HAJDÚ JÁNOS

Full text search

HAJDÚ JÁNOS
HAJDÚ JÁNOS (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Hölgyeim és Uraim! A három elhangzott megjegyzés közül az első kettőre nem kívánok reflektálni, mert ha jól hallottam, akkor érdemleges megjegyzések nem történtek. Szabad úr kommentárját azonban természetesen nem szeretném válaszolatlanul hagyni.
Amikor én kényszerpályáról beszéltem, akkor természetesen nem említettem meg azt, hogy ennek a kényszerpályának - amire ez az ország 1945-ben került - voltak-e a jaltai konstrukción belül jobb alternatívái vagy sem. Ez egy nagyon érdekes vitalehetőség lenne, természetesen nem ebben a Házban, hanem ott, ahol a legújabb kori történelemről kell beszélnünk. De én készséggel rendelkezésére állok, Szabad úr, abban, hogy differenciáljunk. Mint ahogy magamat nem tekintem azonosnak Péter Gáborral, úgy önt sem tekintem azonosnak Csurka Istvánnal.
Mindannyiunknak a volt vagy jelenlegi úgynevezett elvtársai vagy elvbarátai között vannak elviselhetetlen, tűrhetetlen, gyalázatos és a történelem szemétdombjára való fráterek.
Ezzel én tisztában vagyok, Szabad úr, és azt hiszem, hogy az egész szocialista frakció tisztában van.
Úgyhogy ebben a vonatkozásban, noha tisztelettel hallgattam az érvelését, de engedje meg, hogy megjegyezzem: kioktatásra nincs szükségünk. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon. - Zaj a jobb oldalon. - Balsay István: Nekünk se! Miért nem figyelmezteti az elnöknő?)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir