KALMÁR PÉTER

Full text search

KALMÁR PÉTER
KALMÁR PÉTER (MSZP): Jelenthetem a tisztelt Országgyűlésnek és Farkas Gabriella képviselőtársamnak, hogy az egyik vasárnap délelőtt a Dobó tér egyik hangulatos teraszán arról értesültem egy szállodás ismerősömtől, hogy Egerben október első éjszakáján egyetlen szabad ágyat nem tudott fölhajtani körtelefonjával. Szüretre jöttek volna a külföldiek. Az már más kérdés, hogy akár egy pohárka mustot is aligha találhattak, vagy nehezen találhattak. Nem állíthatom természetesen azt, hogy mindig így áll a helyzet, hogy nincs szezonalítás az idegenforgalomban, hogy a kereskedelmi szálláshelyek kihasználtsága vagy az úgynevezett egy főre jutó vendégéjszakák átlaga maximális lenne egész évben.
Most, tisztelt képviselőtársaim, állítólag csalódottak azok az idegenforgalmi szakemberek, vállalkozók és önkormányzatok, amelyek a világkiállítás adujára tették fel reményeiket. Valóban óriási a felkészülésre fordított energia, és létrejött valami olyan, amit a közéleti zsargon szemléletváltás és széles körű összefogás címén szokott emlegetni.
Mindez valójában a világkiállítás apropóján történt nálunk és Egerben, Heves megyében. Csalódtak az érintettek. Csalódtak bizony, de már korábban, amikor az expó okos leánya szitában hozta a vizet a vidék számára, és nyilvánvalóvá vált, hogy projektjeik aligha számíthatnak komoly támogatásra, azok megvalósításában egyedül csak saját erejükre támaszkodhatnak. Rájöttek ennek következtében, hogy borvásárt, szüreti mulatságot, lovasünnepet, lovas bandériumot és ezer más csalogatót az expó nélkül is rendezniük lehet és kell, ha vendégeket akarnak, vagy ha a vendéget meg akarják tartani. Magántanulmányaim szerint ez az uralkodó álláspont a szakmában.
Igen jellemzőnek kell tartsam azt, hogy a legkarakteresebb véleményt, miszerint az expó nem volt igazi lehetőség a vidék számára, pontosan egy olyan kiváló szakembertől hallottam, akinek a személyes egzisztenciája a mai napig a világkiállításhoz kötődik. Sebaj, mondja ő. Az előterjesztésből kiderült, hogy van remény az idegencsalogató programok megvalósítására. Amit tehát egri képviselőtársam az imént elmondott, az véleményem szerint nem érv az expó mellett. Köszönöm. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir