DR. BÉKESI LÁSZLÓ

Full text search

DR. BÉKESI LÁSZLÓ
DR. BÉKESI LÁSZLÓ pénzügyminiszter: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A kettős adóztatás elkerüléséről Magyarország a '70-es évek közepétől köt egyezményeket. Ma már több mint negyven aláírt egyezményünk van, szinte valamennyi európai országgal és más fontos kereskedelmi partnereinkkel.
A tárgyalások során valamennyi egyezményben az OECD-modellt vettük alapul, így az egyezmények a rendezőelvekben azonosak, az egyes kérdésekben azonban - figyelembe véve kapcsolatainkat az adott országgal, valamint az adórendszerek sajátosságait - eltérő rendelkezéseket tartalmaznak.
Az egyezmények alapvető célja, hogy elkerülje a magánszemélyek és vállalkozások kettős adóztatását, ami azt jelenti, hogy ugyanazon jövedelem után, bár mindkét államnak joga lenne megadóztatni azokat, csak az egyik államban adóznak. A másik állam pedig vagy lemond az adóztatásról vagy lehetővé teszi a külföldön megfizetett adó beszámítását a nála esedékes adóba.
Az egyezmények részletes szabályokat tartalmaznak arról, hogy milyen jövedelmeket kell az egyes államokban megadóztatni, illetőleg az államok hogyan osztják meg egymás között az adóztatás jogát. A szerződésből fakadó kétoldalú előnyökön túl az adóegyezmények átgondoltan kiépített rendszere Magyarországnak a nemzetközi tőkemozgásba való bekapcsolódása szempontjából is jótékony hatású.
Az egyezmények hatályba lépéséhez, mivel kizárólag törvényhozási tárgyat érintenek, az Országgyűlésnek kell határozatot hoznia.
Most két egyezményt terjesztünk jóváhagyásra a parlament elé. Kuvaitban elsősorban az olajiparban tevékenykedő magyar vállalatok jelenléte teszi fontossá az egyezményt, de számos magyar egyéni munkavállaló helyzetét is javítaná az egyezmény. Kínával fennálló szerződéses kapcsolataink jelentőségét a két ország közötti kereskedelem volumene, a kínai piac mérete és az egyre gyarapodó kínai befektetések mutatják.
Mindkét egyezmény esetében kérem a tisztelt Ház egyetértését és jóváhagyását. Köszönöm szépen. (Taps.)
(17.20)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir