DR. TORGYÁN JÓZSEF

Full text search

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. A Független Kisgazdapárt úgy gondolja, hogy az európai integrációs törekvéseink természetes velejárója az ország mielőbbi belépési lehetősége a NATO-ba, és ezt segíti elő a békepartnerség. Ezért a Független Kisgazdapárt az előterjesztést teljes egészében támogatja. De nem hagyhatja szó nélkül azt a fajta megközelítést, amelyet Szili Sándor képviselő úrtól hallottunk, aki idézte Horn Gyulát, aki a NATO-ba való belépést korábban maga is szorgalmazta.
Én úgy gondolom, hogy Horn Gyula idézésénél nem ártott volna az ő korábbi nyilatkozatait is idézni; amikor ő a Varsói Szerződésbe való belépést látta ilyen fontosnak. (Moraj és közbeszólások az MSZP padsoraiban.) Mint ahogy korábban több alkalommal arról nyilatkozott, hogy ő az osztály nélküli társadalom építését tartja mindennél fontosabbnak. Végül - igaz - december 2-án, a szocinternben hallhattuk, hogy ő most már a kapitalizmust kívánja építeni.
De én úgy gondolom, hogy az ilyen magyar törekvéseknél, amelyek egy ezeréves európai integrációs törekvést jelentenek, nagyon szerencsétlen dolog arra a Horn Gyulára hivatkozni, aki hatvanéves koráig szöges ellentétben mást mondott, mint most, hatvanéves korától kezdve. Ezt a Független Kisgazdapárt úgy értékeli, mint mondjuk azt a vasutast, aki hatvanéves koráig vonatot vezet, és akkor elhatározza magát, hogy a holnapi naptól kezdve repülőgépet kíván vezetni. Hát kérem, körülbelül ekkora az eltérés Horn Gyula korábbi nyilatkozataihoz képest.
Mi nagyon örülünk, hogy végül is Horn Gyula most már a helyes útra tért, de azért a magyar nép európai integrációs törekvéseit illetően ne tessék Horn Gyulára hivatkozni! Itt lehet hivatkozni a magyar népre, a magyar népet képviselő ellenzéki politikusokra... (Közbeszólások, moraj a szocialista párti képviselők soraiból.)..., de nem Horn Gyulára. Köszönöm a türelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir