KERESZTES K. SÁNDOR (MDF)
KERESZTES K. SÁNDOR (MDF)
KERESZTES K. SÁNDOR (MDF) Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor megváltam a miniszteri beosztásomtól, úgy gondoltam, Bős ügyében csak nagyon komoly indok fennforgása esetén szólalok meg itt a Parlamentben.
Sosem hittem ugyan, amit egynémely képviselőtársam nyíltan vagy burkoltan állított, hogy tudniillik az én megátalkodottságom lenne az oka, hogy ez a kérdés még mindig nem oldódott meg közmegelégedésre. De úgy véltem, hogy megadom a lehetőséget a környezetvédelmi bizottságnak, hogy gyors és határozott lépésekkel lezárja ezt az ügyet.
Nos, a dolgok nem így alakulnak és a kérdésről folytatott múlt heti általános vita annyira pregnánsan világított rá a bajok gyökereire, hogy nem mulaszthatom el az ezekre való rámutatást.
Különösen örültem ezzel kapcsolatban Ilkei Csaba felszólalása egy részének, hadd idézzem rövidítve két mondatát.
"A bősi vízlépcső odaát egy nemzeti program presztízskérdése. Aki ezt nem látja és nem kompromisszumra törekszik a de facto kész helyzet ismeretében, az könnyen elméleti tételek és az absztrakt logika csapdájába esve, irreális célokat kerget." Eddig az idézet.
Igazán sajnálom, hogy Ilkei Csaba közismert szociális érdeklődése eddig nem engedte érvényesülni ökológiai érzékenységét. Jó küzdőtársak lettünk volna a környezetvédelmi bizottság ülésein.
Egyetértek azzal a megállapítással is, hogy, idézem: "Ha egyeseknek csak az időhúzás a céljuk, az, hogy bárminemű felelősség megállapítására csak új választások után kerülhessen sor, azokat fel kellene menteni súlyos károkozó tevékenységük folytatása alól."
Igen, így van! A baj csak az, hogy a károkozók között nemcsak kinevezettek, hanem választottak, sőt hivatlan önkéntesek is akadnak. Mire mutatott rá tehát a múlt heti általános vita?
Arra, kedves képviselőtársaim, hogy itt egy bújócska folyik, amelynek célja a Kormány részéről a felelősségnek a Parlamentre való áthárítása, és amelynek eredménye a Parlament oldaláról - néhány környezetvédelmi bizottsági tag részéről talán célja is - a Kormány lebénítása, döntésképtelenné tétele ebben a témában.
Eszköze pedig a szakmaiság és a szakszerűtlenség olyan elegyítése, amely a játékban részt nem vevők számára az események követését rendkívül nehézzé teszi, a döntéseket pedig kiismerhetetlenné.
Nem állítom, hogy mindez tudatos manőver, de az eredmény ez. Mire alapozom ezt a megállapításomat?
Jávor képviselő úr, a napirendi pont előadója szerint a Parlamentnek kell állást foglalnia az ideiglenes vízpótlás kérdésében, mégpedig a 17/1993. (IV. 1.) dátumú országgyűlési határozat alapján várt kormányelőterjesztés kapcsán.
Idézi is expozéjában, hogy "Az Országgyűlés felkéri a Kormányt, hogy a Duna egyoldalú elterelése következtében szükséges beavatkozásokra vonatkozó cselekvési programot és pénzügyi tervet április 10-éig terjessze az Országgyűlés elé."
Ebbe a "cselekvési program" kifejezésbe sok minden, gyakorlatilag bármi belefér, elvben. Ha azonban utánanézünk a dolognak, akkor kiderül, hogy ez a bármi valójában nem sok minden lehet és biztos nem a vízpótlás. Pap János ugyanis, aki a határozatnak ezt a pontját javaslatként benyújtotta márciusban, nagyon egyértelműen megfogalmazta előterjesztésében, hogy célja az - idézem -, hogy "április 10-éig a Kormány számoljon be a pénzügyi tervről, illetve konkrét vízgazdálkodást és csatornázást megvalósító tervéről".
(18.30)
A hatperces indoklásában egy szó sincs e pont kapcsán a vízpótlásról. És ezt Pap János logikusan csinálta két okból is.
Egyrészt azért, mert akkor a Kormány már több mint egy hónapja kész volt a vízpótlási tervvel és ezt a bizottság tudta is. Nem kellett tehát felkérni elkészítésére. Másrészt azért nem tartalmazta ez a pont a vízpótlással kapcsolatos kérdést, mert Pap János benyújtott egy másik kiegészítő javaslatot, amelyet harmadik pontként el is fogadott az Országgyűlés. Ez így szól: "A Kormány az ivóvízbázisok védelme és a talajvízszint-csökkenés megállapítása érdekében kidolgozott koncepcióját 1993. július 10-ig terjessze az Országgyűlés elé."
Miért idéztem ezt a határozati pontot? Mert azokat a kifogásokat, amelyeket a környezetvédelmi bizottság tagjai a tervezett vízpótlási intézkedésekre vonatkozóan hangoztattak és hangoztatnak, ezzel a feladattal összefüggésben kell tárgyalni, nem az egészen másról szóló cselekvési programban.
A problémát és a félreértéseket általában a pontatlan és általános megfogalmazások okozzák. Az előterjesztő bizottság nem tudja vagy nem akarja pontosan megfogalmazni kívánságát, a Kormány ezután elkészít valamit, amit gondol és azt a bizottság vagy elfogadja vagy nem. Ilyen a mostani helyzet is.
A hozzászólásokból kiderül, hogy nincsenek megelégedve a Kormány által tervezett vízpótlás műszaki megoldásával és más alternatívát is látni akarnak. De akkor miért nem ezt tartalmazza a határozati javaslat? És mit fogunk számon kérni a Kormánytól július 10-én, amikor lejárt a márciusban elfogadott, már idézett határozati javaslat szerinti határidő.
A dolognak persze lenne logikája, ha ezt nem maguk az előterjesztők cáfolnák meg. Nézzük ismét a márciusi előterjesztést. Pap János a javaslatait a következőkkel indokolja - idézem: "Ezen országgyűlési határozattervezetet azért adtam be, mert bízom abban, hogy a térség problémáit le kell és le is lehet választani a vízlépcsőről. A települések és a táj nem lehet áldozata annak, hogy egy szűk csoport ökológiai szempontból durva és erőszakos lépést tett. Mint tudjuk, rövid időn belül nem oldódik meg a probléma, ezért amit tudunk, tegyünk meg a károk megelőzésére és mérséklésére, ha már két és fél évet feleslegesen elveszítettünk."
Ennek tükrében is tisztázni kellene az érintetteknek, hogy mit várnak a vitatott vízpótlástól. A válasz viszonylag egyszerűen megfogalmazható. A tervezett kárenyhítő intézkedések - mert erről van szó - nem pótolhatják a hágai bíróság várhatóan kedvező ítéleteinek hatásait. Nem irányulhatnak a talajvízszint megtartására, mert ehhez a vízmennyiség kevés. Célja tehát az, amire valójában a Pap János által megfogalmazott katasztrófaelhárítás okán szükség van. Annyi vizet juttatni a Duna-mederbe és a mellékágakba, valamint a vízpótlórendszerbe, amennyire az ottani flóra és fauna megmentésére szükség van, és amennyiből esetleg még öntözni is lehet, azaz részlegesen pótolni a hiányzó talajvizet.
Miért lenne fontos ezt a célt egyértelműen tisztázni? Mert akkor világossá válik, hogy értelmetlenek azok a kifogások, amelyeket a tervezett vízpótlással szemben felhoztak. A fenékküszöb - amit szinte valamennyi hozzászóló kifogásolt az általános vitában - mindkét megoldásnál kell, az 1843-as és 1849-es folyamkilométernél tervezett megoldásnál egyaránt. Mert különben nincs vízterelés.
Az Ilkei Csaba által említett megoldás annyival rosszabb, hogy jóval kevesebb vizet és szabályozatlanul képes az ágakba juttatni.
A másik kifogás az volt - idézem Zsebők Lajost -, hogy "berendezkedünk egy hosszú távú és bizonytalan műszaki megoldásra, amit kormánydöntés hozott". De miért állíthatja bárki, hogy ez hosszú távú megoldás? Hiszen kizárólag a felszíni vízpótlást biztosítja, nem ad megoldást a többi súlyos problémára. Itt senki sem mondhatja, hogy minden rendben van. Műszaki szempontból is elbontható létesítményről van szó. A rövid időtáv pedig kizárja a vízbázis sokat emlegetett szennyeződésének veszélyét.
A következő gond szintén Zsebők Lajos szerint - idézem: "Nemzetközi bíróság előtt ez egyfajta pozícióvesztés, ez a mi érveinknek a gyengítése." Ezt nemcsak Zsebők Lajos, többen is állították, de senki nem igazolta. Nem is lehet, szerintem. Ugyanis régen rossz nekünk, ha ez a beavatkozás, illetve ennek részlegesen pozitív hatása megcáfolja, meggyengíti a Hágában benyújtott érvrendszerünket. Ennyire nem bízunk az igazunkban?
A kárenyhítésre vonatkozó kötelezettségeinkről pedig már szóltak múlt héten Székelyhidi László és Horváth Tivadar képviselőtársaim. Eddig még senki nem mondta, hogy ezek az érvek nem állják meg helyüket.
Idéznem kell végül Ilkei Csabának még egy gondolatát. Így szól: "Hágai érvrendszerünk ökológiai prioritásokon alapszik, ivóvízkészleteink és a Duna mint természeti kincs veszélyeztetése, károsodása a szlovák félnek bizonyíthatóan felróható okokból. Ezt a pozíciót nem szabad veszélyeztetni" - mondja a vízpótlással kapcsolatban. Hát igen, elveszíthetjük azt a lehetőséget, hogy a nemzetközi közvéleménynek bemutathassuk a kiszáradt Szigetközt. Íme, ezt tették velünk a szlovákok! De valóban ez a célunk?
Kedves képviselőtársaim! A bősi problémahalmazt és következményeit már többen hasonlították Trianonhoz. Én ezt nem merném állítani, de azt igen, hogy ez a táj is hasonló módon lehet felelőtlen politikai játékok és felületes döntések áldozata, mint annak idején az ország. Mindenesetre erre a szituációra is érvényes az az eötvösi megállapítás, amelyet Antall József Trianon kapcsán a magyar-ukrán vita során így idézett: "Én a politikát, amely abban áll, hogy magunkat tökéletes tehetetlenségre kárhoztassuk csak azért, hogy teóriában bizonyos elveket fenntartsunk, a csendes őrültség egy neménél aligha tarthatom másnak."
Kedves képviselőtársaim! Az előzőeket összefoglalva azt mondhatom, hogy a határozati javaslat indoklása szakmai és jogi szempontból megalapozatlan; ismét összemossa Bős hosszú távú és Szigetköz rövid távú problémáit, szövege pedig formailag és tartalmilag nincs összhangban a 17/1993. IV. hó 1. számú országgyűlési határozattal. Így csak arra alkalmas, hogy ebben a bonyolult ügyben még zavarosabb helyzetet eredményezzen és akadályozza a Kormány munkáját. Elfogadását ezért nem javaslom. Köszönöm figyelmüket! (Taps.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
