SARKADINÉ DR. LUKOVICS ÉVA, DR. (SZDSZ)

Full text search

SARKADINÉ DR. LUKOVICS ÉVA, DR. (SZDSZ)
SARKADINÉ DR. LUKOVICS ÉVA, DR. (SZDSZ) Köszönöm. Tisztelt Államtitkár Asszony! Az 51/1985. MT rendelet 3. §-a rendelkezett a rendszeres nevelési segélyről. E támogatási forma kezdetben a gyámhatósági eljárás keretében, úgynevezett védő-óvó intézkedésként működött, és elsősorban arra volt hivatott, hogy ha csak anyagi okok veszélyeztették a kiskorú gyermeket, pusztán e körülmény miatt ne legyen szükséges a családból őt kiemelni és állami vagy intézeti nevelésbe venni.
Később – az életkörülmények általános romlása miatt – ez a jogintézmény átalakult, és egyre inkább átvette egy olyan szociális ellátó rendszer szerepét, amely a hátrányos helyzetű gyermekek életkörülményein volt hivatott javítani. Nos, ezt az ellátási formát, a rendszeres nevelési segélyt, a 11/1994. kormányrendelet – annak is a 17. §-ának a (4) bekezdése – hatályon kívül helyezte.
Ez az űr, illetve intézkedés az amúgy sem túl derült égből villámcsapásként érte az önkormányzatokat, mert sem a módosított szociális törvény, sem pedig a már hivatkozott 11/1994. kormányrendelet nem rendelkezik a hatályon kívül helyezett ellátás helyettesítéséről. Ez annyit jelent, hogy a gyermeknevelést pénzben segítő, valóban a rászorultsági elvet követő, állami, kormányzati szinten megfogalmazott és elismert támogatási rendszer megszűnt.
Tudom, hogy az önkormányzatok a hatásköri törvény szerint saját működési körükben az ellátást fenn kell tartsák, de annak tartalmi elemeit helyi rendeletükben újra kell hogy fogalmazzák.
(14.50)
Ugyanakkor nem kis bizonytalanságot okozott az önkormányzatok számára a rendszeres nevelési segély kormányrendeletben történő megszüntetése. Több helyen az ellátások folyósítását jogi alap hiánya miatt átmenetileg fel is függesztették. Időközben a 4. számú Népjóléti Közlönyben megjelent a nevelési segélyekre szánt összegek kiegészítésére szóló pályázat, így a központi pótlás elmaradása miatti aggodalom megszűnt.
Tisztelt államtitkár asszony! Ha már megvolt a Kormányban a nevelési segélyek ügyében teendő változtatások igénye, miért nem a szociális törvény alig néhány hónapja megtörtént módosítása során terjesztették elő azt? S ha már a szociális törvény módosítása elmaradt, tervezi-e a Kormány egy új, államilag, kormányzatilag megfogalmazott és elismert, valóban a rászorultsági elven nyugvó, gyermeknevelést segítő ellátás bevezetését?
Várom államtitkár asszony válaszát. (Taps a Szabad Demokraták Szövetsége padsoraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir