DR. TORGYÁN JÓZSEF

Full text search

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Természetesen mi nem személyeskedtünk volna... (Derültség az MSZP padsoraiban.) Ki sem ejtettük volna a nevét Horn Gyulának, ha Szili Sándor nem teszi. De úgy gondolom, Horn Gyulának egyedül a poznani nyilatkozata is elég lett volna ahhoz, hogy mi megkérdőjelezzük a mostani nyilatkozatát. De miután nem Torgyán József, hanem Horn Gyula nyilatkozott éveken, évtizedkeresztül a Varsói Szerződés mellett a magyar televízióban, az összes médiumokban, így történelmi tény, amire én hivatkoztam. És ezt semmilyen zajjal, hangoskodással, igen tisztelt képviselőtársaim, annullálni nem tudják.
Én csak azt jeleztem, hogy rendkívül szerencsétlen volt Szili Sándornak a NATO-val kapcsolatban Horn Gyulára hivatkoznia; hiszen Horn Gyula, ha százéves koráig lenne miniszterelnök, akkor sem tudna annyit már szólni a NATO-hoz való kapcsolódás szükségszerűségéről, mint tette ezt a Varsói Szerződés vonatkozásában évtizedeken keresztül. Ez a tény. És ezt önöknek is tudomásul kell venniük. Ne hivatkozzanak olyanra, amire nem érdemes; akkor nem lesz reagálás. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir