DEUTSCH TAMÁS (FIDESZ)

Full text search

DEUTSCH TAMÁS (FIDESZ)
DEUTSCH TAMÁS (FIDESZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én szándékosan megvárva valamennyi hozzászólót kértem most szót, és azt indítványoznám az elnök úrnál a frakciónk nevében, hogy a napirendi javaslatban szereplő előzetes tervezethez képest ne történjék meg a napirendi pont általános vitájának a lezárása. Ezt azzal indokolnám, hogy a házbizottságban, amikor több fordulóban is tárgyaltak, illetve tanácskoztak erről a kérdésről a jelen lévő frakcióvezetők, akkor egy olyan szóbeli megállapodás jött létre, aminek értelmében addig ennek az indítványnak az általános vitája nem kerül lezárásra, amíg a bizottság felállítására vonatkozólag valamennyi frakció között nem jön létre politikai megállapodás.
Ma utánaérdeklődve azt a tájékoztatást kaptam, hogy nincs meg még ez a politikai megállapodás, és rettentő káros precedens lenne, hogyha a Ház történetében megtörténne az első olyan bizottság felállítása, amelyik politikai konszenzus nélkül jön létre, s tudtommal egyetlenegy frakciónak és egyetlenegy indítványtevőnek sem szándéka, hogy politikai konszenzus nélkül álljon föl ez a bizottság.
Tehát kérem az elnök urat, hogy ne zárja le az általános vitát, hanem csak napolja el. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir