DR. TORGYÁN JÓZSEF

Full text search

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Elnök Úr! Engedje meg, hogy először arra mutassak rá, hogy két lényeges elemről kellett volna az igen tisztelt miniszter úrnak nyilatkoznia. Az egyik elem, hogy megfelel-e a valóságnak az a feltételezés, illetőleg az az adat, miszerint a közreműködő szakértők a saját vállalataik részére adtak olyan szakvéleményt, hogy végül is nyertesekké avanzsáltatták a saját vállalataikat, mert ebben az esetben a közélet tisztaságát súlyos veszély fenyegette. A másik esetben pedig az adandó válasz arra irányult, hogy vajon a pályázati feltételeknek megfeleltek-e vagy sem. Az én információim szerint egyik feltételnek sem feleltek meg, ezért a pályázat ellen fel kell lépni, akár olyan eszközökkel is, hogy nem kell folyósítani az állami hozzájárulást.
Miután a kérdésem lényegére csak egy megközelítő választ kaptam, ezért - utalva Varga László képviselő úr megközelítésére és újszerű interpellációs válaszadására - azt tudom mondani, hogy a bólintást elfogadom, de a választ nem. (Derültség.) Ezért kérem, hogy a Ház ne szavazza meg a miniszteri választ. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir