KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP)

Full text search

KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP)
KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Annak a törvénynek a hatálya, amelyet Tompa Sándor képviselőtársammal módosítani szeretnénk, közel félmillió munkavállalót érint - az oktatásban, az egészségügyben, a közművelődésben dolgozókat.
A pedagógusok, egészségügyi dolgozók, közművelők jogbiztonságot reméltek ettől a törvénytől akkor, amikor megszületett. Azt remélték, hogy a korábbi Munka Törvénykönyvéhez képest kedvezőbb pozíciókat biztosít számukra ez a különös törvény.
Az azóta eltelt időszak, a kezdeti tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a jogbiztonságot ez az új törvény nem tudta megalapozni. A közalkalmazotti törvény és a Munka Törvénykönyve között ellentmondások vannak, nincs összhang a Munka Törvénykönyve és a neki alárendelt közalkalmazotti jogviszonyról szóló jogforrás között.
Súlyos gondot okoz az is, hogy a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény nehezen vethető össze a köztisztviselőkről szóló törvénnyel, bár a két törvény között hierarchikus kapcsolat nincs, a különbségek, az ellentmondások mégis feszültséget okoznak, hiszen a két munkaterület között nagyon sok a rokon vonás. Ami pedig a pozíciók nyerésének esélyét illeti, a közalkalmazottak sok vonatkozásban saját korábbi jogi helyzetükhöz képest is hátrányokat szenvednek, illetve hátrányos helyzetbe kerültek a Munka Törvénykönyve hatálya alá eső dolgozókkal, munkavállalókkal szemben is.
Tompa Sándor képviselőtársammal olyan módosítást terjesztettünk be, amelyiknek az a fő törekvése, hogy megszüntesse a közalkalmazotti területeken dolgozók jogvesztését, azt a jogvesztést, amelyet korábbi helyzetükhöz képest, illetve a más munkaterületen dolgozókhoz képest elvesztettek.
Utalni szeretnék arra, hogy a közelmúltban egy egész interpellációsorozatban próbáltuk meg ezeket a feszültségeket feltárni. Utaltunk arra, hogy a hatályos besorolási szabályok eredményeképpen a közalkalmazottak jelentős része elveszti munkaviszonyban töltött életének egy jelentős részét, és ezért például kevesebb szabadságra jogosult egy közalkalmazott, mint amennyi életkora alapján a Munka Törvénykönyve szerint járna.
Jogvesztőnek és a közalkalmazottak számára hátrányosnak tartjuk a munkaviszony megszüntetésének szabályait, a fegyelmi eljárás szabályait, amelyek megítélésünk szerint kiszolgáltatottá teszik a közalkalmazottat, de az intézmények vezetőit is.
Indítványcsomagunkban arra törekszünk, hogy erősítsük a kollektíva ellenőrző szerepét, és megpróbáljuk tisztábbá tenni a kollektív szerződés kötésének rendjét a törvényben. Ezért indítványcsomagunkat négy témakörben nyújtottuk be. Ezek - a törvény logikus sorrendjében -: a kollektív szerődésre vonatkozó szabályok, a közalkalmazotti jogviszonynak és a vezetői megbízás megszüntetésének a szabályai, a fegyelmi felelősség szabályai és a közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő meghatározásának a szabályai.
Úgy ítéljük meg, hogy ez a csomag nem terjed ki minden olyan törvényhelyre, amelynek megváltoztatása indokolt lenne, de egy-egy témakörön belül közelítő teljességgel próbáltuk meg az adott témakörben problematikus törvényhelyeket megváltoztatni. Úgy véljük, hogy egy ilyen nagy jelentőségű törvényhez nem szabad havonta hozzányúlni. Tehát megpróbáltuk összegyűjteni mindazokat a gondokat, amelyek a végrehajtásban a közalkalmazottak számára eddig rengeteg gondot okoztak.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tavaly, év végén egy indítványommal meglehetősen furcsa helyzetbe kerültem. Előterjesztést tettem a Parlamentnek egy foglalkoztatáspolitikai irányelv elfogadására. Azt reméltem, hogy a Parlament elég fontosnak fogja tartani a foglalkoztatás kérdését ahhoz, hogy a költségvetés tárgyalásával párhuzamosan áttekintse az 1993-as esztendő foglalkoztatáspolitikai teendőit. Javaslatom sajnos nem kapta meg a napirendre tűzéshez szükséges parlamenti többséget. Ugyanezt a javaslatot elküldtük a szaktárcák képviselőinek, a munkaadók, a munkavállalók szervezeteinek és a parlamenti pártoknak. Meglepően sok elismerő szót kaptunk erre az indítványra az érintett szaktárcától is.
Én most arra kérem képviselőtársaimat, hogy ne a napirendi szavazás után mondjanak dicsérő szavakat indítványunkról. Tompa Sándor képviselőtársammal együtt azt ajánlom, hogy a parlamenti vitában állunk éles bírálatuk, kritikájuk elé is, de tegyék lehetővé, hogy indítványunk itt, a Parlament nyilvánossága előtt méressék meg, és ezért kérem, hogy napirendre tűzését támogassák. Köszönöm. (Taps.)
(10.20)
Határozathozatal

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir