DR. PETŐ IVÁN

Full text search

DR. PETŐ IVÁN
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Tisztelt Ház! Hogy ügyrendi-e a felszólalásom, vagy sem, majd utólag kiderül. Természetesen nem lehet szó nélkül hagyni, ami itt történt a szavazás előtt. A mi véleményünk szerint nagyon súlyos oknak kell ahhoz történnie, hogy a parlamentet elhagyják a képviselők és egy szavazást bojkottáljanak. Természetesen, amit mondok, nem a jelen lévő képviselőknek szól, hanem - mint azt ilyenkor szokás megjegyezni - a jegyzőkönyvnek és a nyilvánosságnak.
A mi véleményünk szerint semmi olyasmi nem történt ennek a törvényjavaslatnak, illetve most már az alkotmánymódosítással kapcsolatban törvénynek a tárgyalása során, ami olyan súlyos sérelem lehetne, amely indokolja, hogy parlamenti képviselők kivonuljanak a Parlament épületéből. Lehet nem egyetérteni bizonyos ügyekben, lehet nem egyetérteni tárgyalási metódus ügyében, de sem házszabálysértő, sem más jogszabályt sértő megnyilvánulás a tárgyalás során nem volt.
Azt az érvet sem tudjuk elfogadni, hogy valami váratlan, kész helyzet elé állítottuk volna az ellenzéki pártokat, hiszen mint a belügyminiszter úr itt elmondta, és más fórumokon volt módunk elmondani: azt, hogy mire készülnek a kormánypártok, már jóval ezelőtt tudhatták az ellenzéki pártok. Mint a belügyminiszter úr a zárszavában elmondta, a nyári tárgyalásokon még azt sem lehetett világosan látni, hogy milyen mértékű az ellenzéki pártok ellenvéleménye.
Csak még egyszer említem, hogy a jegyzőkönyv kedvéért szeretném mondani: az ellenzéki pártok a vita során, a bizottsági tárgyalás során nem jelezték, hogy olyan súlyos sérelem érte volna őket, ami ilyesmire késztetheti őket a szavazáskor. Tehát részünkről elfogadhatatlan, érthetetlen, ami történt, és magyarázatot itt a parlamentben mindeddig nem kaptunk rá. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir