DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ (MDF): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Azért kértem ismételten szót, mert az MDF vezérszónokaként általam előadott álláspontunkra utóbb a vitában több olyan észrevétel hangzott el, amelyekre a viszonválasz megtételét mellőzhetetlennek tartom. Mondanivalóm a kétfordulós rendszer kérdéséhez kapcsolódik.
Több kormánypárti felszólaló azzal az érveléssel tagadta a kétfordulós rendszer szükségességét, hogy a másodlagos pártválasztás a gyakorlatban nem működik, és hogy a választópolgárok a valóságban a második fordulóban vagy csupán a korábbi döntéseiket erősítik meg, vagy annak a pszichikai törvénynek megfelelően viselkednek, miszerint a második fordulóban hajlamosak az első fordulóban erősebbnek bizonyult pártot támogatni.
Ezek az ellenérvek nem helytállóak, nem megalapozottak. Mindenekelőtt ismételten arra kell rámutatnom, hogy egy választási rendszer működéséből törvényszerűségeket egy vagy két választás alapján megállapítani nem lehet. Hiszen a törvényszerűségeknek éppen az a jellemzőjük, hogy azok olyan jelenségek, amelyekre az azonos, ismétlődően előforduló esetekben való jelenlétük, érzékelhetőségük a jellemző. Én úgy gondolom, hogy legalábbis egy olyasféle választói magatartás vizsgálatához, mint hogy a másodlagos pártpreferencia miként érvényesül, nem egy, nem kettő, hanem jó néhány választásra van szükség ahhoz, hogy abból törvényszerűségeket vonhassunk le. De az elmondottaktól függetlenül is cáfolom azt az állítást, hogy az eddig megtartott két országgyűlési és egy önkormányzati választás értékeléséből nem lenne megállapítható és érzékelhető a másodlagos pártválasztás valóságos létezése.
Az 1990. évi választások első fordulójában az MDF a területi listákon összegezve 24,7, az SZDSZ pedig 21,3 százalék körüli eredményt ért el. Az egyéni választókerületekben legnagyobb részben az MDF-es képviselők végeztek az első helyen, bár számos más pártbeli jelöltek - elsősorban SZDSZ-es jelöltek - szerezték meg a viszonylagosan legtöbb szavazatot. A második fordulóban az MDF jelentős mértékben megnövelte szavazóinak számát, és ennek eredményeként az első fordulóhoz képest sokkal nagyobb mértékben szerzett egyéni képviselői mandátumot.
(9.40)
Nem kizárva azt, hogy ebben némileg szerepet játszhatott az erősebb párt támogatását eredményező pszichikai hatás is, állítom - és ebben nem vegyok egyedül, mert a politológusok, elemzők többsége maga is így értékelte az eredményeket -, hogy az 1990-es országgyűlési választások második fordulójában igenis a másodlagos pártválasztás volt a meghatározó az MDF győzelmi mértékének megnövekedésében.
E másodlagos pártválasztás mikénti alakulását pedig az motiválta, hogy a társadalom igen jelentős részét - elsősorban azokat, akik gondolkodásukban és beállítottságukban a reformszocialista politikai filozófia elfogadásától, nem utolsósorban az elmúlt negyven évben, főleg annak második felében kialakult egzisztenciális helyzetük folytán is nem estek messze - tehát a társadalom ezen igen jelentős részét az SZDSZ akkori éles antikommunista kampánya megriasztotta. És az ezen rétegek elsődleges pártpreferenciáját képező politikai erő hiánya, illetve az első fordulóban történt háttérbe szorulása folytán a választópolgároknak ez a része másodlagos párttámogatásként jelentős mértékben az MDF-re szavazott az SZDSZ ellenében.
Ugyanígy a mostani országgyűlési választásokon is érvényesült a választópolgárok másodlagos pártpreferenciája, annak ellenére, hogy a legtöbb egyéni választókörzetben a második fordulóban nem következett be számottevő elmozdulás. Tudniillik az ez évi választások másodlagos pártpreferenciát kihívó nagy kérdése abban állott, hogy valóban tudja-e és akarja-e az SZDSZ az MSZP előretörését ellensúlyozni. Ha a választópolgárok többsége erre igenlő választ adott volna, ha a most ellenzékben levő pártok is úgy ítélték volna meg, hogy köztük, és az SZDSZ között kisebb az elválasztó vonal, mint az SZDSZ és az MSZP között, ha az SZDSZ nem a Szocialista Párttal való hatalommegosztásra törekedett volna, hanem a szocialista alternatívával szemben egy közös polgári alternatíva kidolgozására és felállítására, akkor az összességében egyharmadnyi szocialista párti szavazóval szemben a másodlagos pártpreferencia eredményeként számos választókörzetben nem szocialista párti jelölt nyerhetett volna mandátumot.
Hogy ez nem így történt, az nem a másodlagos pártpreferencia működésének hiányát jelzi, hanem azt, hogy az előző politikai kérdéseket a választópolgárok nemlegesen válaszolták meg, és így az SZDSZ nem tudta választóinak számát a második fordulóban növelni. (Zaj, közbeszólás az SZDSZ soraiból: Kétszázezerrel.) Azt kell mondanom, hogy a másodlagos pártpreferencia úgy érvényesült, hogy az SZDSZ-t egyébként nem támogató választópolgárok a második fordulóban sem voltak hajlandók számottevő mértékben az SZDSZ mögé felsorakozni. (Közbeszólások az SZDSZ soraiból: Kétszázezerrel.) Ötmillió választóhoz kell ezt arányosítani. (Derültség az SZDSZ soraiban. - Közbeszólás: Egymillióhoz.) Az összes választópolgár számára nyitva áll a lehetőség a második fordulóban való részvételre. De engedjék meg, hogy folytassam. (Közbeszólások az SZDSZ soraiból: Megengedjük. Folytasd.)
Én abban a döntésben, amiről az imént beszéltem, a választópolgárok részéről az előzőekben feltett kérdésekre adandó válaszokból következő tudatos választópolgári magatartást látok, vagyis nagyon is valóságok másodlagos pártpreferenciát, csak éppen fordított, negatív előjellel.
De maradjunk az idei országgyűlési választásoknál. A másodlagos pártválasztás ugyanis nemcsak ebben az értelemben érhető tetten, hanem konkrét példákkal bizonyítható a hangsúlyozottan nemzeti és keresztény értékek mellett elkötelezett pártok összefogásánál is. Ez a másodlagos pártpreferencia két egyéni körzetben is mandátumot eredményezett a Kereszténydemokrata Néppártnak. A Magyar Demokrata Fórum öt olyan választókörzetben, ahol az első fordulóban nem tudta megszerezni az első helyet, a második fordulóban az említett összefogás révén el tudta nyerni a mandátumokat, illetve ellenpéldaként egy választókörzetben, ahol az első fordulóban még az MDF-es jelölt szerezte meg a legtöbb szavazatot, a második fordulóban az MDF-fel szembeni másodlagos pártválasztás érvényesült, és ez a jelöltünk nem tudta megőrizni első helyét.
Ha csak ezen utóbbi példákat nézem, mert ezek a példák, ellentétben az előbb elmondott, inkább következtetés jellegű, de véleményem szerint ugyancsak egyértelmű igazságokkal, fehéren feketén cáfolhatatlan példái a másodlagos pártválasztás érvényesülésének. Tehát ha csak ezeket a példákat nézem, már akkor is azt kell mondanunk, hogy a másodlagos pártválasztás nem mellőzhető. Elfogadhatatlan ugyanis, hogy a másodlagos pártpreferencia, akár csak kis számú példával való alátámasztása esetén is kézlegyintéssel menjünk el emellett, mondván, hogy ez a néhány példa nem befolyásolhatja a törvényalkotást.
Sajnos a demokrácia legelevenebb kérdésében, a választójog problematikájában nem járható út a kicsire nem adunk szólásmondás diktálta gondolkodás, mert ez a szólás a demokrácia világában tréfás, de cinikus befejezését teheti valósággá, azt, hogy a sok meg nem számít.
Ha csak egy településen hamisítja meg a választók akaratát a másodlagos pártpreferencia elmaradása, akkor is ezres, többnyire többezres nagyságrendben mérhető választó választási akaratának érvényesülését akadályozzuk meg. Aki ezt elhanyagolható mennyiségűnek érzi, az úgy jár el, mint az ismert Karinthy-írásban szereplő újságíró, aki boldogan jelentette az újságban, hogy hála isten, a járványnak vége, mert ma már csak egy ember halt meg. Méltán gúnyolódott ezzel a gondolatmenettel az író, mondván: szinte látom annak az egynek a boldog, önelégült mosolyát, ihaj, csuhaj, vége a járványnak, ma már csak én haltam meg.
Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, sikerült cáfolnom a másodlagos pártpreferenciát tagadó véleményeket, és sikerült konkrét példákat felhozni azok valóságos érvényesülésére az elmúlt néhány választás eredményeinek értékelésével, illetve kifejezett esetek felemlítésével.
Remélem, azt sem kell tovább magyaráznom, hogy a demokrácia sérülésében nem méricskélhetünk aszerint, hogy ez a sérülés mennyire kicsi, mennyire számottevő. Úgy gondoljuk, nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy az önkormányzati választójogi rendszernek bármiféle olyan módosítására kerülhessen sor, amely a meglevő helyzethez képest - mely bizonyos, hogy nem tökéletes -, kevésbé demokratikus, kevésbé igazságos, kevésbé korrekt helyzetet eredményez.
Még e témakörhöz kapcsolódva külön szeretnék vitatkozni Csabai Lászlóné MSZP-s képviselőtársam e téma kapcsán kifejtett azon érvelésével, mely szerint ő sehol nem érzékelte a választópolgárok részéről, hogy kifogásolnák a második forduló eltörlését, azt viszont tudja, hogy a választási bizottságoknál hányan tették szóvá a második forduló szükségességét.
Hogy hányan tették szóvá a választási bizottságoknál a második forduló szükségességét - gondolom, valójában itt ennek a megkérdőjelezésére utalt a képviselő asszony -, azt nem tudom. És nem tudom azt sem, folytattak-e egyáltalán a választási bizottságoknál ilyen közvélemény-kutatást. De azt szeretném hangsúlyozni, hogy mindenesetre nem a választópolgárok vannak a választási bizottságokért, hanem a dolog fordítva igaz.
Másrészt abban semmi csodálnivalót nem látok, ha a választópolgárok mindaddig nem teszik szóvá a másodlagos pártválasztás lehetőségeinek hiányát, amíg ennek jelentőségét saját maguk esetén meg nem érzik. Hiszen a természetes emberi gondolkodás alapvetően ahhoz a helyzethez igazodik, hogy az általa választott jelölt győz, nem pedig ahhoz, hogy jelöltje kiesése esetén módja van-e egy hozzá kevésbé közelálló, de mégis elfogadható személyt egy teljesen elfogadhatatlannal szemben győzelemre segítenie. Mint ahogy a közéleti kérdésekkel nem hivatásszerűen foglalkozó ember gondolkodása már nem hatol be egy törvény olyan rejtelmeibe, hogy milyen hátránya származhat abból, ha adott politikai erők megmérettetésének elmaradása esetén fennmaradó megosztottságból adódó hátrányok kiküszöbölésére egy törvényben nincs megfelelő megoldás.
(9.50)
E törvény tartalmának a mélyére hatolása általában azok számára lehetséges, akik az ilyen kérdésekkel hivatásszerűen foglalkoznak, míg a többiek számára marad a törvény esetleges hiányainak, hibáinak keserves felismerése, rendszerint akkor, amikor a hátukon csattan az ostor.
Kíváncsi vagyok, vajon Csabainé képviselőtársam ecsetelte-e az általunk tárgyalt mélységben a második forduló előnyeit és elmaradásának jelentőségét akkor, amikor ő a választópolgárokkal az önkormányzati választási törvényről eszmét cserélt; s azon választópolgároknak a véleményét kérte-e ki, akik már személyükben élték meg mandátumokat nem eredményező szavazatuk sorsát, a második pártpreferencia ilyen vagy olyan irányú működését.
Ha már Csabainé képviselőtársam nevét említettem, akkor ki kell térnem arra is, amit az általam korábban elmondott példámra válaszolt. Én ugyanis annak idején egy modellisztikus esetet végigszámolva kimutattam, hogy egy százezres lakosú városban az egyszerűség kedvéért azt feltételezve, hogy itt százezer választópolgár él és el is megy választani, a törvény rendelkezései értelmében átlagban választókörzetenként húsz százalékos szavazataránnyal, azaz összesítve húszezer szavazattal meg lehet szerezni az összes egyéni képviselői mandátumot, míg a többi, négyszerannyi választó, azaz nyolcvanezer választópolgár szavazatával a kompenzációs listáról csupán 13 mandátumot lehet szerezni.
Rámutattam, hogy ez a választási rendszer egy ilyen nagyságrendű városban hatszoros különbséget tesz választópolgár és választópolgár között. Erre képviselőtársam azt mondta, hogy előfordulhat ennek a fordítottja is. Amikor nyolcvan százalékos szavazat ér 19 mandátumot, húsz százalék pedig 13-at. Ez, tisztelt Képviselőtársam, olyan képtelen végletes eset, ami bizonyosan nem fordulhat elő.
Kíváncsi vagyok, hogy tud-e akárcsak egyetlen olyan országgyűlési vagy önkormányzati egyéni választókörzetet mondani, ahol 10-12 jelölt közül 1 az összes szavazat nyolcvan százalékát nyerte el bármelyik, nálunk megtartott választáson. Ilyen választókörzet bizonyosan nincs, mint ahogy nincs olyan város sem, még az üveghegyeken túl sem, ahol mind a 19 egyéni körzetben körzetenként 10-11 induló közül ugyanazon párthoz tartozó képviselő szerezte volna meg mindegyik körzetben nyolcvan százalékos szavazattöbbséggel az összes mandátumot. Ezzel szemben ennek a fordítottja, amit én példaként el is mondtam, nagyon is gyakorlati lehetőséget képez.
Csabainé képviselőtársam e példám kapcsán összehasonlítást tesz a most hatályos törvényi megoldás és a törvényjavaslat megoldása között, mondván, hogy sokkal aránytalanabb lenne az eset, ha az egyéni körzetben nyerő pártok még a pártlistákról is külön mandátumhoz juthatnának úgy, ahogy ez az 1990. évi helyhatósági választáskor volt.
Ez a megállapítása azért nem igaz, mert figyelmen kívül hagyja, hogy érvényes, de eredménytelen első forduló esetén a második fordulóban már csak három jelölt vehet részt a megmérettetésben, ahol is a győztesre lényegesen több szavazat esik, mint ha 10-12 jelölt mérkőzne egymással. A második fordulóbeli győztes magasabb szavazatszáma az egyéni képviselői mandátumok magasabb legitimáltságát eredményezné, vagyis a példabeli 19 egyéni választókörzeti mandátum elnyerése mögött sokkalta nagyobb választói támogatás állna. Ez messze ellensúlyozná azt, hogy az egyenes listán mandátumot szerző pártok is részesülnének arányosan a mandátumokból.
Egyébként e felvetés kapcsán el kell mondanom, hogy az országgyűlési és az önkormányzati választási rendszert összehasonlítva - mindkettő tekintetében természetesen a hatályos rendszert nézve - az önkormányzati választási rendszer valóban több gyengével rendelkezik az alapvetően jó és korrekt országgyűlési választási rendszerhez képest. Többek között azért, mivel a tízezer lakosúnál nagyobb önkormányzatok esetében az önkormányzati választási rendszerben az egyéni választókörzetekben való választás eleme csupán az egyenes listás választás elemével van kombinálva, ellentétben az országgyűlési választások rendszerével, ahol még az előbbieken túl megjelenik a kompenzációs lista is. Ezért mondtam azt a vezérszónoki felszólalásomban, hogy a jelenlegi önkormányzati választási rendszer sem elégíti ki az elvárható mértékben az arányosság elvének a követelményét.
Csakhogy a törvényjavaslat úgy hozná be a mostani önkormányzati választási rendszer említett területén a kompenzációs listát, hogy közben elhagyná az egyenes listát. Amellyel ugyan az egyéni választókerületben a győztes pártok is, de természetesen a vesztes pártok is és ezek egészében nagyobb számban, további mandátumokat szereznének.
A törvényjavaslat tehát felkelti a jobbítás csalóka látszatát, valójában azonban még aránytalanabbá, még igazságtalanabbá teszi a rendszert részben a most említett okból, de elsősorban a már sokat emlegetett másodlagos pártpreferencia, vagyis a kétfordulósság eltörlése miatt.
Mindezek tükrében kell választ adnom Csabainé kérdésére. Őt idézem: "Diktatúra az, ha a győztes párt abszolút többségének elkerülése érdekében korlátokat állítunk fel?" Válaszom: Igen, valóban a demokratizmust szűkítjük, ha a győztes párt mandátumszerzését alacsonyabb szavazatszám mellett tesszük lehetővé, ha nem biztosítjuk annak lehetőségét, hogy ezt az alacsonyabb szavazatszámú mandátumszerzést kizárhassa a többi politikai erő előzetes megmérettetése melletti összefogására épülő, magasabb szavazatszámú akaratnyilvánítás. Vagyis antidemokratikus, ha a győztes párt abszolút többségének elkerülésének érdekében a jelenleginél lényegesen alacsonyabb korlátot állítunk fel.
Tisztelt Képviselőtársaim! Bizonyos hírek, bizonyos jelek az elmúlt napokban arra utalnak, hogy a kormánykoalícíó talán nem marad merev ezekben a kérdésekben. Én ezért bizakodó vagyok, hogy ennek a vitának, amelyet most már harmadik napja folytatunk, valóban van értelme.
Egyetlenegy szempontra, egyetlenegy érték külön szem előtt tartására szeretnék még hivatkozni, mely értéket, mely hagyományt elsősorban a szocialista párt vallja magáénak. A szocialista párt azt hirdeti és azt vallja, hogy a hagyományos szociáldemokrata értékek folytatója kíván lenni.
Jól tudjuk, hogy a szociáldemokráciának a történelemben igen fontos, igen nagy jelentősége van. Ezt természetesen azon politikai filozófiákat vallók is elismerik és méltatják, akik nem szociáldemokraták. Ezen értékek között én a legegyetemesebb értéknek azt a történelmi jelentőségű küzdelmet tartom, amelyet a szociáldemokrácia létezése óta következetesen folytatott az igazságos választójogért: az általános, egyenlő, titkos választójogért - megalakulásától kezdve.
Azt kérem - bár egy demokratikus választási rendhez való ragaszkodás minden demokratikus párt természetes sajátja nyilván és az ezzel ellentétes gondolkodásmód egy párt, egy demokratikus párt számára sem lehet elfogadható -, de azt kérem azért, mert e hagyomány mégiscsak leginkább és legelsősorban a történelmi vállalása folytán a szociáldemokráciához, a szociáldemokrata párthoz kötődik, ezért elsősorban a szocialista képviselőtársaimhoz fordulok, hogy e hagyomány, ezen értékek jegyében törekedjünk áthidalni, megoldani ezt a vitát, és semmiképpen se támogassanak olyan törvényjavaslatot, amely ezekkel az értékekkel összeegyeztethetetlen. Köszönöm, hogy meghallgattak.(Taps.)
(10.00)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
