KATONA BÉLA, DR. (MSZP)
KATONA BÉLA, DR. (MSZP)
KATONA BÉLA, DR. (MSZP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy gondolom, hogy ennek a pótköltségvetésnek a beterjesztése szükségszerű volt. Úgy gondolom, szükségszerű volt, mert előbb-utóbb a Kormánynak be kellett vallania, hogy azok a gazdasági számítások, amikre a '93. évi költségvetését alapozta, és ennek következtében azok a bevételek, amelyek szerepelnek a '93. évi költségvetésben, azok megalapozatlanok voltak. S ezt korrigálni kellett.
(17.20)
Úgy gondolom, el kellene azon töprengenie a Kormány illetékeseinek, vajon mitől van az, hogy immár a harmadik költségvetésnél úgy félév környékén kiderül, hogy azok a gazdasági előrejelzések, azok a gazdasági számítások, amelyen a költségvetések alapultak, kifejezetten rosszak. Két megoldás, illetve felelet lehetséges erre: az egyik az, hogy azok a szakemberek, akik a mindenkori pénzügyminiszter háta mögött vannak, szakmailag rettentő gyenge színvonalon állnak; a másik megoldás az, hogy a mindenkori pénzügyminiszterre és a mögötte lévő szakmai csapatra - a korábbiakhoz hasonlóan - nagy politikai nyomás nehezedik, hogy ne a megfelelő intézkedéseket hozzák meg. Én nem tudtam eldönteni korábban, hogy melyik a valóság - mind a kettő egyébként nagyon rosszat jelent az ország szempontjából. Amióta azonban az MDF választmánya kötelezte a pénzügyminisztert arra, hogy az áfa-törvény október 1-jei bevezetését hozza előre július 1-jére, azóta félek, hogy a második, a politikai nyomásgyakorlás eszköze az, ami rossz gazdasági feltételezésekre kényszeríti a mindenkori pénzügyi kormányzatot.
Szükségszerű volt a pótköltségvetés véleményem szerint azért is, hiszen a jugoszláv embargó gazdasági hatása egyre nagyobb terheket ró a magyar gazdaságra. Szükségszerű volt a pótköltségvetés azért is, mert elég világossá vált már az év első néhány hónapjában, hogy óriási visszaesés van az egész magyar gazdaságot alapvetően meghatározó exportteljesítményben. Szükséges volt a pótköltségvetés azért, mert mindenki látja, hogy a magyar mezőgazdaságban óriási bajok vannak. Nem akarom azokat az adatokat megismételni, amiket Kupa Mihály mondott; én úgy gondolom, azonkívül, hogy a Parlament kormánypárti képviselői jó néhány törvénnyel és a törvények folyamatos módosításával rendes káoszt teremtettek a magyar mezőgazdaságban, ezenkívül ebben az évben arra is rájöhettünk, habár a Közös Piac valamennyi kormány- és államfője miniszterelnökünk személyes jó barátja, mégis azt az elvet vallják, hogy "kein Bruder in Spiel", és amikor gazdaságról van szó, amikor üzletről van szó, akkor minden szívfájdalom nélkül lezárják a határokat a magyar áruk előtt. És arról már senki nem tehet, és nyilvánvaló, hogy ez csak az ország szerencsétlensége, hogy egy ilyen gazdasági helyzetben most már harmadik éve hihetetlen aszály sújtja a mezőgazdaság amúgy is szétzilált termelését. Úgy gondolom, szükségszerű volt a pótköltségvetés bevezetése, hiszen valahol választ kellene adnunk ezen a vonalon is arra, hogy mit csináljunk a magyar pénzintézetek érdekében; mit csináljunk annak érdekében, hogy a magyar pénzintézeteket valóban alkalmassá tegyük arra a feladatra, a gazdaság finanszírozására, amelyre létrejöttek. És szükséges volt a pótköltségvetés azért is, mert választ kellett adni, hogy a romló szociális helyzetre tud-e a Kormány, tud-e a Parlament valamilyen megoldást találni.
Szükség volt tehát a pótköltségvetésre - de nem erre a pótköltségvetésre, amelyet benyújtottak. Amikor elkezdtem olvasni a pótköltségvetés első néhány oldalát, amelyen a gazdasági elemzések szerepeltek, mivel sokkal közelebb voltak a realitásokhoz, mint a korábbiak, ezért azt hittem, hogy ennek eredményeképpen a költségvetésben javasolt megoldások is a realitásokhoz fognak közeledni. Sajnos, ez már nem következett be.
Három alapvető hibája van ennek a benyújtott pótköltségvetésnek. Az egyik az, hogy a bevételi és a kiadási számok meghatározása továbbra sem igazán megalapozott, továbbra sem számításokkal alátámasztott, hanem nagyon sok esetlegességet tartalmaz. A másik, hogy a bevételi hiány ürügyén több mint 13 milliárd kiadási többletet bújtattak el ebben a beterjesztésben, és ennek a kiadási többletnek a döntő többsége az államigazgatás közvetlen támogatására szolgál. És a harmadik pedig az, hogy néhány tételnél én úgy érzem, a pótköltségvetés készítői tudatosan be akarták csapni a magyar Országgyűlés képviselőit.
Én nem szeretnék azzal a két slágertémával hosszabban foglalkozni, amely itt majdnem minden hozzászólásban megjelent, a Hungária Tv ügyével és az áfa-emeléssel, hiszen ezzel sokan foglalkoztak. De meg kell mondjam, ha választanom kell a Kupa Mihály és a Soós Károly Attila által elmondottak között, akkor én inkább az utóbbihoz állok közelebb. Ugyanis Kupa Mihály azt mondta, hogy ő támogatná a Hungária Televíziót, mert a határon túli magyarok érdekét szolgálja. Én azt mondom, hogy ez igaz, és mi is támogatunk mindent, ami a határon túli magyarság érdekeit szolgálja. De egy pótköltségvetésnél minden esetben össze kell hasonlítani, melyek azok a legfontosabb kiadások, amelyek módosításra szorulnak az év közepén. Ezért úgy gondolom, még azok az erdélyi püspökök is, akik nemrég levelet írtak a magyar Kormánynak, mennyire fontos számukra a Duna Televízió, valószínűleg meggondolnák ennek a levélnek a megírását, ha tudnák azt, hogy esetleg ennek az ellentételeként arról kell döntenie a magyar Parlamentnek, hogy másfél milliárd forinttal többet fizessen ki az itt élő tízmillió magyar, mondjuk, a gyógyszerekért. (Moraj a jobb oldalon.) És úgy gondolom, hogy a határon túl élő magyaroknak nem az az érdeke, hogy ők a Duna Televíziót nézzék, hanem az az érdeke, hogy magyar nyelven kapjanak magyar információt, magyar nyelven kapjanak kulturális műsort. (Zaj a jobb oldalon.) ., magyar nyelven kapjanak tudományos műsort, és úgy érezzék, hogy hozzá tartoznak egy nagy magyar közösséghez. És teljesen mindegy nekik, hogy külön a Duna Tv-t alapítják-e meg 2 milliárd forinttal itt az országban, vagy pedig olyan tévéműsorokat, amelyek egyébként is elkészülnek az országban, egy tallózó módszerrel ugyanezen a műholdon keresztül számukra közvetítenének. (Folyamatos zaj a jobb oldalon.)
Úgy gondolom, azt a három alapmegállapítást, amit az elején tettem, néhány példával kellene bizonyítanom. Azt mondtam, hogy ez a pótköltségvetés tendenciózus, részrehajló, és elsősorban az államigazgatási szervezeteket részesíti nem mindig indokolt többlettámogatásban. Szeretném ezek közül elsőként az Országos Kárpótlási Hivatalnak adott többletköltséget kiemelni. Csépe Béla ugyan védelmébe vette ezt a költségemelést, én viszont úgy gondolom, hogy vissza kellene emlékeznünk 1992 decemberére, amikor a költségvetést elfogadtuk. 1992 decemberében valamennyi, ma érvényben lévő kárpótlási törvény már elfogadásra került, valamennyi kárpótlási törvény határideje lejárt, tehát 1992 végén a kárpótlási hivatalok munkája pontosan tervezhető volt. Ez a tervezés a következőképpen nézett ki decemberben: az 1992. évben erre a célra fordított összegnél a bér 1993-ban 2%-kal kevesebb volt; ezen belül - kérem figyelni az arányokat! - a 2%-os csökkenés mellett az Országos Kárpótlási Hivatalnál 33%-os béremelést hagyott jóvá a költségvetés, míg a megyei hivataloknál már akkor 6%-os csökkenés volt. Ugyanez az egyéb költségek vonatkozásában úgy nézett ki, hogy míg az Országos Kárpótlási Hivatal egyéb költségeit csak 12%-kal csökkentettük, a megyei hivatalokét 37%-kal. Azzal valamennyien egyetértünk, hogy a kárpótlások gyors lerendezése az ország érdeke. Azzal valamennyien egyetértünk, hogy ahol a kárpótlásra várók találkoznak a kárpótlási hivatal ügyintézőivel, ott a lehető legjobban föl kell gyorsítani ezt a tevékenységet.
(17.30)
De én úgy gondolom, hogy a kárpótoltak döntő többsége a megyei hivatalokban és nem az Országos Kárpótlási Központban találkozik ezzel az üggyel. Ezért nagyon rossznak, elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a pótköltségvetés után az 1992-es adatokhoz képest úgy fog kinézni az arány, hogy az Országos Kárpótlási Hivatalban 319%-osra emelkedik a bérköltség. És hiába van ebben a pótköltségvetésben egy mondatban az is leírva, hogy majd elosztják a megyék között, ha ma nem tudják, hogy milyen arányban szükséges a megyéknek többletköltség, akkor milyen alapon számolták ki a végösszeget, és ha tudják, akkor ezeket a pénzeket a megyék során kellett volna megjeleníteni.
Ugyanilyen fölösleges kiadásnak tűnik az a plusz 60 millió forint, amelyet kárpótlási jegyek kiadására kér a Kárpótlási Hivatal. Nemrég egy törvénymódosítási javaslat kapcsán Sepsey államtitkár úr megjelent a költségvetési bizottságban, és a következőket mondta - engedjék meg, hogy szó szerint olvassam föl, mert klasszikusokat csak így szabad idézni: "Az a cél, amit a kárpótlási törvény el akart érni anyagiak terén, úgy tűnik, hogy jóval kevesebb, mint amit a jogalkotók eleve kiszámoltak. A 100 milliárd forint, amit beterveztek az első kárpótlási törvény fedezeteként, az eddig elbírált határozatok tükrében 60 milliárd forintnál nem lesz több." Ez tehát, ha igaz az, amit az államtitkár úr mondott, azt jelenti, hogy nemhogy többletjegyeket kellene nyomni az előre tervezetthez képest, hanem meg kellene semmisíteni azt a 40 milliárdnyi jegyet, amit a tervezet szerint a Kárpótlási Hivatal elkészített. Nem hinném, hogy jó lenne, ha Magyarországon egy ideiglenes, átmeneti feladatra létrehozott hivatal a Parkinson-elméletnek megfelelően kezdene dolgozni, és legfőbb célja saját maga folyamatos fejlesztése lenne, és még kevésbé hinném, hogy jó lenne, ha a magyar Országgyűlés ehhez segédkezet nyújtana.
Ugyanilyen tendenciákat tapasztalunk, ha megnézzük a Belügyminisztérium költségvetését. A Belügyminisztérium költségvetésénél az 1. és 23. cím között - ahol tudvalevőleg a Belügyminisztérium közvetlen irányítása alá tartozó szervezeteket találják - 3 milliárdos emelkedést tapasztalunk. Az összes többi címnél - amelyeknél az összes önkormányzati pénz, a céltámogatási pénzek, a lakossági támogatások, a nevelési támogatások és még nagyon sok fontos dolog van - érdekes módon nem emelkedés, hanem 130 millió forint csökkenés tapasztalható. És csak példának mondanám, mert természetesen minden szentnek maga felé hajlik a keze, hogy a Pénzügyminisztériumban is 37 százalékos bér- és 72 és fél százalékos egyéb költségemelkedést tervez a pótköltségvetés.
Szeretném néhány példával igazolni a második állításomat, nevezetesen azt, hogy a pótköltségvetésben szereplő adatok továbbra is megalapozatlanok, véletlenszerűek. Szerepel az anyagban a költségvetés számára felhasználható privatizációs bevételeknek 17 milliárd forinttal való csökkentése. Ez valószínűleg igaz adat, a privatizációs bevételekből ide felhasznált összeget már a költségvetés során valamennyi ellenzéki párt túlzottnak ítélte meg. Tehát valószínűleg elfogadható, ha ezt számításokkal is alá tudja támasztani a Pénzügyminisztérium, hogy ezt az összeget, ezt a betervezett 20 milliárdot valamennyivel csökkenteni kell. De az nem fogadható el, hogy ha a 20 milliárd forintot a bevételi oldalon 17 milliárd forinttal csökkentjük, akkor az a 7 milliárd forint, ami az 1992. évihez képest jelentősen megemelve került 1993-ban a költségvetésbe arra a célra, hogy a privatizációs munkákat előkészítsék, az a 7 milliárd forint változatlanul marad. Ez azt jelenti, hogy míg 17 milliárddal csökken a bevétele, addig a Vagyonügynökség és az Állami Vagyonkezelő Rt. vállalja, hogy minden, ehhez a 20 milliárdos bevételhez szükséges pénzt hiánytalanul, a bevétel csökkenése ellenére el fogja költeni.
Nagyon szép példája az eltévesztett számításnak a Belügyminisztérium Adatfeldolgozó Hivatala, ahol megjelenik, hogy 210 millió forint többletkiadásra van szüksége, mert néhány belügyminiszteri elszólás után Magyarországon mindenki 1993 tavaszán akarta kiváltani az útlevelét, és ezért 1 millió többlet útlevelet kellett a tervezetthez képest kiállítani, és ez 210 millió forint többletköltségbe került. Igen, de azért azt ma mindenki tudja Magyarországon, hogy ezekért az útlevelekért 1000 forint illetéket illik befizetni. Ez az 1 milliárd forintos többletbevétel viszont ebben a költségvetésben nem jelenik meg sehol. Én nagyon optimista vagyok, és ezért csak azt a variációt tudtam kitalálni, hogy a Belügyminisztérium egy udvarias levél kíséretében mindazoknak az embereknek vissza fogja küldeni ezt az 1000 forintot, akik órákat, napokat álltak sorba, és hónapokkal később kapták meg az útlevelüket. Ha ez így lesz, akkor természetesen nem kell a pótköltségvetésben szerepeltetni. (Egy hang jobbról: Ezt régen is így csináltátok!)
A harmadik állításom az volt, hogy néhány tételnél az érezhető, mintha a képviselőket a pótköltségvetés beterjesztői be akarnák csapni. Itt már többen beszéltek a tartalék kérdéséről. Amikor először elolvastam a tartalékra vonatkozó fejezetrészt, akkor nekem az "itt a piros, hol a piros" nevű játék jutott eszembe. És elmondanám a számokat, ha valaki esetleg nem olvasta volna el. 13 és fél milliárd tartalékból a Kormány az első félévben 7 milliárd forintot elköltött, vagy kötelezettséget vállalt rá. Maradt 6 és fél milliárd. Az IMF-fel történt megállapodás alapján 6 milliárddal csökkenteni kéne a tartalékot. A 6 és fél milliárdból levonom a 6-ot, marad fél milliárd. Ez teljesen világos számolás, félmilliárd forint tartalékja maradt a Kormánynak. De a költségvetésben nem ez szerepel. A költségvetésben az szerepel, hogy elköltöttünk a 13 és fél milliárd forintból 7-et. Ezt a 7-et átvittük most a tartalékból a normál költségvetési sorokba, levontuk a 13 és félből a 6-ot, és 7 és fél milliárd forint tartaléklehetőség maradt a pótköltségvetés szerint a Kormánynak. Szeretném, ha összeadnánk a 7 meg a 7 és fél milliárdot, az 14 és fél milliárd, tehát gyakorlatilag az IMF-csökkentés ellenére a Kormány a valóságban 1 milliárddal több tartalékot használt fel az idén, mint amit eredetileg tehetett volna.
Sok alapítványi összeg szerepel ebben a költségvetésben, s nem is akarunk valamennyire kitérni. De egyetlenegyet kiemelnék, és nem is az a alapítvány jellege miatt, hanem az alapítványnál szükséges, az alapítványnál előterjesztett pénztöbblet indoklása miatt. A Teleki László Alapítvány 150 millió forintos többletét két indoklás alapozza meg a pótköltségvetésben. Az egyik úgy szól, hogy remek üzlet kínálkozik az alapítvány számára, mert 220 millió forint értékű ingatlant most 80 millióért meg tudna venni. A másik pedig az, hogy érdemes is megvenni ezt az ingatlant, mert itt még csak tovább fognak emelkedni a telekárak és az ingatlanárak, és ez egy jó befektetésnek tűnik az állam számára, és növeli az állami vagyont.
Ehhez hadd tegyek két megjegyzést. Az egyik az, hogy mi lesz akkor, ha erre a 220 millió forintos ingatlanra - amit mi 80 millióért akarunk megvenni - valaki jelentkezik és azt mondja, hogy ad érte 81-et. Mi lesz, ha valaki jelentkezik, és azt mondja, hogy ad érte 120-at. Természetesen ez akkor nem képzelhető el, ha mondjuk, ezek az ingatlanok pillanatnyilag a magyar állam tulajdonában, vagy a magyar állam többségi tulajdonában lévő vállalatok tulajdonában vannak. Akkor viszont nem tudom, nem lenne-e jobb megvárni, hogy a magyar állam tulajdonában értékelődjenek fel ezek az épületek, ugyanis azt azért valamennyien tudjuk már, itt az Országgyűlésben megtanultuk, hogy ezek az alapítványok nagyon hasznos tevékenységet folytathatnak, szükség van rájuk, de egyet nem lehet mondani, hogy ezeknek az alapítványoknak a tulajdonában lévő vagyon az állam vagyona. Mert az nem állami vagyon, hanem az magánvagyon. És ezt legalább a költségvetés készítőinek el kéne tudni helyezni most már.
A harmadik pont, amellyel ezt a rossz szándékot szeretném bizonyítani, az az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság osztaléka. Itt a költségvetés azt tartalmazza, hogy 9 milliárddal csökken az osztalék. Rögtön fölmerül, hogy miért pont 9 milliárddal, miért nem hárommal, öttel, héttel, vagy aki a páros számokat szereti jobban, miért nem kettővel, nyolccal vagy tizenkettővel. Azt mondja erre a pótköltségvetés indoklása, hogy ezt nem lehet igazából tudni, mert az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság egy önálló gazdasági egység, és a közgyűlése határozza meg az osztalékot. Nosza, gondoltam, mi sem egyszerűbb, el kell menni az Állami Vagyonkezelő Részvénytársasághoz, mert ott nagyon jó szakemberek ülnek, akiknek egy része még dollárban is kapja a fizetését, s biztos meg tudják mondani azt, hogy mennyi lesz az osztalék.
(17.40)
Igen ám, csak valószínűleg erre onnan nem kapnánk választ. Ugyanis az Állami Vagyonkezelő Rt. vezetésében valóban jó szakemberek ülnek, és ezért ők ismerik, hogy az 1992. évi LIII. törvény 22. §-ának (4) bekezdése szerint - és ezt is kénytelen vagyok szó szerint idézni, nehogy valami tévedésen kapjanak: "A Vagyonkezelő Részvénytársaság az éves költségvetési törvényben meghatározott mértékű osztalékot fizeti be az állami költségvetésbe." Tehát nem a közgyűlés dönt az osztalékról, hanem az éves költségvetési törvényben meghatározott mértékű osztalékot kell befizetni.
Tisztelt képviselőtársaim! Én azt hiszem, hogy mindezek alapján - és azok alapján, amit Békesi László képviselőtársam vezérszónokként elmondott - semmi nem indokolja, hogy mi egy olyan pótköltségvetési törvényt fogadjunk el, amely nem veszi figyelembe az ország reális helyzetét. Semmi nem indokolja, hogy olyan költségvetési törvénymódosítást fogadjunk el, amelynek a megalapozottsága továbbra is erősen kérdéses. Semmi nem indokolja, hogy olyan pótköltségvetést fogadjunk el, amely a valóban válságban lévő ágazatok terhére az államigazgatás költségkiadásait növeli, és semmi nem indokolja, hogy olyan pótköltségvetést fogadjunk el, amelyből több helyen az tűnik ki, hogy a Parlament képviselőit legalábbis félre akarták vezetni.
Én úgy gondolom, hogy az ország érdeke nem az, hogy a megfegyelmezett kormánypárti képviselők, szemüket behunyva ezt a fércmunkát megszavazzák. Én úgy gondolom, hogy az ország érdeke nem az, hogy néhány jó szándékú vagy sértődött kormánypárti képviselő segítségével az ellenzék ezt a pótköltségvetést leszavazza.
Én úgy gondolom, hogy az ország érdeke az lenne, hogy a Kormány végre ismerje föl, hogy a költségvetés és a pótköltségvetés nem bármikor, különböző célokra manipulálható adatoknak az összessége, hanem az ország gazdaságát alapvetően meghatározó fontos dokumentum, amelynek minden sora gazdasági ágazatokat, embercsoportokat, embereket közvetlenül érint.
Én nem mondom azt, hogy a Kormány vonja vissza a pótköltségvetést. Én nem mondom azt, hogy a Kormány, most már valóban szakemberek bevonásával, dolgozzon ki egy újat. Én azt mondom: ez így rossz, és ezt mi nem tudjuk megszavazni. Köszönöm. (Kis taps a bal oldalon.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
