TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP)

Full text search

TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP)
TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP) Köszönöm a szót, Elnök Úr. Súlyos mulasztás pótlásáról van szó, és az a súlyos mulasztás valamennyiünket terhel, minden országgyűlési képviselőt, és külön is terheli a Magyar Köztársaság Kormányát.
Emlékeztetnék mindenkit arra, hogy a földtörvény benyújtásának kötelezettségét felvállalta nemcsak a Független Kisgazdapárt a választási propagandájában, hanem felvállalta ezt a Demokrata Fórum is, felvállalta a Kereszténydemokrata Néppárt, és a kormányzat maga is többször nyilatkozott abban a kérdéskörben, hogy milyen fontosnak tartja a földtörvény előterjesztését.
Mégis, akárhány javaslat került előterjesztésre, az végül is nem kerülhetett a Ház elé, mert a kormányzat azt nem tartotta megfelelőnek, jónak. Egy alkalommal - több mint két évvel ezelőtt - már a Ház asztalán feküdt a földtörvényjavaslata egy képviselőtársunknak. Akkor a miniszterelnök úr személyes kívánságára került visszavonásra ez a beterjesztett törvényjavaslat, és a képviselőtársunk felszólalásában hivatkozott arra, hogy a miniszterelnök úrtól személyes ígéretet kapott arra, hogy 30 napon belül a Ház asztalán lesz a Kormány földtörvényjavaslata.
Én úgy gondolom, nem kell ma arról külön szót ejteni ebben a Házban, hogy milyen katasztrófahelyzetben van a mezőgazdasági ágazat és az élelmiszeripar is. Nyilvánvaló, hogy ezért tehát ennek a súlyos mulasztásnak a pótlása kétoldalú kötelezettség. Egyrészt terheli ennek a kötelezettségnek a teljesítése a Magyar Köztársaság Kormányát, de a Házat sem lehet felmenteni, beleértve Torgyán Józsefet - ennek a javaslatnak az előterjesztőjét - a személyes felelősség alól, mert a mezőgazdaság megmentésének egyik nélkülözhetetlen kelléke a földtörvény előterjesztése.
Ezért tehát az általam előterjesztett országgyűlési határozati javaslat egyrészt 60 napos határidőt szab a Kormánynak, hogy a Kormány most már terjessze elő ezt a földtörvényjavaslatot. Azért kell a Kormánynak előterjesztenie - hogy felhívjam a tisztelt képviselőtársaim figyelmét a jogszabályi előírásokra -, mert az olyan fontos törvény, mint a földtörvény előterjesztésére a jogalkotásról szóló törvény úgy rendelkezik, hogy azt általában az illetékes szakminiszternek az igazságügy-miniszter útján kell előterjesztenie, a két miniszter közti egyeztetés pedig egyértelműen kormányzati feladat.
(15.40)
Tehát a Kormánynak most már határidőt kell előírni ahhoz, hogy a kormányzat ezt a súlyos mulasztását előterjessze és pótolja. Másrészt viszont már most utalok arra, hogy a II. alatti előterjesztés szerint külön meg kell állapítani a kormányzat felelősségét a mulasztás miatt, hiszen a mulasztásból mérhetetlenül sok kár származik, és ezért a tisztelt Ház nem tekinthet el a Kormány felelősségére való utalástól sem, amikor a határozati javaslatot megszavazza. Kérem, hogy a tisztelt Ház teljesítse kötelességét, és szavazza meg az előterjesztést. Köszönöm.
Határozathozatal

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir