KÁTAY ZOLTÁN, DR. (MDF)

Full text search

KÁTAY ZOLTÁN, DR. (MDF)
KÁTAY ZOLTÁN, DR. (MDF) Csupán a két perc erejéig, Elnök Úr. Mindenesetre mindenekelőtt megköszönöm Csehák képviselő asszonynak, hogy e valóban a nyugdíjasok érdekében kidolgozott csatlakozó módosító indítvány támogatását saját, és gondolom, frakciója részéről megelőlegezte.
Formailag szeretnék valamit mondani, egy tartalommal azonban vissza kell szólnom. Nevezetesen, hogy valóban nem beszélek január 1-jei hatályról, egészen egyszerűen azért, mert figyelembe veszem a realitásokat. Én ezt javaslom mindenkinek ebben a Házban. Itt is figyelembe kell venni a realitásokat, mint ahogy a Házszabálynál is figyelembe kell venni a realitásokat.
Ez pedig azt jelenti, nincs szükség ezen csatlakozó módosító indítványhoz, hogy bizottsági csatlakozó módosító indítvány legyen, mert az elnök úr frakciónk kérésére megnyitotta a részletes vitát. Én a módosító indítványt gyakorlatilag az országgyűlési határozat egészét érintő 8901-es módosító indítványhoz kapcsoltam, következésként a csatlakozó módosító indítvány ilyen módon önmagában is megáll.
Jeleztem már, hogy a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja támogatja. Természetesen nekem nem az a célom, hogy saját nevem szerepeljen, hanem hogy az ügy, a nyugdíjasok ügye menjen előre, következésként, ha ezt a bizottság bizottsági csatlakozó módosító indítvány rangjára emeli, az elé nagy tisztelettel nézek. Köszönöm.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir