DR. PUSZTAI ERZSÉBET

Full text search

DR. PUSZTAI ERZSÉBET
DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDF): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Csak azért, nehogy hibás adatok kerüljenek a jegyzőkönyvbe, szeretném felvilágosítani a Házat és az országot is arról, hogy gyerekenként valóban 400 forintot lehetett igénybe venni, ha két gyereke volt valakinek, ez havi 800, de ha három, akkor gyermekenként havi 600-at és ez már 1800 forint. Ehelyett az egyszeri kiegészítés, amennyiben nem nyomorszinten él a család, havi 600 forint lesz.
A következő pontosítás, hogy ezt a gyermekkedvezményt már 15 ezer forintnál is igénybe tudták venni a családok, ez alatt pedig az újonnan járó havi 600 forintos adókedvezményt sem fogják tudni igénybe venni, tehát a legszegényebb rétegek számára ez sem ad megoldást.
Az évi 360 ezer forintos jövedelem havi 30 ezer forintos jövedelmet jelent, és az a kérdés, hogy ez a család jövedelmére vonatkozik-e. Hiszen ha igen, akkor egy ötgyermekes családnál ez egy főre jutó nem egészen 8 ezer forintos jövedelmet jelent, ami fele sincs a jelenlegi létminimumnak, úgyhogy ennek a 200 forintos juttatásnak a határa rendkívül alacsony szinten van megvonva.
A következő pedig: a Pénzügyminisztérium tájékoztatójában kiadott grafikonok egyértelműen bizonyítják, hogy nem a magas jövedelmű családok adóterhelése nő meg a legjobban. Köszönöm figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir