FILLÓ PÁL

Full text search

FILLÓ PÁL
FILLÓ PÁL (MSZP): Igen tisztelt Ház! Tisztelt Alelnök Asszony! Kedves Torgyán József Képviselő Úr! Én nagyon nagy figyelemmel hallgatom az ön rendszeres felszólalásait, amelyek azt hiszem, igazán egy külön show-műsor keretébe illenek itt a parlamentben. Szeretnék reagálni az ön felszólalására, hiszen én is azok közé a képviselők közé tartozom, akik az elmúlt ciklusban itt ültek, Torgyán Józseffel együttesen, az Országház falai között. Én nagyon örülök annak, hogy Torgyán képviselő úr ilyen fontosnak tartja, hogy a szocialista párti képviselők a véleményüket és a párt a véleményét semmilyen formában ne változtassa meg. Bár meg kell mondjam, én nem tudok Magyarországon olyan politikai erőt mondani, aki az elmúlt néhány esztendő során ne változtatott volna bizonyos kérdésekben a véleményén. Szeretném kedves képviselőtársamnak az emlékezetébe ajánlani azt, amikor a bérlakástörvény vitája kapcsán én mondtam el itt a Ház falai között, hogy jó lenne egyfajta Budapestben gondolkodni, amikor a fővárosi lakásügyek megoldása szóba kerül, hiszen lehetetlen állapot az, hogy két szomszédos kerületben alapvetően eltérő lakásügyi jogszabályok, feltételek, bérleti díjak jöjjenek létre. Szeretném önt arra is emlékeztetni, hogy akkor Torgyán József úr is egyetértett ezzel; a későbbi felszólalásában még hivatkozott is rám, ha jól emlékszem. Ez is megtalálható a Parlamenti Naplóban.
Tehát kérem kedves képviselőtársamat, hogy ne legyen szelektív az emlékezete, hiszen most pontosan olyan témakörben támadja ezt a törvénytervezetet, amellyel egy évvel ezelőtt még ön is egyetértett. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir