PETŐ IVÁN

Full text search

PETŐ IVÁN
PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kis Gyula úr felszólalása annyiban nem tűnik rendkívülinek, hogy Kis Gyula úr a liberalizmus és az indiai vadkender összefüggéseinek jó ismerője - ezt nyilvános tevékenységéből jól tudjuk -; épp a tegnapi újságban fejtette ki utoljára ez irányú nézeteit, de már televízióban is volt módja elmondani. Tehát az ügyet a parlament szempontjából nem érzem rendkívülinek, legfeljebb tévtanait érzem rendkívülinek és hosszan kifejtettnek.
Az SZDSZ-nek - azt gondolom, hogy ugyanúgy, mint a legtöbb magyarországi pártnak - természetesen nincs határozata vadkender-ügyben, nincs határozata semmilyen kábítószer-ügyben, hanem az érvényes törvényeket szeretnénk betartani, mint ahogy az SZDSZ soraiból delegált belügyminiszter be is tartja, be is tartatja ez ügyben a törvényeket. Azt gondolom, hogy a nyári újságcikkek sokakat meggyőzhettek arról, hogy indiai vadkender-ügyben a magyar rendőrség hatékonyan lépett fel ezen a nyáron. Az más kérdés, hogy a jelenlegi jogszabályok mennyire differenciálnak ebben az ügyben. Az újsághírekből az is kitűnik, hogy azt a diákot, aki egy cserépnyi indiai vadkendert tart az erkélyén, ugyanolyan kábítószer-ügyben vonják felelősségre, mint azt, aki kereskedelmi szándékkal termeszt vagy termeszttet vadkendert.
Tehát ez egy meglehetősen bonyolult kérdés, amelynek kapcsán más ügyek is megvizsgálandók. Egyetértek azokkal a javaslatokkal, amelyek azt mondják, hogy a parlament vizsgálja meg ezt a kérdést. Kis Gyula úr javaslatával is egyetértek, azzal a kiegészítéssel, hogy más, az emberi egészségre ártalmas ügyeket is vizsgáljunk meg. Így például az alkoholizmus problémáját is meg kellene vizsgálni ez ügyben, mert sokak szerint a magyar lakosság egészségét ebben a pillanatban sokkal inkább az alkoholizmus veszélyezteti, mint például a kábítószer-fogyasztás. Legfeljebb a jövőnk és aggodalmaink szempontjából mérhető egymáshoz ez a két dolog. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir