ELNÖK (Szabad György)

Full text search

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Köszönöm. Van-e még felszólaló? Kíván-e képviselőtársaim közül valaki az általános vitában felszólalni? Senki sem jelentkezett, így az általános vitát lezárom.
Indítványozom az Országgyűlésnek, hogy a törvényjavaslatot bocsássa részletes vitára. Most kérem szavazatukat a részletes vitára bocsátás kérdésében. (Szavazás.)
Az Országgyűlés 212 szavazattal 2 ellenében, 1 tartózkodás mellett a javaslatot részletes vitára bocsátotta.
Most kérem egy fél percre türelmüket. Mint Kutrucz Katalin jelezte, és minden képviselőtársam kézhez kapta, 15817-es számmal módosító javaslatot nyújtott be. Meggyőződhetnek róla, hogy a módosítás egyetlen célja egyértelmű betűjelzés-változtatás. Tehát olyan pontosítás, amelynek során bizonyos betűjelek megváltoznak. Ennek jóváhagyására az alkotmányügyi bizottságnak egy rövid, nem mondom, de gondolhatják, lényegében formális ülést kell tartania.
Javaslom, hogy Salamon László vezetésével a patkóban most, azonnal tartsa meg ezt az ülését az alkotmányügyi bizottság. Addig formálisan, gyakorlatilag két percre, felfüggesztem az ülést. De máris kérem képviselőtársaimat, hogy ne hagyják el az üléstermet. (Dr. Salamon László vezetésével az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság az ülésterem közepén, a patkóban rövid tanácskozást tart.)
Köszönöm. Megkérdezem Salamon Lászlót, az alkotmányügyi bizottság elnökét, módjában áll-e jelentést tenni.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir