DR. TAKÁCS PÉTER

Full text search

DR. TAKÁCS PÉTER
DR. TAKÁCS PÉTER (MDF): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Először Szöllősi Istvánné képviselőtársamnak válaszolnék azzal, hogy én nem utaltam titkos paktumra. Éppen arra utaltam, hogy nehéz helyzetben van eszközrendszerét tekintve a kormányzat, mert nincs megállapodás a szakszervezetekkel. Utaltam egy történelmi eseményre, amely paktumot én nem pejoratíven kezelem, mert az országot mentette meg annak idején a Bethlen-Peyer paktum. Arról lehet történelmileg vitatkozni, hogy mi volt, de ebbe ne bocsátkozzunk bele.
Azt javaslom a tisztelt Háznak, olvassa el a Magyar Nemzet szombati számában azt a nyilatkozatot, amely az adósság-átütemezéssel kapcsolatos, és arról való töprengést ismerteti Magyarország értelmiségeivel.
Éppen arra hívtam fel a figyelmet a költségvetéssel kapcsolatos hozzászólásomban, hogy én nem látom a kormány eszközrendszerét arra, hogy ezt a modernizációs programot keresztül tudja verni az országon, mert ez a tipikusan a harmadik világ társadalmára készült modernizációs program, ahol katonai erővel, a szociális kérdések teljes elhanyagolásával és egyébbel sikerült megvalósítani.
Magyarországon olyan társadalmi viszonyok alakultak ki, amelyek nem valószínű, hogy szerény eszközrendszerrel lehetővé teszik keresztülvinni ezt a nagyon szigorú költségvetési tervet, s akkor bizony nagyon nagy baj lesz, akkor már az adósság-átütemezéshez is folyamodni kell, ha bekövetkezik, hogy ez a program összeomlik - mondjuk - májusban vagy júniusban. Szíves elnézést.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir