BALÁS ISTVÁN, DR. (Magyar Piacpárt)
BALÁS ISTVÁN, DR. (Magyar Piacpárt)
BALÁS ISTVÁN, DR. (Magyar Piacpárt) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Kedves Képviselőtársak! A törvényjavaslat – és ennyiben korrigálnom kell Fáklya képviselő urat – már 10 hónapja fekszik a Ház előtt. Az más kérdés, hogy ezelőtt egy hónappal egyikünk sem gondolta volna, hogy a ciklusvégi hajrában még sor kerül erre.
Ezelőtt másfél hónappal, február elején egy, az érdekeltek által összehívott fórumon a Monopoly csoport képviselői részt vettek, és ott hívták fel a figyelmet arra, milyen kockázatokkal jár az, hogy ha a gyógyszertárak tervezett privatizációjára intézményi háttér nélkül kerül sor: megint csak egy kísérletezgetés lenne a privatizációval.
Ezt követően több hasonló fórumon vettünk részt. Ugyanezt fejtettük ki más helyen is, és akár büszkék vagy elégedettek is lehetnénk, hogy ez az aggályhangoztatás talán közrejátszott abban, hogy egy fölgyorsult törvényhozási menetben mégis módot találtunk e törvényjavaslat megtárgyalására. Ennek ellenére nem lehetünk büszkék és elégedettek, mert a törvényjavaslatnak elég sok fogyatékossága volt – és a módosító indítványok után is maradt néhány. Ez természetes akkor, hogyha egy rendkívüli hajrában, a 26 törvény egyikeként eldugva, néhány nap marad a törvényjavaslat átolvasására. Nem csoda, hogy egyes más törvényekkel való összhang olykor hiányzik, és végül is úgy tűnik a figyelmes olvasó számára, hogy itt nem is a lakosság gyógyszerellátása talán a lényeg, hanem egy patikaprivatizációra való gyors felkészülés – és talán elsikkad az a körülmény, hogy mire való egyáltalán a gyógyszertár.
A törvényjavaslathoz a Magyar Piacpárt nevében több módosító indítványt terjesztettem elő. Ezek jelentős részét a bizottság támogatta, egy más részét felhasználta – ezt köszönöm. Néhány koncepcionális kérdésre azonban föl kell hívnom a figyelmet.
Az egyik: a törvényjavaslat 6. §-a arról szól, hogy bár a miniszter adja ki az engedélyt a gyógyszertár megnyitására – egy konkrétan meghatározott helyre –, e miniszteri határozat ezen pontját egy nála alacsonyabb rangú szerv utólag megváltoztathatja.
(19.20)
Ez egy jogi nonszensz, normális jogászi ésszel nehezen lenne elképzelhető. A módosító indítvány ezt korrigálni tervezte, a szociális bizottság is benyújtotta a saját módosító indítványát ugyanebben az irányban. Számomra meglepő az, hogy a minisztérium képviselője ezt az indítványt ellenezte a bizottsági ülésen. Szeretném fölhívni a miniszter úr, illetve most helyetteseként államtitkár asszony figyelmét, hogy ebben a vonatkozásban a szociális bizottság javaslata teljesen korrekt, a miniszteri álláspont jogilag téves. S nagyon kell majd figyelni, mit mondanak a zárószavazás során.
A törvényjavaslat általában szigorú szakmai feltételeket ír elő arra nézve, hogy ki kaphat jogot – úgynevezett személyi jogot – gyógyszertár működtetésére. Alapvetően kétirányú előfeltételről van szó: az egyik a gyógyszerész egyetemi diploma, a másik a megfelelő időtartamú szakirányú vagy szakmai gyakorlat – a kettő egyébként nem ugyanaz. A törvényjavaslat 17. §-ának egy elbújtatott rendelkezése azonban arról szól, hogy a miniszter teljesen eltekinthet a szakmai előfeltételektől, csak a diploma marad, semmi más. Egy ilyen megoldás kockázatára rámutattam én is módosító indítványomban, de mások is észlelték ezt. A szociális bizottság is előterjesztett egy indítványt ezen elemek fölhasználásával, amely, úgy tűnik, megoldja a problémát. Lehetővé teszi, hogy az egyetemet frissen elvégzett diplomás gyógyszerész szakmai gyakorlat nélkül is kaphasson személyi jogot, ha nincs más eredményes pályázó – a javaslat szövege szerint "pályázat", de helyesen nyilván "pályázó" –; másrészt a Gyógyszerész Kamarának ilyenkor vétójogot biztosít a szociális bizottság javaslata.
Tisztelt Ház! Úgy gondolom, ez utóbbival túllőtt a célon a szociális bizottság. Aki valamilyen szinten a jogalkotásnak ismerője – vagy volt ismerője –, az tudja, hogy a vétójoggal nagyon csínján kell bánni. Én megértem azt – hiszen az előterjesztés is tartalmazta, illetőleg a bizottsági előadó előterjesztése –, hogy ahol a minisztérium szakmai álláspontja és a kamarai álláspont eltér, ott a bizottság a kamarával értett egyet.
Tisztelt bizottság! Itt tévedtek. Itt a minisztériumnak lett volna igaza, ha lett volna más álláspontja az eredetihez képest. Sajnos, nem volt; ehhez képest ez egy túlbiztosítás, ami a gyakorlatban gondokat okozhat.
A törvényjavaslat kizárja a személyi jogból azt a pályázót, aki a közforgalmú gyógyszertár működtetésével összefüggésben csődeljárás alatt áll. Nem gondolt a törvényjavaslat két problémára. Az egyik, hogy a csődeljárás úgy is végződhet, hogy megegyeznek a felek, megszűnik a csődeljárás, és minden megy tovább a maga útján. Nem gondolt arra a javaslat előterjesztője, hogy ennél van egy sokkal rosszabb megoldás, amikor a csődeljárás eredménytelensége után vagy esetleg csődeljárás nélkül rögtön felszámolást rendelnek el, ahonnan nincs visszaút. A módosító indítvány ezt a problémát két helyen is érintette, a bizottság támogatta; ennek ellenére a megoldás nem tökéletes, annak ellenére, hogy a bizottság az én javaslatomat támogatta. Ugyanis a mostani fölállás szerint – a törvényjavaslat szerint – kétfajta módon lesz üzemeltethető magángyógyszertár: magánvállalkozásként vagy betéti társaságként.
A betéti társaságnál ismert a csődeljárás és a felszámolási eljárás; a magánvállalkozónál ez a változat még nincs föltalálva. Hogy ezt a kérdést miként kívánja megoldani a törvényjavaslat előterjesztője vagy bármely bizottság a későbbiek folyamán, nem tudom, de egy biztos: ettől kezdve, ha csődbe megy – a szó igazi értelmében – egy magánvállalkozásként működő gyógyszertár, akkor a patikát be kell zárni, és nincs rá megoldás a törvényjavaslat egyéb részeiben sem. Ez viszont sajnálatos módon a lakosság gyógyszerellátását az adott területen kockáztathatja. Úgy gondolom, egy alkalmas módosító indítvánnyal ez a helyzet orvosolható lenne, de ezen indítvány előterjesztésére, sajnos, a kivételes eljárás mostani szakaszában a Házszabály szerint egyszerűen nincs mód. A bizottság sem tehet már ebben a körben semmit.
Egyébként hogy miért pont betéti társaság? Próbáltam megfejteni ezt a rejtélyt. Nem adott rá magyarázatot a miniszteri indokolás sem, nem adott rá magyarázatot az expozé sem – találgatásokra vagyunk utalva. Egy biztos: akár kft.-forma lett volna, akár betéti társaság, ez nem biztosít stabil megoldást a működés gazdaságosságára semmiképpen nem. Amikor a működtetés költségei behatárolatlanok, amikor a gyógyszerárak költségei szükségképpen, közvetett módon behatároltak, akkor sajnos, számolni kell a csődeljárásokkal, akkor is, ha ezt a csődtörvény az adott területen nem szabályozza pontosan.
A törvényjavaslat 21. §-a foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy mikor kell visszavonni a személyi jogot. Úgy szól a pontos szöveg: "…akkor, ha a kérelmező az annak elnyerésére irányuló eljárásban az ügy érdemi elbírálása szempontjából rosszhiszemű volt." Én nem irigylem a gyógyszerészeket; a rosszhiszeműség kategóriája egy polgári jogi kategória, ott sem pontosan körülírt definícióval. Nagyon szerencsétlennek tartottam volna, ha utóbb a gyógyszerészek kezdenek vitatkozni egy polgári jogi kategóriának gyógyszerész területen való értelmezéséről. A javaslatom arra irányult, hogy a szöveg világosan mondja meg: akkor kell visszavonni a személyi jogot, ha a kérelmező a törvényi előfeltételek tekintetében valótlan nyilatkozatával megtévesztette a minisztert – hiszen végül is erről van szó. Nagyon sajnálom és nem egészen világos előttem, hogy ezt a tartalmilag változatlan, de jogilag precízebb megfogalmazást miért nem tudta értékelni a szociális bizottság. Rejtély… Jó lett volna a későbbi vitáknak elejét venni.
A törvényjavaslat 36. §-a foglalkozik a betéti társaság kérdésével, előírva, hogy akkor működtethet betéti társaság gyógyszertárat, ha a betéti társaság megalakulásakor több mint 25% a személyi jog jogosultja, illetve a beltagok részesedése. Nincs azonban megoldás a törvényjavaslatban arra, mi történik, ha a megalakulás utáni napon például megváltozik ez az arány. Ezt többen észlelték. Török Ferenc képviselő úrék javaslata helyre teszi valamennyire ezt a kérdést, amikor javasolják – és a szociális bizottság ezt szerencsére támogatta –, hogy a működés teljes tartama alatt meg kell haladnia a beltagoknak ezt az arányt.
A probléma azonban egy ponton fennmaradt: mi történik akkor ezek után, ha mégsem tartják be ezt az elvet? Egy jog akkor ér valamit, ha megnevezik a kötelezettség betartásáért felelőst, és tartalmazza a jogszabály a szankciót. Itt mind a kettő hiányzik. Ezt úgy hívja a jogász, hogy lex imperfecta. Íróasztal mellett kitalálhatók az ezzel kapcsolatos gondok és az életszerű helyzetek. Ilyen megfontolásból tartalmazta a módosító indítvány azt, hogy a felelős nyilván a személyi jogot elnyert gyógyszerész legyen; csak ő tehető felelőssé, hogy ez be legyen tartva.
Másrészt előfordulhat olyan eset, amikor vétlen szituációban változik meg ez a tulajdoni arány, haláleset vagy kilépés folytán. Ilyenkor nyilván nem lehet azt elvárni, hogy egyik napról a másikra a gyógyszertárat be kelljen zárni. Ezért a módosító indítvány egy határidőt, 30 napot hagyott volna arra, hogy ezt helyére tegye a felelős személyi joggal rendelkező személy. Nem egészen világos, a bizottsági jelentésből sem tűnik ki, miért nem talált ez támogatásra, hiszen nincs alternatív módosító indítvány ezzel kapcsolatban, ami gyengébben vagy jobban megoldotta volna ezt a problémát. Így egy ilyen lex imperfectának a törvényben való kodifikálásáért rendkívül nehezen vállalható a felelősség.
A törvényjavaslat 23. §-ának (3) bekezdése szól arról, hogy ha egy gyógyszerész elhuny, akkor ki milyen módon folytathassa a gyógyszertár működtetését. Az eredeti szöveg szerint a pontos értelme az, hogy ha hátramarad egy szakképesítetlen özvegy és egy szakképesített leszármazó, akkor csak a szakképesítetlen özvegy időbeni elhalálozása esetén folytathatja a szakképesített leszármazó – furcsa módon – a tevékenységet, illetőleg igényelheti a személyi jogot. Magyarul abban teszi érdekeltté a fiút, hogy üsse agyon a szakképzetlen anyját, de időben, mert 45 napja van rá – mondja a törvényjavaslat.
(19.30)
Pedig mindössze arról van szó – gondolom, azt szerette volna a jogalkotó szövegezője kifejezni –, hogy a házastárs csak akkor előzheti meg a gyermeket, ha mindkettőnek megvan a szakképesítése. Sajnos, a szöveg nem ezt mondja. Kár, hogy ilyen világosan nem sikerült leírni a normaszöveget, sajnálom, hogy a bizottság ezt a szöveget ilyen módon hagyta változatlanul, hibásan.
A törvényjavaslat 34. szakasza szól arról, hogy a közforgalmú gyógyszertár személyi jogának jogosítottja, feltéve, hogy nem tud felelős vezetőt alkalmazni, arra az időtartamra, amíg ő maga személyesen nem tudja vezetni a gyógyszertárat úgynevezett elháríthatatlan ok miatt, hatósági vezető kirendelését kérheti az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat megyei intézetétől. Ez a törvényszöveg rögzíti később azt, hogy ilyenkor nem kötelező kirendelni ezt az állami vezetőt.
Ennek a törvényszövegrésznek két fogyatékossága íróasztal mellett ugyancsak kitalálható. Az egyik, hogy semmilyen támpontot nem ad arra nézve, hogy mi minősül elháríthatatlan akadálynak. A másik: mi történik akkor, hogyha a kérelem ellenére mégsem rendelnek ki hatósági vezetőt. Két megoldás járható jogilag. Az egyik egy felhatalmazás a miniszternek, hogy szabályozza ezt a kérdést. Ilyen felhatalmazás a javaslatban nincs. Ennek hiányában a törvénynek kéne ezt megmondani. És hogy ez nem egészen játék a szavakkal, egy nagyon egyszerű, életszerű dolgot kell elképzelni. Mi történik, ha arra vetemedik egy gyógyszerész, hogy – mondjuk – szeretne szabadságra menni. Ez egy nagyon egyszerű kérdés. Nem tud. Kér egy hatósági vezetőt. Azt fogják mondani, ez nem elháríthatatlan ok, hát ne menjen szabadságra. Már el is van hárítva.
Nem kívánom ezt a kérdést túlragozni, de arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy egy ilyen egyszerű dolog sajnálatos módon nem mutatott megoldásra vezető utat a szociális bizottságban, az ezzel kapcsolatos módosító indítvány visszhang nélkül maradt anélkül, hogy jobb született volna.
Fáklya Csaba képviselő úr utalt arra, hogy a törvényjavaslat 38. szakasza – amely arról szól, hogy gyógyszertárból gyógyszerész szolgáltathat csak ki gyógyszert – a gyógyszerészek és az asszisztensek körében is milyen visszhangot váltott ki. A szakasszisztenskérdést többen – így én is – érintették módosító indítványaikban. A bizottság két típusú indítvánnyal foglalkozott, s szerintem a szerencsétlenebbet fogadta el. Majd magyarázgatni kell, hogy ami le van írva, azt nem így kell érteni, ahogy le van írva, hanem pont fordítva, de ezt sajnos, megszokhattuk már ezen a területen.
Mindenesetre az indítvány azt célozza, és a bizottsági javaslat is közvetetten ezt támogatja, hogy a gyógyszerész felelősségére más személy is adhasson ki gyógyszert, csak kicsit nehezen olvasható ki a mondatszerkesztés miatt.
Végül elérkezünk a legizgalmasabb kérdésekhez, a záró rendelkezésekhez. A 45. szakasz (1) és (2) bekezdésével kívánok csak röviden foglalkozni ezen a területen.
A 45. szakasz (1) bekezdése arról szólt – arról szól még ma is –, hogy a törvényjavaslat hatálybalépésekor engedély alapján magángyakorlatot folytató gyógyszerésznek a miniszter pályázat kiírása nélkül köteles személyi jogot engedni akkor is, ha egyébként hiányozna a törvény egyéb helyein előírt szakmai gyakorlata. Ez egy teljesen meglepő normaszöveg. Meg kell hogy mondjam, ilyen világosan nincs is leírva; olyan körmönfontan van leírva, hogy ki kell fejteni belőle ezt az értelmet. A módosító indítvány nyilván azt célozta, hogy a szakmai követelményeknek ilyenkor is meg kell felelnie az érintettnek. Ehhez képest meglepetéssel kellett észlelni, hogy a szakmai előfeltételek beépítését itt a bizottság nem tartja fontosnak. Az a gyanú merül fel ilyenkor magától értetődően, hogy ebben az esetben néhány, konkrétan ma működő magángyógyszerész személyére koncentrálva merült föl valami probléma, akiknek netán nincs meg a szakmai képzettségük, hiszen ha meglenne, logikus, hogy beépítették volna ezt a feltételt a törvénybe. Valamilyen lobbyérdeket lehet itt szimatolni a háttérben.
A törvényjavaslat úgy szól, hogy a kihirdetését követő harmadik hónap első napján lép hatályba. Gyors fejszámolás után kitűnik, hogy leghamarabb július 1-jén vagy augusztus 1-jén léphet a törvény hatályba. Ugyanakkor köztudott ma már az is – valójában a felszólalásokból elhangzott –, hogy az Állami Vagyonügynökség valamilyen ismeretlen oknál fogva türelmetlen, nem bírja kivárni ezt a két-három hónapot – pontosabban három hónapot –, és addig is privatizálni akar. Nagyon fontosnak tartja az Állami Vagyonügynökség, hogy kész helyzetet teremtsen az addig lefolytatott privatizációval, és megdöbbentő, hogy a módosító indítványok egyike e készhelyzet-teremtést honorálni kívánja már a törvényalkotás folyamatában.
A javaslat ugyanis úgy szól, hogy akit az Állami Vagyonügynökség a privatizációs eljárás során pályázat nyertesének nyilvánít a hátralévő két hónapban – tehát a törvény hatálybalépése előtt –, annak a miniszter pályázat kiírása nélkül köteles a személyi jogot engedélyezni. Felhívom a figyelmet ennek a megfogalmazásnak a roppant veszélyeire. Hihetetlen, hogy egy ilyen megfogalmazás bizottsági támogatást kaphatott az eddigiek során. Ez vicc, méghozzá rendkívül rossz vicc. Kérdés: mi lehet ennek a kapkodásnak a mozgatórugója? Az állami bevétel fokozása? Nem, ez kizárt. Akik ismerik ezt a témát, azok tudják, hogy erről szó sincs a patikaprivatizációnál. De akkor mi az igazi ok? Akik a témát megpróbálták föltárni, tudják, hogy a mozgatórugók egészen másutt keresendők.
1990-ben még elterjedt a hír, hogy a patikák viszonylag olcsón megvásárolhatók lesznek, több gyógyszerész, asszisztens táplálta ezt a hírt 90-ben. Később a vétel feltételeinek kidolgozására a dolgozók egy része, a gyógyszerészek egy részét tömörítő kamara kapott felkérést. 91-re el is készült ez a változat. A gyógyszerészeken belül egy szűkebb réteg, a vezető gyógyszerészek voltak azok, akik a legnagyobb munkát végezték az előkészítésnél. Nem lehet ezek után meglepő, hogy egy olyan javaslatot terjesztettek elő, amelynek értelmében a vezető gyógyszerészek behozhatatlan előnyt kapnak az úgynevezett pályázati pontrendszer során a tulajdonhoz jutási esélyek kapcsán.
Az egy igazán lényegtelen apróság, és csak színezi a helyzetet, hogy a kamarai vezetők egy részének a mandátuma ezelőtt nyolc hónappal lejárt; nem baj, tovább tárgyaltak és alkudtak a saját jövőjüket érintően. Sajátos vonása ennek a háttérben zajló, a törvényjavaslatban nem nevesített pontrendszernek, hogy annál nagyobb előnyt biztosít egy vezetőnek, minél régebben látja el vezetői posztját. Ha netán még az állampárti időkben is vezető volt, az már olyan hosszú idő, hogy behozhatatlan előnyre tesz szert versenytársaival szemben.
Tisztelt Országgyűlés! Privatizációs gyakorlatban nem láttunk még eddig arra példát, hogy a tulajdonhoz jutásnál – ismétlem: a tulajdonhoz jutásnál – előnyt jelenthessen egy beosztás. Ez egy nonszensz. Arra azonban éppen nem láttunk nyílt példát, amilyen politikai baklövést itt most éppen Surján miniszter úr aláírásával az Állami Vagyonügynökség lobogtat, hogy a tulajdonszerzésnél előnyben kell részesíteni a volt pártállami idők vezetőit. Ez egy hihetetlen baki. (Dr. Pusztai Erzsébet: Jaj, ne vicceljen már! Nem erről szól a törvény!) Hogy ez miért történik így, az számomra rejtély, illetve nem egészen rejtély, hiszen a kidolgozók személyében rejlik a magyarázat. Az elmúlt hetekben elég sok konferencia volt ebben a kérdésben, némelyiken megfogalmazták azt a gyanút is, hogy vajon nem azok a képviselők erőltetik ezt a pontrendszert, akik arra számítanak, hogy majd nem jutnak be a parlamentbe. Vajon nem ők sürgetik ezt még a jelenlegi Kormány alatt? A kérdések nem az enyémek, tudom, hogy e gyanúsítás, amely külső körökből származik, képviselőtársaim egy részéhez méltatlan. De nagyon nehéz ezekre a vádakra válaszolni akkor, amikor ezelőtt néhány héttel úgy került a kezünkbe a törvényjavaslat, hogy Boross Péter miniszterelnök úr képviselői sürgetésre hivatkozik.
Kérem ezért, hogy a törvényjavaslat 45. szakaszának (2) bekezdése kapcsán a bizottsági támogatás ellenére a miniszter úr annak idején mondjon nemet, javítva, amit lehet, ezen a helyzeten. Társaimat pedig arra, hogy ne támogassák Pesti Ferenc, Pongrácz József és társai módosító indítványát, mely ilyen irányú módosítást tartalmaz privatizációs ügyekben.
(19.40)
Tisztelt Országgyűlés! Beszédem befejezéseként röviden arra kívánok utalni: legjobb lenne, ha egy megfelelően – más törvényekkel – koherens javaslat került volna elénk. Erre azonban ma természetesen nincs idő. Arra sincs mód – éppen a kivételes eljárási szabályok miatt –, hogy ez a javaslat megfelelően kijavítható legyen.
Úgy gondolom, nagyon nehéz lenne támogatni ilyen körülmények között ezt a javaslatot. Köszönöm. (Taps balról.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
