EKE KÁROLY, DR. előterjesztő:
EKE KÁROLY, DR. előterjesztő: Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Bevallom, szeretnék egy kicsit az érzelmekre hatni, amikor a Vöröskereszt kérdéskörében mondom el a zárszót a törvény szavazása előtt.
Annak idején, amikor Henry Dunant, a világhírűvé lett üzletember a solferinói csatamezőn meglátta azt a rettenetet, ami elétárult, született meg a Vöröskereszt gondolata, egy olyan világszervezet létrehozásának a gondolata, amely az egymás iránti megbecsülés, tisztelet, segítés gondolatát tűzte a zászlajára, és teljesítette mind a mai napig. Ez a csatamező szörnyűségeket mutatott. És azt is megmutatta, hogy mi, emberek, csak akkor vagyunk képesek segíteni átvészelni nehéz helyzeteket, ha összetartunk, összefogunk. Ezt szeretném az önök figyelmébe ajánlani. És még egyet.
A Vöröskereszt nemzetközi központjában, Genfben van egy hatalmas világtérkép. Ezen a világtérképen aprócska kis lámpácskák villognak. Kíváncsi voltam, ez mit jelképez. Ennyi helyen van szervezete ennek a hatalmas világszervezetnek, a humanitárius Vöröskeresztnek, Vörös Félholdnak? Akkor közölték, hogy nem. Ennyi helyen folynak helyi háborúk! És amikor kis hazánkat kerestem ezen a térképen, ott villogtak körülötte a lámpácskák, hiszen itt is égnek tüzek, itt is folynak háborúk közvetlenül a mi határunk mentén.
Amikor most ezeket fölhoztam, azért tettem, mert úgy érzem, ha valamelyik szervezet rászorul a támogatásra, a Parlament együttes segítő szándékára, az most éppen ebben az időszakban a Magyar Vöröskereszt. Nem biztos, hogy a Vöröskereszt ki tudná fizetni a rá háruló adókat. Mert hogyan fizesse ki? Kérdés, hogy mennyit ér az emberi vér, amit levesznek, amit önként odaad az ember. A saját testének egy részét odaadja segítő szándékkal azért, hogy másokat megmentsen, életet mentsen, gyerekek életét mentse. Hogy lehet ezt fölértékelni? Ki tudja megbecsülni? És van-e vajon olyan adószedő, aki ennek a sápját képes behajtani?
A másik kérdés pedig, hogy az országból mindenhonnan özönlenek a Vöröskereszthez azok az ajándékok, adományok, amelyekkel ez a szervezet szeretné itthon is és a határok mentén is a magyarokat és a nem magyarokat segíteni. Szeretné, ha ezek révén átvészelhetnék azt a nehéz időszakot, ami éppen most itt van Európában, és nemcsak Európában, hanem a világon számtalan helyen, ahova szükséges, hogy eljussanak ezek a cikkek.
Ezek után adózzon ez a szervezet?
A másik kérdés pedig, hogy külföldről is kapunk adományokat – már úgy értem, hogy a Vöröskereszt kapja az adományokat. Elnézésüket kérem, hogy én már azonosulok ezzel a szervezettel, de hát szívem-lelkem szeretném beleadni itt, a szavazás előtt, hogy meggyőzzem igen tisztelt képviselőtársaimat: fogjunk össze és tegyük adómentessé a Magyar Vöröskeresztet! A külföldi adományokat sem lehet becsülni. S miért venné le éppen az APEH a sápot arról, ami lényegében a magyarság segítésére szolgál, s amit a legjobb szándékkal adnak, mi pedig a legjobb szándékkal, örömmel és szívesen fogadjuk el.
Úgy érzem, hogy e kis bevezető talán eléri azt a célt, amelyről meg vagyok győződve, hiszen képviselőtársaim annak idején is szerették volna, ha adómentes marad a Vöröskereszt, hiszen az idők során adómentes volt, csak a múlt évi törvény, a Vöröskeresztről szóló törvény tette adófizetővé. A felszólalásokból egyértelmű volt, a képviselői akarat arra irányult, hogy igenis ne legyen adófizető a Vöröskereszt. Tehát most gyakorolhatjuk ezt. Nagyon kérem, legyenek szívesek, tegyék is meg. Előre is köszönöm. (Taps a KDNP-padsorból.) Köszönöm szépen a tapsot is. Ez együttérzést jelent, remélem, hogy a gombnyomásnál is meglesz.
A másik kérdés pedig, amelyben az igen tisztelt elnök úr felszólalásra szólított: a női nyugdíjkorhatár kérdésköre. Ebben a dologban már elmondtuk azt, itt a Házban többször is elhangzott, hogy a képviselők segíteni szeretnének. Azt szeretnénk, hogyha az a nyugtalanság eloszlana, amely jelen van a társadalomban és, kérem szépen, nem csak a nyugdíjkorhatárhoz közeledő nők esetében van jelen, a családok esetében is jelen van. Mert az a család, amely várja a nyugdíjas nagymamát, igenis tervezni akar, és be akarja bizonyítani azt, hogy szükség van rá otthon, vagy az az illető, aki azért nyugtalan, hogy mennyi is lesz a nyugdíja, hogyan alakul a sorsa, az élete hogyan megy tovább, bizalmatlan és bizonytalan, mert ezen a ponton, hogy 55 éves korában mehet-e nyugdíjba, sokan vitatkoznak, sok mindent mondanak.
Azt üzenem a nyugdíjkorhatár közelébe érkező nőknek, hogy legyenek nyugodtak, mert a magyar Parlament igenis az ő érdeküket tekinti, amikor elkészítette a törvényjavaslatot; a bizottságon keresztülment, itt fekszik a képviselők asztalán. Biztos vagyok benne, hogy ezen a ponton a női társadalom legrászorultabbjait átsegíti a tisztelt Ház és meg fogja szavazni azt, hogy legyen joga a nyugdíjkorhatárhoz érkezett nőnek: válasszon, hogy nyugdíjba kíván-e menni vagy tovább kíván dolgozni.
Természetesen itt néhány olyan kérdés is felmerül, amelyet több módosító indítvány is tartalmazott, hogy tudniillik más törvényeket is módosítani lesz szükséges. Azt indítványozom, hogy ez a Parlament hagyja az utódparlamentre, a jövő parlamentjére azt, hogy milyen törvényeket miként kell majd módosítani, hogy minden oldalról rendezett legyen, és ez a felcsillanó remény hosszú távra szóljon, amelyet most kívánunk adni a nyugdíjkorhatárt elérő nők számára.
Kérem képviselőtársaimat, szavazzuk meg ezt a törvényt. Menjen a jó hír, cselekedjünk jót itt, a parlamenti ülésszak végén, mindenképpen. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)