RÉTI MIKLÓS, DR. (MIÉP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy igen súlyos helyzetbe került társadalmi réteg érdekében kérek szót, olyan emberek érdekében, akik nagyon rossz korban, rossz helyen születtek, mert a sors igazán megverte őket. A nyugdíjasokról van szó, azoknak is az idősebb korosztályáról, akik elszenvedtek egy vesztes háborút, elszenvedték azt, hogy bűnösöknek és bűnös népnek tekintették a magyart, elszenvedték azt, hogy a lakóhely elhagyására kényszerültek – a felvidéki magyarok kitelepítésére gondolok –, utána pedig kénytelenek voltak alacsony bérért, éhbérért egy távoli, ködös, nagy szocialista jövőt építeni, aminek következményeként természetesen a nyugdíjuk is alacsony maradt. Alacsony bér után alacsony nyugdíj.
A piacgazdaságba történő átmenet során nyilvánvaló, hogy gyógyszeráremelésekre is sor kerül. Én nem a gyógyszergyárak, a gyógyszeráremelés ellen beszélek, de a 40%-os gyógyszeráremelés közel sem ilyen egyszerű, hogy csak 40%. A tisztelt Ház ma remélhetőleg örömteli döntést fog hozni: 10%-os nyugdíjemelést fog biztosítani ezeknek az embereknek, azoknak, akik nagyon sok mindent elszenvedtek, azoknak, akiknek nem is kicsiny a tábora, hiszen egy 1993-as statisztikai adat szerint 2 millió 400000 nyugdíjas él az országban, és ezeknek a zöme – mintegy 1 millió 600000, 1 millió 800000 – nagyon kicsiny nyugdíjjal rendelkezik.
A 40%-os gyógyszeráremelés azért érinti súlyosan ezt a réteget, mert ez valójában nem 40%, hiszen ez csak egy átlag. Némelyik gyógyszernél ez 4-500%-os áremelést jelent. Ha csak egy egyszerű gyógyszert, az Algopyrint veszem: 22 forint helyett 57 forintba kerül – ez több mint 100%-os emelés. Az ízületi betegségre ható Voltaren 500%-os emelést kapott. Az antibiotikumok között megjelentek külföldi drága gyógyszerek: egy levél Zynnat 700 forint.
Ha teszem azt, egy nyugdíjas, akinek 9-10000 forintja van, cukorbeteg, a gyógyszere, az inzulin, Adebit, Gilemal, ingyenes, de ha ne adj' isten megfázik, magas a vérnyomása, és ízületi panaszai vannak, az orvos felírja a gyógyszert, és nagyon könnyen 2-3000 forintot kénytelen otthagyni a gyógyszertárban.
Hozzátartozik az is, hogy egy cukorbeteg étrendjéhez nem az olcsó ételek tartoznak, mert a szénhidrát, a tészta, a kenyér helyett gépsonkát, zöldséget, gyümölcsöket kellene fogyasztania, amire messze nincs lehetősége.
Éppen ezért úgy gondolom, hogy e rétegnek a gyógyszeráremelés kapcsán valamilyen kompenzációt illene adni, hiszen az orvos lassan ott tart, hogy bemegy a beteg, ő megnézi, milyen ruha van rajta, és elkezd tallózni, hogy valami olcsóbb gyógyszert keressen, és azt írja fel neki, hogy ki tudja váltani.
Messze nincs az orvos sem abban a helyzetben, mint a régi átkos világban, amikor megfizették, és egy-egy szegény betegnek jószívűen saját maga adta oda a gyógyszerre valót. Ezt a kegyet ma nagyon kevés orvos tudná gyakorolni.
Úgy gondolom, hogy erre a kérdésre igenis megoldást kellene találni, mert nagy tömegeket érint. És ha már olyan érzékeny szociálisan a szakszervezeti vezető, aki a Társadalombiztosítási Önkormányzat élére kerül – és mutatja érzékenységét, hogy elég komoly fizetéseket szavaztat meg saját maguknak –, akkor illene, hogy a társadalombiztosítási önkormányzatok, az országos egészségügyi pénztárak, a Népjóléti Minisztérium valami tanácskozás formájában összeülnének, és valamilyen megoldást találnának, olyan megoldást, aminek sem a bürokráciája, sem az adminisztratív oldala nem kerülne többe, mint amennyit segítségként tudnának nyújtani ezeknek az embereknek.
Gondolok itt arra: meg lehetne oldani, hogy a 15 000 forintnál kevesebb nyugdíjjal rendelkezők számára egy 95%-os gyógyszertámogatás minden irányban megvalósuljon. A gyógyszeráremeléseknél a nagyobb arányú, nagyobb százalékú gyógyszerárak úgy jöttek létre, hogy egyes gyógyszerkörök a 95%-os támogatásból 80%-os támogatásba kerültek, a 80%-osok az 50%-os társadalombiztosítási támogatási körbe, és kialakultak a fix áras gyógyszerek, ahol a támogatás fix. Az áremeléseket azonban nem követi a társadalombiztosítási támogatás, hanem a betegnek kell megfizetni.
Úgy érzem, hogy ez a népcsoport a történelem során sok rosszat kapott, és a piacgazdaság terheit nem lehet rájuk hárítani. Nem nekik kell ezt megfizetni, amikor jól menő brókercégek, bankigazgatók milliárdokkal játszadoznak, és milliárdokat puskáznak el. Egyszerűsítve a dolgot, úgy érzem, hogy az orvos számára is könnyű volna, ha valamilyen színű recepten biztosítanák ennek a körnek a 95%-os támogatást a társadalombiztosítás részéről. A recept színéről lehet vitatkozni: kéktől zöldig bármilyen jó – egyszerűsíthetné a folyamatot.
De nyilvánvaló, hogy nem ebben kívánok tanácsokat osztogatni, hanem a figyelmet akarom felhívni arra, hogy a Társadalombiztosítási Önkormányzat, az Országos Egészségügyi Pénztár és a Népjóléti Minisztérium üljön össze, beszélje meg. Mi nyitottak vagyunk mindezek irányában, mert komoly problémáról van szó, úgy hiszem. Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps a MIÉP soraiban.)