DR. ISÉPY TAMÁS

Full text search

DR. ISÉPY TAMÁS
DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP): Tisztelt Országgyűlés! Egész röviden, miután a házbizottsági ülésen én voltam a frakció nevében jelen: valóban az volt a megállapodás, hogy ma délutánra tettük az ügyészségi törvényt, és nem vezérszónoki rendszerben, de hogy ma zajlanak le a hozzászólások, arról nem volt szó; hanem arról volt szó, hogy az ügyészségi törvényt követi a társadalmi alapok kintlévőségének behajtásáról szóló törvény. Éppen azért nem volt róla szó, mert ahogy Torgyán képviselő úr, frakcióvezető úr említette, sokkal jelentősebb az ügyészi szolgálati viszonyról szóló törvény éppen az alkotmányügyi bizottságban kialakult vitára is tekintettel, hiszen szó volt arról, hogy egy bizonyos lopakodó alkotmányozás is szerepel az ügyészségi szolgálati viszonyról szóló törvényben, a Kereszténydemokrata Néppártnak is az az álláspontja, hogy ne kedden az interpellációk elhangzása és a szünet után kerüljön rá sor, hanem éppen kapjon ugyanolyan nyilvánosságot, mint amilyen nyilvánosságot kap az expó és az egyéb törvények. Mert nemcsak a terjedelme, hanem a tartalma miatt is sokkal jelentősebb az ügyészi szolgálati viszonyról szóló törvény, minthogy azt az éjszakai órákba dugja el az Országgyűlés. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir