegyveres erők irányításában kik vesznek részt, és ezt, többek között, az Országgyűlés feladatává is teszi.
Úgy gondolom, ha az Országgyűlésnek ilyen feladata van, akkor indokolt, hogy az Országgyűlés legalább akkor, amikor a tárca költségvetéséről tárgyal - ez pedig egyszer az új költségvetés megszavazásánál, egyszer pedig a költségvetési év befejezése után az elmúlt év költségvetésének a tárgyalásánál -, indokolt lenne, hogy a tárca beszámoljon az Országgyűlésnek.
A második javaslatom tulajdonképpen, hogy úgy mondjam, egy kialakult gyakorlatot próbál meg papíron lefektetni, egy olyan gyakorlatot, amivel többször volt kénytelen élni a honvédelmi bizottság olyan formában, hogy utólag jutottak a tudomására bizonyos dolgok, amik a honvédelmi tárcán belül történtek. Erre magyarázatot kérve végül is hajlandó volt a tárca a bizottság előtt megjelenni és beszámolni róla. Lehet, hogy nem minden esetben kötelessége ez a tárcának, de úgy gondolom, hogy egy Országgyűlést, főleg a honvédelmi bizottságot igazán megilleti az a jog, hogy folyamatosan tájékozódjon a honvédelmi tárca működéséről és az ott történt fontos eseményekről.
Én ezeket a szempontokat és azokat az indokokat, amelyeket képviselőtársaim is felhoztak, ajánlom a tisztelt Ház figyemébe, és kérem, hogy a jövő szerdai szavazásnál ennek megfelelően döntsenek. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir