SZABÓ JÁNOS, DR. földművelésügyi miniszter:

Full text search

SZABÓ JÁNOS, DR. földművelésügyi miniszter:
SZABÓ JÁNOS, DR. földművelésügyi miniszter: Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Kávássy Képviselőtársam! Anélkül, hogy ki akarnék bújni a válaszadási kötelezettség alól, meg kell önnek mondanom, nem igazán nekem kellett volna ezt a kérdést feltenni. Egy kicsit elvétette a kérdés feltevését e vonatkozásban, de természetesen a tőlem telhetőt, amit megtettünk ez ügyben, és amit el tudok mondani, elmondom önnek.
Ha így áll a dolog, akkor ez valóban egy meghökkentő eset. Azonban szeretném azt mondani önnek: végül is a szabad piaci körülmények között nem kötelessége az embernek ott őröltetni, ahol ilyen drága az őrlési díj. Persze tudom, ha az adott településen az az egy malom áll rendelkezésre, akkor nem olyan egyszerű dolog egy másik malmot választani. Mégis úgy gondolom, szabad piaci feltételek között, a szerződéskötési szabadság elvéből kifolyólag az ember nem köteles odamenni hozzá, egyrészről. Másrészt pedig tekintettel arra, hogy itt olyan egyoldalú előny kikötésére került sor, amely általánosságban is uzsorajelleget ölt, ahogy ezt ön is aposztrofálta, ezért azt tudtuk tenni, hogy az egész kérdésfeltevésnek iratanyagát átküldtük a Versenyhivatalhoz, hogy az idevonatkozó szabályok szerint vizsgálja azt meg, és tegye meg a szükséges intézkedéseket.
Tehát lényegében csak segíteni tudtam önnek abban, hogy a megfelelő helyre kerüljön ez a panasz. Kérem, hogy fogadja el válaszomat. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir