PÁL LÁSZLÓ (MSZP)

Full text search

PÁL LÁSZLÓ (MSZP)
PÁL LÁSZLÓ (MSZP) Nagyon rövid viszonválasz, Elnök Úr. Dénes képviselő úr megszökött közben. Pap János képviselő úrnak felolvasnám azt a módosító indítványt, amelyet benyújtottam, nehogy félreértés essék. Úgy szól: "Az Országgyűlés a Kormány által adott tájékoztatás alapján tudomásul veszi, hogy a Kormány a Duna egyoldalú elterelése következtében a Szigetköz vízellátásának érdekében szükségessé vált intézkedéseket haladéktalanul megteszi." Ennyi lenne a határozati javaslat.
Ez azt jelenti, hogy minden, a Kormány által beterjesztett műszaki kérdés és a parlamenti képviselők által beterjesztett műszaki kérdés kívül kerülne a határozaton. Tehát a határozat felhatalmazást adna a Kormánynak, hogy az általa feltételezett optimális megoldást valósítsa meg, szemben a benyújtott szöveggel, amely valóban számos műszaki kérdést tartalmaz.
A tapasztalatom azt mutatja, hogy valamennyi műszaki kérdésben pró és kontra rengeteg érvet el lehet mondani. El lehet jutni odáig, hogy végül is ne itt szülessék döntés.
Pap András képviselő úrnak szintén szeretném ezt a felolvasott szöveget a figyelmébe ajánlani abból a szempontból, hogy én nem foglalok állást sem a fenékküszöb, sem a szivattyúzás, sem egyéb kérdésekben… (Pap András: Hágával kapcsolatban!) Azt tanácsolom, hogy a Parlament ezekben a kérdésekben ne foglaljon állást, mert feleslegesen megköti a végrehajtó hatalom kezét.
Hágáról pedig elmondhatom azt, hogy én milyennek vélem. Hogy ez prejudikál vagy predesztinál – ahogy ön mondta –, az egy más kérdés… (Derültség a bal oldalon.) …de én ilyennek érzékelem a hágai helyzetet. Majd aztán ki fogjuk várni, félek, hogy nagyon nagy áron. (Dr. Schiffer János tapsol.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir