GLATTFELDER BÉLA (FIDESZ)

Full text search

GLATTFELDER BÉLA (FIDESZ)
GLATTFELDER BÉLA (FIDESZ) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, Szabó Lukács félreért valamit. Nem nyilatkoztam majd másfél éve a Számadásnak, sajnos, nem volt rá módom, ha lesz, akkor meg fogom tenni, a legnagyobb örömmel.
De van más félreértés is. Valószínűleg azt érti félre Szabó Lukács képviselőtársam, hogy én nagyon örülnék annak, ha Magyarországon lennének nagyon jól menő magángazdaságok. Mint ahogy nagyon örülök annak, hogyha vannak vagy lesznek jól menő szövetkezetek, vállalati gazdaságok, és lesznek és már vannak is nagyon jól menő részmunkaidős gazdaságok.
Az elmúlt négy évben egyvalamit nagyon meguntam ebben a Házban, méghozzá azt, hogy egyes képviselőtársaim azt érzik feladatuknak, hogy az egyik vagy a másik üzemtípus mellett harcosan kiálljanak – lehetőleg a másik rovására.
Azt hiszem, az államnak nem az a feladata, hogy megmondja, hogy a tulajdonosok milyen formában gazdálkodjanak, részmunkaidős gazdaságban, magángazdaságban vagy szövetkezetben, hanem az a feladata, hogy a különböző gazdálkodási formák szabályait lefektesse, és azok között átjárási, átlépési lehetőségeket biztosítson. Aki ettől elszakad, az kárt okoz. Köszönöm szépen a figyelmet! (Taps.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir