BALSAY ISTVÁN

Full text search

BALSAY ISTVÁN
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen miniszter úr válaszát. Én úgy gondolom, a helyzet sokkal bonyolultabb és sokkal veszélyesebb, helyenként tragikusabb is lesz. A kistelepülések, ahol a személyi jövedelemadó mértéke nem jellemző, nem fogják tudni intézményeiket - óvodát, iskolát - fűteni vagy megfelelően működtetni. A közepes vagy nagyobb városok, amelyeknek térségi feladataik is vannak, ezeket az intézményeiket át fogják adni a megyei önkormányzatoknak. A megyei önkormányzat finanszírozásában nem tudom, milyen esély lesz ezek fenntartására például a kollégiumok vagy a középiskolák esetében.
Az lenne a tiszteletteljes javaslatom, hogy amennyiben még módjában áll miniszter úrnak, a költségvetés vitáját megelőzően az érdekegyeztető szövetségekkel együtt meg kellene beszélni, milyen intézkedések lehetségesek a normatív támogatás növelésére. Óvoda esetében ez nem érte el az elmúlt időszakban az 50 százalékot. Tudom, hogy ezeket ki kell egészíteni. Nagyobb munkamegosztás lenne szükséges a központi költségvetés és a helyi költségvetések között ezekben a kérdésekben. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir