CSÓTI GYÖRGY (MDF)

Full text search

CSÓTI GYÖRGY (MDF)
CSÓTI GYÖRGY (MDF) Köszönöm Elnök Úr. Szeretem mindig, hogyha az idézetek pontosak tartalmilag is, esetleg formailag is. Egy szóval nem mondtam soha, hogy nem kell beadni parlamenti jóváhagyásra, nem kell parlamenti támogatás.
A föltett kérdésre válaszolva azt mondottam – tekintettel arra, hogy az SZDSZ és az MSZP képviselői kifogásolták a beadás várható időpontját, erre azt mondottam –, hogy a Kormány előkészítheti és beadhatja – mert erre van felhatalmazása – a Parlamentnek, a külügyi bizottságnak és az európai közösségi ügyek bizottságának ezt a javaslatát, és természetesen az lenne a célszerű, és az lenne a jó, ha ezt valamennyi parlamenti párt, legalábbis a meghatározó pártok támogatnák. Nos, ez megtörtént.
Megtörtént, mert ez a két párt belátta, hogy tarthatatlan az az álláspont, amely szerint a választások előtt nem tartják indokoltnak a beadást.
Erről volt szó csupán, nem másról, és arról, hogy a választások közeledtével az a konszenzus, ami kialakult a Parlament meghatározó politikai erői között, felbomlani látszott az elmúlt hetekben, nem a mi hibánkból, hanem az említett két ellenzéki párt megnyilatkozásai miatt. Tehát csupán erről volt szó. Senki nem mondta, sem én, sem más az én pártomból, hogy nem kell a parlamenti támogatás, és hogy nem kell a konszenzus ebben a kérdésben. De ha választási kampánymegfontolásokból az említett két párt ilyen álláspontot képviselt, akkor én azt mondottam, és ezt most is mondom, hogy a Kormány akkor is beadhatja a Parlament elé ezt a javaslatát. Köszönöm. (Szórványos taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir