DR. SZABAD GYÖRGY

Full text search

DR. SZABAD GYÖRGY
DR. SZABAD GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnöknő! Tisztelt Országgyűlés! Bauer Tamás most elhangzott szavaival szeretnék vitatkozni, nagyon röviden természetesen.
Úgy gondolom, a barátaim által elmondottak nem indokolják azt a véleményét, mintha a Magyar Demokrata Fórum, netán az ellenzék nem keresné az ésszerű és becsületes konszenzust, de jelezni szeretném, nekem az a véleményem, hogy mi nem mindenáron keressük. Vannak ennek a most vitatott törvényjavaslatnak olyan mozzanatai - a rövidség kedvéért a leglényegesebbek egyikére utalok -: a két forduló elvetése, ami rendkívül nehézzé teszi, hogy a Bauer Tamás által kívánatosnak tartott konszenzus megszülessék.
Legyen szabad felhívni a figyelmet - több oknál fogva is - egyik távollévő, magas jogi funkciót betöltő hajdani pályatársammal együtt ketten terjesztettük elő az Ellenzéki Kerekasztalon azt a javaslatot, amelyik végül is az Ellenzéki Kerekasztal mind az öt, sőt akkor több pártja részéről támogatásra talált, s amelyiknek az egyik alapeleme a kétfordulósság volt. Ne tessék tehát meglepődni azon, hogy mi nem megyünk át egy olyan oldalra, ahol a kétfordulósság elítéltetik!
Legyen szabad ezzel kapcsolatban egyetlen nagyon fontos tapasztalati érvet elmondani. Kérek egy kis - mondjuk - egyperces ráadást. (Derültség. - Az elnök bólint.)
Ha tudniillik meg tetszik vizsgálni a lezajlott magyar választásokat - köszönöm a nevetést -, egyik legfőbb jellemzőjük, amelyet az egész világ elismert mint a magyar demokrácia egyik legbiztatóbb mozzanatát, az, hogy a szélsőségek nem jutottak komolyan szóhoz. Az első fordulóban nagyon kevés mandátum sorsa dőlt el. A második fordulóban a szélsőségek amiatt nem arathattak igazán sikert, mert ki egyezett volna meg a listakapcsolások, az egyeztetések során a szélsőségekkel? Tessék, demokrácia védelmezői, ezt nagyon komolyan meggondolni!
Végül legyen szabad ilyen kemény előadások után azt mondani - szívesen fejteném ki, de nincs rá idő -, hogy én azt gondolom, minden a szavazáskor majdan jelen levő képviselő politikai jövőjében nagyon súlyos tehertételt jelenthet az, hogyha például a két forduló ellen szavaz, ha például a küszöb kérdésében nem jut el egy józan megoldáshoz, és ha az előbb elmondottak vonatkozásában nem lesz nemcsak elméleti, hanem politikai védelmezője is a demokráciának. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir