DR. VILÁGOSI GÁBOR

Full text search

DR. VILÁGOSI GÁBOR
DR. VILÁGOSI GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Dr. Lamperth Mónika képviselőtársam az elmúlt évek történéseit reálisan, tárgyszerűen tárta a Ház elé. A hivatkozott törvénynek egy nagyon fontos mondata van, ebben a témakörben a legfontosabb, ami úgy hangzik, hogy amennyiben az érintett települési önkormányzatok több mint fele másként nem állapodik meg, meghatározott vagyonrészt a települési önkormányzatok részére lakosságszámuk arányában kell kiadni. 938 település volt jogosult nyilatkozni a témában, és ebből 719, tehát 76,6 százalék nyilatkozott is.
Nem arról van tehát szó, hogy kistelepülések nem tudták az érdekeiket érvényesíteni, arról van szó, hogy az öt régióból négy régióban nyilatkoztak a kistelepülések, és ott a kormány, ahogy a törvény egyedül lehetővé tette számára, úgy döntött, hogy ezeket a megállapodásokat természetesen akceptálja. Az öt régióból egy régió van, nevezetesen a Közgáz Részvénytársaság által érintett terület, három megye: Zala, Somogy és Veszprém megye, ahol a 173 településből összesen 65 település nyilatkozott, és ezekből is egy jelentős rész úgy nyilatkozott, hogy ők létszámarányosan kívánják a vagyonfelosztást. Csupán arról van tehát szó, hogy jó néhány település mulasztott. Nem a kormány mulasztott. A kormány törvényszerűen járt el. Ezek a települések mulasztottak, és saját maguknak okoztak ezáltal kárt, de senki másra ők nem mutogathatnak. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir