SZABAD GYÖRGY (MDF)

Full text search

SZABAD GYÖRGY (MDF)
SZABAD GYÖRGY (MDF) Tisztelt Országgyűlés! A dolog tartalmi vonatkozásához magam sem tudok hozzászólni, a nemzetbiztonsági bizottság ülései előttem is zártak. De az előterjesztett anyagban van egyetlen tartalmi vonatkozás, ami legalábbis most a plenáris ülésen nem hangzott el. Ez pedig az, hogy a magyar Országgyűlés által megválasztott legfelsőbb bíró – ez pedig a meghozott törvény szerint követelmény – ezt a három személyt ajánlja. Ez a tartalmi vonatkozás. (Közbeszólások: Nem!) Nem kifogásolja, bocsánat! Nagy különbség, valóban. Nem ismerem annyira a részleteket. (Dr. Kulin Ferenc: Egyetért az ajánlással.) Egyetért az ajánlással, mondják a szöveg pontos ismerői.
Egy formai dologra szeretném fölhívni a figyelmet. Remélem, pontosan emlékszem. Ezt a törvényt a magyar Országgyűlés március 8-án fogadta el. Igaz, csak az elmúlt pénteken, tehát nagypénteken tudtuk meg, hogy a törvény kihirdetéséhez szükséges aláírás rákerült a törvényszövegre. Tehát ott volt közben három hét. (Közbeszólások az MDF soraiból: Úgy van!) Ez a tájékozódás előmozdítása szempontjából is értékes három hét volt. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir