KELLER LÁSZLÓ

Full text search

KELLER LÁSZLÓ
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Valószínűleg a két perccel sem fogok élni.
Szeretném tisztelt képviselőtársam figyelmébe ajánlani hozzászólásom utolsó bekezdését, amikor is én azt mondtam, hogy el kell gondolkodnunk azon, vajon nem lenne-e célszerű... Én tehát konkrét javaslatot az általános vita keretében nem kívántam tenni.
Nagyon örülök annak, hogy a Fidesz vezérszónoka megköszönte az ÁSZ-nak a jelentését. Sajnálom, hogy én ezt elmulasztottam. Egyet azonban vegyünk azért figyelembe: nyilvánvaló, hogy a részletes jelentésnél az ÁSZ nem mehetett el bizonyos felelősségek megállapításáig. Szeretném Szabó Iván képviselőtársam figyelmébe ajánlani például az ÁSZ Útalappal kapcsolatos megállapításait, amely szerint a zárszámadás alapján az eltérés nem magyarázható meg. Megítélésem szerint ezt akkor valakinek csak szükséges lenne vizsgálni! De hivatkozhatnék itt a privatizációs bevételek elmaradására, a különböző kötvénycserékre, amikor bizonyos fázisig eljut az Állami Számvevőszék, de nem tud továbbmenni és nem tudja megállapítani az ezzel kapcsolatos felelősséget.
Pusztán ennek a gondolatát vetettem föl, és majd a részletes vitában nyilvánvalóan lesz mód arra, hogy ezekről eszmét cseréljünk. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir