DR. SZÁJER JÓZSEF

Full text search

DR. SZÁJER JÓZSEF
DR. SZÁJER JÓZSEF (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető-helyettes Asszony!
Abban a témában, amelyről ön beszélt, azzal kezdte a mondandóját, hogy rendkívüli ügyben szeretne szót kérni. Sajnos, 1996-ban, az MSZP-SZDSZ-kormány kétéves működése után, valóban rendkívüli ügynek számít, hogy egy év után hajlandó egy törvényes kötelezettségét a kormány teljesíteni.
De mi is történt? 1996 novemberében a kormány döntése, amely arról szól, hogy a gázszolgáltató vállalatoknak járó részvényeket ki kell adni. Az történt, hogy egy 1995. december 31-éig letelt határidő alapján történt ez, vagyis egy évvel korábban ki kellett volna már adni az önkormányzatoknak járó, gázszolgáltató vállalatok után járó részvényeket. Erre törvény kötelezte a kormányt, sajnálatos, hogy rendkívüli ügynek tekinthető ma a parlamentben, hogyha a kormány betartja – egyéves késéssel, természetesen – korábbi ígéretét.
Ez az eseménysor, ez a késedelem hozzájárult ahhoz, hogy ezek az önkormányzatok nem tudtak tulajdonosként részt venni ezeknek a vállalatoknak a privatizációjában, és nem tudtak tulajdonosként beleszólni ezeknek a vállalatoknak az életébe, tehát olyan kárt okozott ez a fajta késedelem, amely szintén jelentős mértékben érinti az önkormányzatok működését.
Erre is kell emlékezni, erre is kell emlékeztetni akkor, amikor a gáz- és áramszolgáltató vállalatok utáni részvények önkormányzatoknak történő kiadásáról beszélünk. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir