DR. SZÁJER JÓZSEF

Full text search

DR. SZÁJER JÓZSEF
DR. SZÁJER JÓZSEF (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Örülök, hogy a téma a mai napon napirendre került, hiszen ez azt jelzi, hogy nem volt teljesen pusztába kiáltott szó az elmúlt héten, kedden reggel itt elmondott napirend előtti. Akkor persze a kormány mindezt nem tudta – úgymond –, a becsületét megvédeni, hiszen a kormány képviselője az Igazságügyi Minisztérium részéről akkor nem volt jelen.
Örülök annak is, hogy a kormány végre benyújtotta, mint ahogy én ezt a múlt heti hozzászólásomban is elmondtam, végre benyújtotta a miniszterek jogállásával kapcsolatos törvényt, ami egyébként azt jelzi, hogy mindezt alkotmánymódosítás nélkül is, illetőleg a miniszterekre vonatkozó munkajogi szabályok tekintetében akár alkotmánymódosítás nélkül is meg lehet oldani. Nem örülök azonban a következőknek.
Sajnálom azt, hogy a kormány egy ilyen lépésre csakis az Alkotmánybíróságnak a nyomása alatt volt hajlandó lépni. Ehhez a Fidesznek el kellett menni az Alkotmánybírósághoz, hogy megszüntesse azt a morálisan és jogilag is tarthatatlan gyakorlatot, hogy azok a miniszterek, akik saját maguk válnak meg pozíciójuktól, vagyis lemondanak, és ilyen az elmúlt évben három volt – Bokros Lajos, Dunai és Szabó miniszter urak –, ezek hat havi végkielégítéssel távozzanak aközben, hogy ebből még az egyik miniszter képviselő is volt.
Ez a szabály az előző kormány idején is élt, és elmondtam, hogy szégyen, hogy hat éve ez a politikai elit nem bírt magából, hogy úgy mondjam, kiizzadni egy olyan törvényt, amely a munkajogi viszonyokat ilyen módon szabályozza. Az előző kormánynak több képviselője nem úgy érezte, hogy ez egy kényszer, fölvenni ezt a hat hónapi végkielégítést, többen alapítványoknak ajánlották fel ezeket az összegeket.
Éppen ezért azt gondolom, hogy helyre kellene állítani azt a helyzetet, amelyben a miniszter nem esik más megítélés alá, mint a többi munkavállaló, vagyis hogyha maga válik meg a posztjától, abban az esetben nem jár neki semmiféle hat hónapi pénz. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir