SCHIFFER JÁNOS, DR. (MSZP)
SCHIFFER JÁNOS, DR. (MSZP)
SCHIFFER JÁNOS, DR. (MSZP) Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Múlt héten terveztem hozzászólásomat elmondani. Akkor azonban úgy éreztem, hogy az az érdektelenség - amely érdektelenséget már a javaslat előterjesztője is az expozéban megfogalmazott, amely érdektelenség a múlt heti vitában is mutatkozott - nem teszi indokolttá azt, hogy ezt a két törvényt, amelyik a jogállamiság alapvető téziseit érinti, itt jogilag indokoljam, illetve elmondjam ellenérveimet. Ugyanakkor viszont a vita kapcsán, mellékes hozzászólásokként, illetve valamelyik este a rádió egyik fő hírműsorában a három előterjesztő - tehát az Igazságügyi Minisztérium képviselője, valamint a két külön törvényjavaslat benyújtója - szólt a törvényjavaslatokról. Úgy hiszem, nem lehet elmenni a megállapítások mellett, mert talán úgy tűnne, hogy minden rendben van, minden olyan tiszta és egyszerű, mint ahogy ki lehetett venni a hozzászólásokból, illetve a rádióműsorból.
Mielőtt azonban erre rátérnék, ugyancsak a múltkori vita kapcsán - és itt Salamon képviselőtársam már nagy örömömre reagált arra a kérdésre, ami itt elhangzott az Alkotmánnyal kapcsolatban - én csak azt szeretném bővíteni, nemcsak az Alkotmányt érte sérelem a minősítéssel, hanem az Alkotmánybíróságot is. Nagyon veszélyes az az út, ha alapvető alkotmányos intézményeket lehet megkérdőjelezni, amikor nem azokat a célokat teljesítik, amikor valaki valamit meg szeretne abban fogalmazni. Szeretném azért ennek kapcsán az Alkotmánybíróság saját értelmezését is elmondani, amikor az azt mondja, hogy az Alkotmány a jogállamiságot a köztársaság alapértékének nyilvánította. A jogállamiság alapértékét az alaptörvény rendelkezései részletezik, de ugyanakkor nem töltik ki egészében. Ezért a jogállam fogalmának értelmezése az Alkotmánybíróságnak is egyik fontos feladata. Az Alkotmánybíróság a jogállamiság alapértékét kitöltő elveket a jogszabályok felülvizsgálata során az Alkotmány valamely konkrét rendelkezésével összhangban, annak alapján vizsgálja. A jogállamiság elve azonban ezekhez a konkrét alkotmányos szabályokhoz képest nem kisegítő, másodlagos szabály és nem pusztán deklaráció, hanem önálló alkotmányjogi norma. Aminek sérelme önmagában is megalapozza valamely jogszabály-ellenességét. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában a jogbiztonság szorosan a jogállamiság alkotmányjogi elvéhez kapcsolódik.
Tehát arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy amikor az Alkotmánybíróság egy-egy törvényt értelmez, nem egyszerűen önmagában az Alkotmányt értelmezi, hanem a jogállamiság alapkövetelményét értelmezi. Tehát ezért ennek a kritikája nem fogalmazható meg abból, hogy mit akarunk vele elérni, nem csaphatjuk be magunkat, hogy az Alkotmánybíróságban van a hiba, hanem azokban a törvényekben van hiba, amelyeket az Alkotmánybíróság aztán megkérdőjelez.
Elhangzott itt a múltkori vitában és a rádióműsorban is - azt azonban hadd jegyezzem meg, csodálkozom, hogy az igazságügy-miniszter képviselőjének egy pártatlan tájékoztatási eszközben módja lett volna elmondani a vita megállapításait, tehát módja lett volna felhívni arra a tisztelt rádióhallgatók figyelmét, hogy nem olyan tiszta a vita eredménye. Voltak, akik kételyeket, sőt voltak, akik konkrét kifogásokat emeltek a törvénnyel kapcsolatban. Tehát ha tájékoztatunk, akkor jó lett volna pontosan tájékoztatni.
A másik két törvény-előterjesztőnek ugyanilyen problémája nem volt, a vita nem hozott idáig még semmilyen eredményt. Ennek a törvénynek az egyik alapkérdése maga a jogértelmezés kérdése, hogy az országgyűlési határozat jogot akar értelmezni. Természetesen az Országgyűlésnek joga van törvényeit értelmezni. Szerencsésebb azonban, ha ezeket nem határozatokban, hanem törvényekben teszi meg úgy, ahogy a Büntető Törvénykönyv több változatában is a büntetőtörvényi fogalmakat értelmezi.
Ugyanakkor fel kell hívni a figyelmet arra, hogy jogértelmezésre csak ott van mód, ami a jogszabályban benne van. Ami nincs benne a törvényben, azt nem lehet értelmezni, arra valami más jogi megoldást kell keresni. Ha megnézzük az állásfoglalást, annak a tartalmában azok az alapok nincsenek benne, amikre aztán hivatkozni akar. Azaz itt nem törvényértelmezésről van szó, hanem törvénymódosítás lenne igazából a célja az előterjesztőnek, ugyanakkor viszont, ha törvénymódosításra tenne javaslatot, akkor be kellene ismernie azt, hogy itt az elévülés beállt, tehát elévült kérdéseket akar újra büntethetővé tenni, s ez - mint az tudjuk - nem egyezik az alkotmánnyal, erre nincs mód.
A másik kérdés az, hogy mi a célja a jogértelmezőknek, ennek az országgyűlési határozatnak. Az országgyűlési határozat a célját abban fogalmazza meg, hogy akkor, amikor - megfogalmazása szerint - az állam politikai vagy pedig egyéb okból nem érvényesítette a büntetőigényét, az minősülhet az elévülés nyugvásának, tehát ne számítson bele az elévülésbe. Hivatkozik arra, hogy nem teljesítette az állam a büntetőigényét. Nagyon fontos lett volna, ha a törvényjavaslat készítői az Alkotmánybíróság korábbi határozatait is tanulmányozták volna, mert erre vonatkozóan elég fontos megállapítást tett az Alkotmánybíróság. Nevezetesen: nem hárítható az elkövetőre annak a terhe, ha az állam mulasztása miatt a büntetőeljárás ideális célja, az igazságos és rendeltetését betölthető büntetés kiszabása nem teljesülhetett. Közömbös, hogy az állam rosszul vagy egyáltalán nem érvényesítette büntetőigényét. Mindegy az is, hogy milyen okból. Egyaránt az állam terhére esik, ha a bűnüldöző szervek rosszul felszereltek, ha a munkatársai hanyagok, ha anyagilag vagy politikailag korruptak, vagy ha tudatos bűnpártolók.
Egy korszak büntetőpolitikája, visszatekintve, alkotmányellenesnek minősülhet. De akkor sem lehet a jogállami elvekkel ellentétesen működő büntetőhatalom tevékenységét egyes kiragadott részleteiben utólag nem létezőnek nyilvánítani és ebből azt levezetni, hogy adott körben az elévülés el sem kezdődött - fejtette ki az Alkotmánybíróság. Úgy hiszem, eléggé konkrét választ ad a felvetésre.
Elhangzott itt a múlt heti vitában az is, hogy a büntetőeljárás módosítására azért van szükség, mert elhangzott az Alkotmánybíróság határozatában, hogy az elévülést egyedül a bíróság állapíthatja meg. Ez a mondat tényleg így benne van; van folytatása is, amit majd el fogok mondani. De azért így kiemelve egy kicsit félrevezetheti az olvasót, a hallgatót. Mert nagyon sok minden van, amit végérvényesen, jogerősen csak a bíróság állapíthat meg. Ugye azt, hogy egy cselekmény bűncselekmény vagy nem bűncselekmény, jogerősen ezt is csak bíróság állapíthatja meg, ugyanakkor sem a rendőrséget, sem az ügyészséget nem korlátozza az, hogy ezt ő is megítélje. Ugyanígy: hogy a cselekményt a gyanúsított követte el vagy nem ő követte el, ezt is jogerősen a bíróság állapíthatja meg, de a rendőrségnek és az ügyészségnek is rendelkezésére áll a lehetőség, hogy minősítse ezt a kérdést. És egy sor ilyen kérdés van.
Tehát nem kizárólagosságról van szó, hogy ki állapíthat meg elévülést vagy ki nem állapíthat meg elévülést, hanem arról, hogy jogerősen ki állapíthatja meg. Tehát még így félig idézve a mondat sem egyértelmű, nem kizárólagos fogalmazás, hanem csak egy lehetőséget tartalmaz.
De azért fontos lett volna - és sajnos az utóbbi időszakban több törvénynél találkozunk azzal, hogy csak a nekünk tetsző idézeteket emeljük ki a törvény indoklására; ilyen volt a Kormány előterjesztése is, ahol a nemzetközi szerződések nem minden pontját emelte be a mellékletbe, hanem csak azt, ami erősíti a Kormány céljait. Tehát ha tovább olvassuk az alkotmánybírósági határozatot, az úgy folytatódik, hogy a törvényhozó egyetlen alkotmányos lehetősége arra, hogy az adott bűncselekmények büntethetőségének elévülésébe beleszóljon, az, hogy kedvezőbb szabályokat állapítson meg - mondja az Alkotmánybíróság. Ebből a véletlenül kimaradt folytatásból tehát az tűnik ki, hogy a bíróság természetesen jogerős megállapításokat tehet, a törvényhozó pedig nem tehet. A törvényhozónak egyetlen lehetősége van, hogy pozitívan diszkrimináljon, tehát pozitív szabályokat állapítson meg. Minden ügyben természetesen a bíróságnak kell dönteni.
Tisztelt Ház! Én úgy hiszem, hogy lett volna, és van is mód arra, hogy ezt a kérdést igazából végigjárja az Országgyűlés. Meg kellett volna hallgatni többeknek a megjegyzését, többek között az Alkotmánybíróság megjegyzését is, amelyik így hangzik: nem lehet azonban a történelmi helyzetre és a jogállamiság megkövetelte igazságosságra hivatkozva a jogállam alapvető biztosítékait félretenni. Jogállamot nem lehet jogállammal szemben megvalósítani.
(16.30)
Természetesen fontos az, hogy szembenézzünk azzal, ami volt, fel kell tárni a múltat. Ennek azonban nem az a legcélszerűbb eszköze, hogy büntetőtörvényeket kreálunk, hanem sokkal fontosabb és célszerűbb lenne azoknak a javaslatoknak a meghallgatása, a tartalmilag nagyon összefüggőknek a meghallgatása, amit Göncz köztársasági elnök nyújtott be és javasolt, vagy amit az Oláh-Böröcz határozati tervezet céloz meg, vagy amit Fodor Gábor ma éppen indokolt.
Azt hiszem, hogy ezek azért fontosak, mert túllépnek az egyszerű büntető törvénykönyvi kérdésen, büntetőkérdésen, és a felelősséget sokkal nagyobb általánosságban akarják megfogni. Egy német jogfilozófus a felelősséget négy részre osztotta: büntetőjogira, amire éppen le akarják szűkíteni a kérdést, politikaira, erkölcsire és metafizikaira. Itt az előterjesztés során az expozéban elhangzott, hogy nem kell félni attól, hogy sok bírósági per lesz. Nem tudom, mennyi lesz, 10, 50 vagy 100. Mindegy, lesz néhány per. Ezzel a néhány perrel túlléptünk a kérdésen. S nem zárul le a kérdés, hogy vajon hol is az igazi felelősség? Hol a felelősség az elhallgatásban, tűrésben, az asszisztálásban? Ahhoz, hogy szembenézzünk, nem elég egyes bírósági eljárásokat lejátszani, az nem fogalmazza meg az egyén felelősségét. A társadalom összetevőjeként az egyén felelősségét is meg kell fogalmazni. Hol az erkölcsi és metafizikai felelősség?
Csak egy példát szeretnék erre mondani, hogy amikor nem záródnak le így a történelmek, a történések, akkor a felelősség valahol elmarad. A II. világháború után is voltak perek. Voltak külön eljárású perek. Ezzel a pár perrel - nem tudom, mennyi volt, hány száz - le lett véve a felelősség a társadalomról. Pont arról, hogy ki hol volt olyan, hogy elhallgatott, ki volt olyan, aki asszisztált a kérdésekhez. Nem fogalmazódott meg a társadalomnak, mert oda lett mutatva az x büntetőper, nem lett végigvíve a felelősségkérdés, a társadalom felelősségének kérdése.
Ezért lehetett aztán az - tágabb értelemben -, hogy aki korábban nyilas volt, az nyugodtan átülhetett egy másik lóra és lehetett belőle ÁVH-s.
Zárszóként szeretnék visszaidézni a nem mostani törvény, hanem az egyszer már megvizsgált törvény vitájához, Nagy Attila képviselőtársunkat szeretném idézni, aki igazán érintett volt a kérdésben, és nem lehet elfogultsággal vádolni. Ő azt mondta a vita során: Az én problémáim akkor kezdődnek a törvény előterjesztésével magával, és kifejezetten az indoklással, amikor saját szavaival mondva, jogon kívül politikai megfontolásokat kíván az igazságszolgáltatásba bevezetni. Hiszen a törvényjavaslat saját születését ezeknek tagadásával indokolja. És őszintén mondom, hogy aki bármilyen megfontolásból politikai leszámolásokat akar kezdeni, ahelyett, hogy megalkotnánk azt a jogrendet, amelyben nem lehet többé sortüzeket indítani állampolgárokra, ahol nem lehet visszaéléseket elkövetni. Aki ehelyett leszámolni akar, az, őszintén mondom, nagyon komolyan: először lőjön belém, mert én nem akarok egy ilyen jövőben élni, őszintén nem akarok.
Nagy Attila sajnos már nem él, szíve elvitte. Nagyon sajnálom, hogy akkor nem hallgatták meg szavait, készüljön-e az újabb javaslat, ha nem olvasták el a jegyzőkönyvet; a jegyzőkönyvben az értelem és értelem tiszta szavait, egy olyan ember mondandóját, aki felül tudott emelkedni saját sérelmén, és pontosan meg tudta ítélni és tudta, hogy mi a társadalom jövőjének az érdeke. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
