CSEHÁK JUDIT, DR. (MSZP)

Full text search

CSEHÁK JUDIT, DR. (MSZP)
CSEHÁK JUDIT, DR. (MSZP) Tisztelt Ház! Az imént megismerhettük Kátay képviselő úr javaslatát, amelyikből akkor lesz a Parlament által is szavazható módosító indítvány, hogyha a szociális bizottság most a szünetben következő ülésén bizottsági indítványként is elfogadja.
Képviselő úr javaslatát az ellenzéki pártok valószínű, hogy támogatni fogják, így mi szocialisták is támogatni szeretnénk, hiszen az eredeti kormányjavaslatnál ez egy többet érő javaslat. Arra kötelezi ugyanis a Kormányt, hogy terjesszen be egy nyugdíjintézkedésre, egy kiegészítő intézkedésre vonatkozó javaslatot, hogyha erre anyagi lehetőséget lát.
Szeretném elmondani, hogy mindamellett, hogy a bizottságban, és nyilván a plenáris szavazásnál ezt a többet érő, az eredeti javaslatnál többet érő módosító javaslatot támogatni kívánjuk, fenntartjuk eredeti módosító javaslatainkat, hiszen mi azt javasoltuk, hogy a márciusi nyugdíjintézkedés januártól legyen esedékes, erre Kátay úr javaslata nem ad lehetőséget, valamint azt javasoltuk, hogy most döntsünk arról, hogy a Kormány év közben egy kiegészítő korrekciós intézkedést is az Országgyűlés elé fog terjeszteni.
Ezért tehát támogatásunk nem mond ellent saját eredeti indítványunknak, mert úgy gondoljuk, hogy ennek ismeretében - a kapcsolódó módosító indítvány ismeretében - nincs jogunk elállni a törvény jelenleg érvényes szövegétől és benyújtott módosító indítványainktól.
Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir