DR. GÁSPÁR MIKLÓS

Full text search

DR. GÁSPÁR MIKLÓS
DR. GÁSPÁR MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! (Derültség.) Amit mondani szeretnék... Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Amit mondani szeretnék, szerettem volna Dornbach Alajos alelnök úr jelenlétében elmondani, sajnos azonban ő a kétperces hozzászólását követően, amelyben a Kereszténydemokrata Néppárt is érintett volt, kiment, és most sincs itt.
Dornbach Alajos alelnök úr úgy állította be, mintha Szabad György felszólalása ellentétben állna a Kereszténydemokrata Néppárt álláspontjával. Szabad György felszólalásában a kormánykoalíció által benyújtott önkormányzati törvénycsomagot nem találta kellően megalapozottnak; Dornbach Alajos pedig azt állította, hogy Pálfi Dénes, a KDNP képviselője a tegnapi sajtóértekezletén szintén úgy vélekedett, ahogy ő, tehát hogy indokolt alaposan módosítani az önkormányzati törvénycsomagot.
Szeretném a Kereszténydemokrata Néppárt nevében leszögezni, hogy Szabad György felszólalásának tartalma és a Kereszténydemokrata Néppárt álláspontja között nincsen semmiféle ellentét; sőt a Kereszténydemokrata Néppárt a legteljesebb mértékben egyetért Szabad György felszólalásával... (Taps az ellenzék soraiban.).., azaz az önkormányzati törvénycsomagot, melyet a kormányzat benyújtott, megalapozatlannak, elsietettnek tartja, és úgy látja, nincs kellően megindokolva. A részleteket Pálfi Dénes képviselő úr még a mai napon ezzel kapcsolatban ki fogja fejteni.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir