DR. BAJA FERENC
DR. BAJA FERENC
DR. BAJA FERENC környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter, a napirendi pont előadója: Elnök úr, köszönöm a szót. És köszönöm azt is elnök úrtól, illetve a tisztelt Háztól, hogy a két expozét együtt mondhatom el. Természetesnek tartom azt, hogy a bizottsági vélemények külön hangoznak el. Én azért szerettem volna erre a lehetőséget megkapni, és azért szerettem volna erre súlyt fektetni, mert úgy gondolom, úgy hiszem, hogy az épített környezet alakításáról és fejlesztéséről, valamint a műemlékvédelemről szóló törvények egyugyanazon társadalmi célt szolgálják, egy rendezett Magyarország épített képének kialakítását. Olyan rendezett Magyarország épített képének kialakítását, amelyben azonban azok az építészeti emlékek, kertek és műemlékek, amelyek jelképei Magyarország épített kulturális történetének, megvédésre kerülnek, azok szerves részévé válnak az elkövetkezendő időszak épített kultúrájának, jelképeként annak, ahogyan ennek az országnak épülnie kell rendezett módon.
Tisztelt Ház! Régi adósságot rendez a kormányzat, és reményeim szerint régi adósságot rendez a Ház e törvény vitájának, illetve két törvény vitájának a megkerülésével. Régi adósságot, hiszen a műemlékekről utoljára 1881-ben rendelkeztek törvényi szinten, és az építésügyről is több mint 30 éves ma már a szabályozás. Nem nehéz belátni, hogy ez idő alatt a magyar társadalom gyökeresen átalakult, olyan változások mentek végbe a magyar átalakulásban, amelyek feltétlenül indokoltnak fejezik ki, illetve indokolttá teszik azt, hogy törvényi szabályozásra sor kerüljön.
Tulajdonképpen az építésre vonatkozó hatályos szakmai előírások jelentős része ma már valóban nem korszerű, gátját képezi a fejlődésnek, nincs összhangban a nemzetközi szabályozás trendjével, s nem szolgálja a jogbiztonságot. Ebben az értelemben tehát feltétlen megújításra vár.
(10.00)
Lényegében az elmúlt időszakban a kormányzati szerepvállalás tartalma egyébként minden szakterületen alapvetően megváltozott, a közvetlen irányítási funkciókat a gazdasági, szakmai és ellenőrzési feltételek megteremtése, az országos szabályozási tevékenység ellátása, a koordináció erősítése vette át.
Így van ez az építésügy területén, ahol az egységes szakirányítás igénye azért is jelentkezik különös hangsúllyal, mert az építés ügye egyszerre gazdasági, szociálpolitikai, környezeti és kulturális kérdés is. Az egységes, áttekinthető építésügyi szabályozórendszer megteremtése és hatékony, működőképes jog- és intézményrendszerének kialakítása központi, állami feladat, és azért is különösen fontos, mert ezek a szabályozók szinte valamennyi állampolgárt érintenek közvetve vagy közvetlenül, valamennyiünk hétköznapi mindennapi életét befolyásolják.
Ezek a törvényjavaslatok, amelyek a Ház előtt fekszenek, olyan szakmai alaptörvények a megítélésünk szerint, amelyek áttörést jelenthetnek az épített környezet alakításának, fejlesztésének és védelmének egész kérdéskörében. Áttörést és áttekintést azért, mert új szemléletet fogalmaznak meg ezeken a területeken.
Tisztelt Országgyűlés! Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényjavaslat, valamint a műemlékvédelemről szóló törvényjavaslat nem valamilyen elszigetelt szabályozási kezdeményezés, hanem annak a törvénykezési csomagnak a része, amely a környezet egészével, illetve a környezet egyes elemeivel komplex módon foglalkozik.
Az Országgyűlés tavaly fogadta el a környezet védelmének általános szabályairól szóló törvényt, amely egyértelműen utalt már arra, hogy a környezet épített és természeti elemei összefüggő egységes egészt alkotnak, s eszerint kell a szabályozásnak is egységesnek lenni.
Ugyancsak az említett törvénykezési csomag része volt az idén tavasszal elfogadott területfejlesztésről és területrendezésről szóló törvény, valamint a tervező- és szakértő mérnökök és építészek szakmai kamaráiról, illetve a természetvédelemről szóló törvény is. Ezúton is szeretném kifejezni a tisztelt Háznak köszönetemet, a minisztérium köszönetét azért, hogy a parlament által elfogadott parlamenti határozatban rögzítette a környezetvédelmi törvény elfogadása után azt a jogi menetrendet, amely alapja volt annak, hogy tulajdonképpen e tárgykörben a környezet, az épített környezet, a területfejlesztés és területrendezés, a természetvédelem tárgykörében a tisztelt Ház történelmi léptékű jogalkotási csomagot fogadhasson el, és ezen történelmi léptékű jogalkotási csomagtervnek ezen két alappillére immáron az épített környezetet is beemeli ebbe a csomagtervbe.
Amint utaltam rá, az épített és a természeti környezet együtt adja az ember környezetét. Ezt a megállapítást azzal egészíthetjük ki, hogy a környezet megfelelő alakítása, tudatos fejlesztése, értékeink megőrzése és ésszerű hasznosítása mind a közösség, mind az egyén érdeke, és sokkal több, mint szakminisztériumi vagy kormányzati erőfeszítés.
Az, amiről a tisztelt Ház a két törvény kapcsán vitázni fog, mondhatom, valóban össztársadalmi probléma, s ebben az értelemben az állampolgárok közfigyelmére tarthat igényt. A környezetről szóló átfogó törvénycsomag záróelemét képezi az épített környezet alakításáról és védelméről szóló, valamint a műemlékvédelemről szóló törvénytervezet tehát, s ebben az értelemben lezárja ennek a törvényalkotó csomagnak egy meghatározó elemét.
Természetesen, mikor épített környezetről beszélünk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül az azt létrehozó, továbbfejlesztő építő tevékenységet sem. Épített környezet és építés együtt jelenti az építésügy sokszor félreértett és félremagyarázott fogalmát. Ezt ugyanis a közvélemény még ma is az építésügyi igazgatással, esetleg a lakásépítéssel vagy építőanyag-ellátással azonosítja.
Az épített környezet a környezet szerves, egyre változó, alakuló része, az építésügyi igazgatás pedig eszköz. Az épített környezet alakításának, fejlesztésének és védelmének hatósági eszköze.
Az építésügyi igazgatás elsődleges feladata a közérdek és az egyéni érdek összhangjának biztosítása. Ide tartozik egyebek mellett az építés feltételeinek tisztázása, az építtetői jogbiztonság garantálása, az országosan egységes műszaki biztonsági követelmények érvényesítési, a környezeti minőség érdekében hozott helyi szabályozás betartatása, a szomszédjogok képviselete, az építészeti és települési értékek védelme.
Tisztelt Képviselőtársaim! Többször is hangsúlyoztam azon meggyőződésemet, hogy az emberi környezet egységes egész, amelyben az épített és természeti elemek kölcsönösen alakítják és befolyásolják egymást. A környezet alakításának egyik legerőteljesebb eleme maga az építés. Ennek minősége, szabályozottsága, ellenőrizhetősége alapvető kérdés a környezet értékeinek megóvása, hosszú távon is megfelelő hasznosítása és használata szempontjából.
Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényjavaslat szemléleti áttörést kísérel meg a mostani alkalommal azzal, hogy először köti össze a környezet ügyét az építés ügyével. Hallottunk természetesen ezzel kapcsolatosan is ellenvéleményeket, de meggyőződésem, hogy hosszú távon ez a szabályozás egyetlen járható útja, és az eurokonform szabályozás ezáltal valósul meg majd Magyarországon.
Tisztelt Országgyűlés! Az építésügy, azaz az épített környezet és az építés ügye – összehasonlítva más közigazgatási szakterületekkel – igen nagy terjedelmű és mélységű, valamint a leglényegesebb pontokon: tulajdon, egyéni és közösségi érdek korlátozása és fejlesztése és ezekbe való beavatkozás, foglalja magába mind az állampolgárok, mind a különféle állami, önkormányzati és társadalmi szervek és intézmények viszonyában.
Rendkívüli bonyolultságú a terület, amelyet szabályoznunk kell, épp ezért rendkívüli gondossággal kell eljárnunk a parlamenti döntéshozatal során, és rendkívüli gondosságot igényel a szabályozás, hiszen állampolgárok százainak és ezreinek élet- és vagyonhasználatát fogja meghatározni a szabályozás.
Ez a törvény a közigazgatás teljes átalakulására is figyelemmel kell hogy legyen, nem lehetet attól független, és nem lehet független az építésügy kormányzati és önkormányzati struktúrájától sem. Nagyon sok olyan törvényt fogadott már el a tisztelt Ház, nagyon sok olyan akár kétharmados törvényes szabályozás van, amelyet a parlament elé való terjesztés során, a kormányzati előkészítés során figyelembe kellett vennünk, amelyet adottságként kellett kezeljünk, mert bár az építésügy és a műemlékvédelmi ügy – még egyszer szeretném hangsúlyozni – nagyon sok állampolgárt érint, nagyon sokrétű a szabályozás, ez a szabályozás mégsem lóghat a levegőben, mégis azokat az elfogadott törvényeket, amelyeket nem kérdőjelezett meg senki, ezeket adottságként kell kezelnünk.
Ilyen az önkormányzatiság Magyarországon, ilyen a tulajdon védelmének és a tulajdon semlegességére vonatkozó szabályozás, és más egyéb olyan, törvényes, alkotmányos alapelvek, amelyeket az elmúlt rendszerváltoztatás óta fogadtak el a parlamentek és a kormányzatok.
Nem tagadható, hogy az elmúlt évtizedekben komoly műszaki és infrastrukturális eredmények voltak az országban, mégis amikor a törvény elfogadása kapcsán szembenézünk az ország épített képével, akkor el kell mondjuk azt is, hogy sok elemében a gazdasági adottságokat több szempontból is figyelmen kívül hagyó épített környezetet, néhol leromlott lakásállományt, sok helyütt elhanyagolt külterületeket, elsorvasztott tanyás térségeket és elmaradott infrastruktúrát találunk ebben az országban.
A kép persze nem ennyire fekete, sokkal árnyaltabb, mégis elmondható, hogy ennek a szabályozásnak, amelyik önmagában nem fogja ezt a helyzetet megváltoztatni, mégis egy korszerű szabályozás keretében a továbblépés alapfeltételeként definiálható, és ebben az értelemben a Ház a törvények elfogadásával hozzájárulhat ahhoz, hogy ez a rendezetlenség és azok a negatív jelenségek, amelyek ma Magyarországon az építés ügye kapcsán megfogalmazódnak, ezek változzanak, átalakuljanak.
Az említett környezeti problémák mellett persze más fontos okok is vannak az új törvényi szabályozás mielőbbi megszületésének és elfogadtatásának tárgyában. Mindenképpen fontos az, hogy módosultak – mégpedig alapvetően módosultak – a tulajdonviszonyok, a tulajdonformák egyenrangúsága, mint említettem, alkotmányban deklarált alapelvek, ez a tulajdonviszonyokra különösen érzékeny építés területén megfelelő jogi garanciákkal szükséges követnünk, hiszen nyilvánvaló, hogy a tulajdonhoz kötődés ma Magyarországon, különösen az épített tulajdonhoz való kötődés fontossá vált, hiszen az építés, a magánlakás-építés, de egyéb építések is a vagyonszerzés, a vagyonalapításnak az eszköze volt hosszú ideig, akkor, amikor vállalkozói vagyonhoz egyébként az állampolgárok Magyarországon nem juthattak.
(10.10)
Előtérbe került az európai integrációnak megfelelő műszaki-jogi szabályozás igénye is, világossá vált, hogy csak a fejlett európai piacgazdaságokkal konform szabályozási és követelményrendszer teszi lehetővé azt a nemzetközi együttműködést, ami a fejlődés elengedhetetlen feltétele nemcsak a magyar állampolgárok, hanem a magyar építőipar versenyképessége szempontjából is.
Átalakultak az elmúlt időszakban a közigazgatás szervezetei, a tanácsok szerepét az önálló felelősséggel és döntési jogosultsággal rendelkező önkormányzatok vették át. Az építésügy szempontjából alapvető fontosságú műszaki, személyi és infrastrukturális feltételek jórészt hiányoznak, azonban korszerűtlenek, megszakadt a természetes és a szükségszerű kapcsolat a központi jogalkotói tevékenység és a helyi jogalkalmazás között. Indokolt ennek a harmóniáját megteremteni, újraalkotni.
A jogszabályok hatályosulása sajnos rossz, a hatósági döntések szakmai előkészítése sok esetben igen gyenge színvonalú, az építési fegyelem nagyon alacsony szinten áll, az érdemi ellenőrzés hiányzik, sok esetben ténylegesen is csorbát szenved az eljáró hatóság döntéshozatali függetlensége. Mindezen kérdésekre választ kíván megfogalmazni a beterjesztett törvényjavaslat, átfogva az épített környezet problémáit, az építés egész folyamatát.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nincs a beterjesztőnek olyan illúziója, hogy a törvények elfogadásával automatikusan és azonnal Magyarországon az építészeti hatósági hatáskörök és az építészeti fegyelem betartása megváltozik, mégis úgy hiszem, úgy gondolom, és azt remélem, hogy a törvények elfogadása után az intézkedési tervek, a kormányzati fellépés és egyáltalán maga a társadalmi vita, amelyik a parlamenti vitát kísérni fogja, ráirányítja a figyelmet az építészhatósági tevékenység és egyáltalán az építésügy fontosságára.
És megadja annak az elhatározásnak a szilárdságát és keménységét, amely világossá teszi immáron majd a törvény szabályai és betűje szerint, hogy Magyarországon elfogadhatatlan az az építészeti gyakorlat, amelyben engedély nélküli építkezésekkel élnek vissza egyesek a közbizalommal, visszaélve ezzel olyan területhasználatok és olyan közösség ellen elkövetett építészeti átalakításokkal, amelyeket ma Magyarországon sajnos tolerálunk.
Ma Magyarországon sajnos egyrészt a törvény hiánya miatt, másrészt a meglehetősen szétesett szabályozás és igazgatás hiánya miatt azok járnak jól, akik nem tartják be az építészeti hatóság intézkedéseit. Szomorú ez a helyzet, azt várom a törvény elfogadásától, és arra teszek ígéretet, hogy a törvény elfogadása után jóval határozottabb lesz az igazgatási fellépés ezen eljárásokkal szemben.
Építés és környezet viszonyában a leglényegesebb kérdések nyilvánvalóan ott jelentkeznek, ahol mind az építészeti tevékenység, mind a környezeti problémák is leginkább sűrűsödnek, azaz a településeken. A település egyidős az emberi civilizációval, az urbanizálódottság mai fokán már egyértelműen a települési környezet minősége a leginkább meghatározó elem az emberi tevékenység feltételeinek biztosításában, ide értve az élet egészségügyi értelemben vett feltételeit éppúgy, mint a környezet gazdasági és kulturális tényezőit is.
Éppen ezért a törvényjavaslat hangsúlyozott szerepet szán a területrendezésnek, amelyet a település egész közigazgatási területére kiterjedő, komplex tervező, szabályozó és koordinatív tevékenységnek tekint, s amelyben a településsel kapcsolatos közösségi érdekek is megfogalmazódnak. A településrendezés a környezeti prevenció eszköze, egyben az építésügyi igazgatás alapja is, ezért az építésügy és a műemlékvédelem egészétől történő elválasztása nemcsak indokolatlan, hanem szakmailag is tarthatatlan.
Kérem képviselőtársaimat, lépjenek fel ezen véleményekkel szemben, a területrendezés adja meg ugyanis ennek a törvénynek a műszaki alapját, ez adja meg azt a lehetőséget, hogy a szabályozásunk ne a levegőben lógjon, hanem valóban preventív eszközzel már az építés alaphálójában is szabályozottságot mutasson, és szerves egységet alkosson a területrendezés, a területhasználat és az épített környezet és a műemlékileg védett épület és a műemlék által védett terület szerves fejlesztésében és fejlődésében.
A törvényjavaslat az építés folyamatát összefüggő egésznek tekinti. Meghatározza az épületek, építmények, építési termékek legfontosabb közérdekű követelményeit, az építészeti műszaki tervezés és a kivitelezés legáltalánosabb szakmagyakorlásait, előírásait, az építésügyi hatósági rendszer működőképes eljárási és intézményrendszerét.
Az építmények elhelyezése és kialakítása során a törvényjavaslat olyan új követelményrendszert fogalmaz meg, amelyik összhangban van a hazai gyakorlattal, a környezet- és természetvédelem érdekeivel, az építészeti értékek védelmének újszerű követelményeivel, és harmonizál az európai szabályozással.
Ez utóbbi különösen fontos akkor, amikor az európai integráció Magyarország számára elsőrendű jelentőségű feladat. A törvényjavaslatban megfogalmazott általános követelmények átveszik az Európai Unió 89/106. számú direktívájában meghatározott, úgynevezett lényeges követelményeket. Az így vett általános szabályok alapját képezik az építési műszaki szabályozás egész kialakuló hazai rendszerének és ezáltal eurokonform mivoltának.
Az építészeti műszaki tervezés és kivitelezés területén nagy jelentősége van az elmúlt évben elfogadott kamarai törvényeknek, amelyek a szakterület közjogi feladatokkal felruházott önkormányzati szerveire, a kamarára rónak fontos szakmai, etikai és ellenőrzési feladatokat.
A törvényjavaslat már számol ezen kamarák jövőbeni hatékony működésével, remélem, hogy a kamarák megalakulása és működése, hatékonysága beváltja majd a hozzá fűzött reményeket, és ezáltal választ ad arra vonatkozóan is, hogy a szakma önszabályozó eszközrendszere és intézményrendszere hogyan képes valóban nemcsak a szűk szakmai értékeket, hanem magyar állampolgárok és magyar építők érdekeit is szolgálni.
Az építésügyi hatósági eljárások célja elsősorban az, hogy az épített környezet alakításával és védelmével kapcsolatos tevékenységek jog- és szakszerűségét biztosítsa. Az építésügyi hatósági munka az egyik legösszetettebb, komoly szakmai ismereteket megkövetelő, nagy felelősséget hordozó közigazgatási eljárás. Ebből is következik, hogy az építésügyi hatóságok magas szintű szakmai felkészültségének biztosításához és befolyásmentes döntési pozíciójának garantálásához fontos közérdek fűződik.
Azt is hangsúlyozni kell ugyanakkor, hogy az építésügyi hatóságoknak – függetlenül jogi vagy intézményi beilleszkedésüktől – az államigazgatási struktúrába csakis a hatalmi szervek által hozott döntések, vagyis a jogszabályok alapján a szakmai értékviszonyok érvényesítésével és egyedi hatósági ügyekben adható hatáskör. Mindezekkel együtt az építésügyi hatósági munka szakmai és döntési függetlenségét törvénynek kell garantálnia az összeférhetetlenség és a lokális érdekek kizárásának érvényesítésével.
A szabályozandó kérdések közül külön is indokolt kitérni az építésügyi hatóságok jövőbeni tervezetrendszerére. Nem lehet ugyanis egyetérteni azzal a – sajtóban is szerepet kapott – véleménnyel, amelyik az építésügyi hatóságok működőképességének javítására irányuló kormányzati törekvést egy városi szintre telepített, szakszerűbben és jogszerűbben tevékenykedő hatósági rendszert a kormányzat és az önkormányzatok közötti erőpróbaként kívánja beállítani, s ennek a tipikusan szakmai kérdésnek politikai felhangot kíván adni.
Jogi értelemben szó sincs és nem is lehet és a kormányzatnak nem is szándéka semmiféle önkormányzati hatáskör csorbítása. Az építésügyi hatósági feladatkör ellátása egyébként sem szűken vett önkormányzati feladat, hanem a jegyzőre átruházott államigazgatási hatáskör. De ettől függetlenül is a kormányzat az önkormányzatokban partnert kíván találni a hatósági ügyintézésben, ezért is terjesztette be ezt a javaslatot olyan kompromisszummal, amelyben nem az állami építésügyi hatóság megerősítését célozza, hanem olyan önkormányzati oldalon keresi a garanciát, ahol együtt van a települési közérdek, együtt van az önkormányzatiság intézményesítése, de ugyanakkor megjelenik benne az a szakértelem, amelyik nélkülözhetetlen ma már az építésügy továbbfejlesztéséhez és továbblendítéséhez.
A törvényjavaslat nagyobb szerepet szán a jogszabályi előírások törvényes kikényszerítésének és jobb hatályosulásának. Újra kívánja szabályozni a hatósági ellenőrzések egész rendszerét, erőteljesebb építésfelügyelet kialakításával számol. Vissza kívánja állítani korszerűbb formában az építésügyi bírság 1994-ben hatálytalanított rendelkezéseit. Akkor azt mondtuk, hogy ne legyen bírság, hanem a szabálytalanul felépített épületek bontassék le.
(10.20)
Sajnos, ma bírság sincs és az épületeket sem bontják le, ezért is döntött a beterjesztő úgy, hogy vissza kívánja állítani – még egyszer mondom, egy hatékonyabb és jobb formában – az építészeti bírság intézményét, illetve szakaszosan óhajtja az építészeti engedélyezést megállapítani azért, hogy – még egyszer mondom – ne járjanak jobban azok, akik nem tartják be a szabályozást azoknál, akik tisztességesen betartják a jogalkalmazás elveit.
Számolunk azzal, hogy a törvényjavaslatban is megfogalmazott korszerűsítési munka komoly finanszírozást is igényel. Mindezek érdekében javaslatot teszünk a Központi Környezetvédelmi Alapon belül az épített környezet alakításának és védelmének, valamint a műemlékvédelemnek is a pénzügyi eszközökkel történő támogatására. Sok vita lesz ehhez kötődően, mégis úgy gondolom, hogy az alapban megfogalmazott célok és a mellérendelt finanszírozás, ha nem is azonnal, de közép- és hosszabb távon alapja, pénzügyi szerkezete lehet annak, hogy az építésügynek és a műemlékvédelemnek önálló, ha tetszik, a költségvetéstől nem független, de mindenképpen egy tervezhetőbb pénzügyi alapot tudjunk szolgáltatni.
Ezzel együtt is természetesen mi örömmel veszünk minden olyan javaslatot, amelyik az építésügy és a műemlékvédelem anyagi megerősítését is szolgálja. Az építészeti örökség megóvására, korszerű fenntartására és használatára vonatkozó szabályok egészében új elemnek tekinthetők, de összhangban állnak a vonatkozó nemzetközi szerződések előírásaival, amelyben kiemelt szerepet kapnak a helyi értékvédelem lehetőségei is. E fejezetrészben kerülnek szabályozásra a világörökség-jegyzékben szereplő területek és objektumok komplett védelmével kapcsolatos legfontosabb előírások.
Itt szeretnék hangot adni annak az örömünknek, amely már nyilvánosságot kapott, nevezetesen, hogy Pannonhalma, amely ezeréves ünnepét, fennállásának ezeréves ünnepét üli, fölkerült a világörökség-listára, és szeretném tájékoztatni arról a tisztelt Házat, hogy a magyar építészeti szakma elismerése az, hogy a Világörökség Kormányzó Tanácsa a Pannonhalmához beadott pályázatot az összes többi pályázó részére szakmai referenciaként ajánlotta, ami azt jelenti, hogy nemcsak azzal értünk el sikert, hogy Pannonhalma fölkerült ezzel a listára – jelképeként egyébként Magyarország ezeréves kultúrájának –, hanem arra is büszkék lehetünk, hogy ennek a két törvénynek a képviseletében, végrehajtásában valóban olyan szakmai bázisra, olyan szakmai háttérre számíthatnak a törvényalkotók, amelyekre nyugodtan rábízhatják a végrehajtást, hiszen az európai és nemzetközi térben is megfelelő referenciákkal rendelkeznek.
Mindezekkel összhangban van egyébként a műemlékvédelemről szóló törvényjavaslat, amely a különleges védelemben részesített védett építmények sajátos követelményeit kívánja megfogalmazni, teljes hangsúlyban egyébként az építészeti törvénnyel. Én azért tartom nagyon fontosnak ezt az összhangot, mert úgy érzem, hogy a két törvény összetartozik. Nagyon jó dolog, hogy a műemlékvédelemről szóló törvényjavaslat együtt kerül beterjesztésre, azzal tehát, amelyik az épített környezet alakításáról és fejlesztéséről szól.
A kettő azért alkot szerves egységet, mert ugyanazt a területet fogja össze, de mégis elmondhatjuk, hogy új irányultsága más. A műemlékvédelem, mint arra címe is utal, a műemléki törvény a ma és a holnap embere számára a múlt érdekeit óvja, tárgya a megőrzés és a védelem. Múlt nélkül nincs jövő – hirdette az Európa Tanács 1975-ben kiadott jelszava, s hirdeti paragrafusai által most az Országgyűlés elé kerülő törvényjavaslat is.
Felvázolható természetesen egy másfajta összefüggés is. Kétségtelen, a műemlékvédelem ügye sok országban a kulturális irányításhoz tartozik. Hiszen a műemlék nemcsak épület, hanem jelképe ennek az országnak, és nemcsak ennek az országnak, hanem az emberiség múltjának olyan típusú megjelenítője, amely része a kulturális örökségnek, a kultúra egészéhez kapcsolódik és kötődik nemcsak egy-egy épület, nemcsak kő vagy tégla, hanem szellemi, kulturális érték is egyben. Mégis, az igazgatás szervezetében elfoglalt helyét a műemlékvédelemnek, amelyben a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumhoz a kulturális tárca egyenértékű partnerségével szabályozza a műemlékvédelem ügyét, jónak tartom és ezért beterjesztendőként támogatom.
Támogatom azért, mert ez egy előre mutató szabályozás, összhangban áll az Európai Unió konvenciójával, sőt, bizonyos területeken, mint mondtam, különös módon megelőzi az európai gyakorlatot. Ebben az értelemben tehát átlépünk egy lépcsőt, amelyet az európai országokban még ez után fognak megtenni.
Szeretném azonban elmondani azt, hogy a két tárca között e tekintetben teljes az egyezség, nem fog létrejönni olyan helyzet, amelyben a két terület civakodásaként a műemlékvédelem, a tárgyi kultúra kerülhet hátrányba. A beterjesztésben egyetértünk, és úgy gondolom, az adhat a műemlékvédelemnek egy nagyobb támogatást, hogy a két tárca a kormányzatban együtt képviseli ezt az érdeket és itt a Házban is együtt jelenítjük meg a műemlékvédelmi szabályozás fontosságát.
Tisztelt Országgyűlés! A műemlékek, az építészeti örökség védelme bonyolult és összetett dolog. Nemcsak azért, mert egyszerre műszaki, tudományos, közigazgatási, jogi, szociológiai kérdés, hanem azért is, mert a műemlék sérelmére elkövetett hiba rendszerint kiküszöbölhetetlen. Kiküszöbölhetetlen, mert a műemléket, ha elpusztítjuk gondatlanságból, nemtörődömségből vagy akár pénzhiányból, akkor ez a folyamat nem visszafordítható, nem helyreállítható. Megszűnik a múltunk egy darabja, mert a helyreállítás után az már nem műemlék, nem a múlt tanúságának egy darabja.
Az, hogy egy nemzet miként biztosítja kulturális örökségének fennmaradását, nagymértékben befolyásolhatja egyébként nemzetközi megítélését is. Hiszen a nemzeti örökség, és ezen belül is a műemlékként védett, kiemelkedő érték részét képezi az egyetemes emberi kulturális örökségnek.
A magyarországi műemlékvédelem éppen 125 éves. Indokolt kitekintenünk, mit is jelent ez ma Magyarországon. A műemlékvédelem tradicionális építészeti örökségmegőrzés és korszerű tartalmakon keresztül ennek megélése. A hazai műemlékjegyzék közel 11 ezer védett emléket tartalmaz, és ez a nemzetközi összehasonlításban – Csehországban és Szlovákiában 40 ezer, Ausztriában 100 ezer – alacsony szám is megmutatja, hogy a Duna-medence viharos történelme során számtalan építészeti értékünk pusztult el.
(A jegyzői széket Boros László helyett Szili Sándor foglalja el.)
Műemlékekben szegény ország vagyunk tehát, és ebből a tényből óhatatlanul következik, hogy a megmaradt állomány a nemzeti identitás szempontjából a különlegesen fontos értékek közé sorolódik. Ugyanakkor ha abból a száraz adatból indulok ki, hogy a védett emlékek 60 százaléka jó vagy elfogadható állapotú tulajdon, illetve kezelői viszonyai rendezettek, az építészeti értékvédelem helyzete nem nevezhető katasztrofálisnak. Ehhez hozzászámítva a szűkös, ám stabilnak mondható éves költségvetési támogatásokat, összesen hozzávetőlegesen körülbelül 2 milliárd forintot évente, a működőképes intézményrendszer egyes kiemelt műemléki vonzatú projektek, Pannonhalma, amit az előbb említettem vagy Gödöllő sikereit, a nemzetközi megítélés – például Europa Nostra-díjak eredményeit –, valamint az e vonatkozásban is lassan erősödő européer gondolkodásmód látható jeleit, a műemlékvédelem állapota inkább ambivalensnek és egyenetlennek tűnik, mintsem olyan területnek, ahol egyértelműen negatív trendek dominálnának.
Indokolt tehát ezen a területen is törvényi szabályozással a pozitív értékeket és a pozitív tendenciákat megerősíteni, a negatívumoknak, a negatív tendenciáknak pedig útját állni.
Amint a miniszter feladatköréből adódik, nyilvánvaló, hogy a terület ellentmondásosságára koncepciót kell kialakítanunk. Ennek a koncepciónak a lényege az értékőrző szakmai szemlélet és a valóságos társadalmi folyamatok összecsiszolása, harmonizálása. Ez lehet az elkövetkezendő időszak legfontosabb reform értékű feladata. Vége van annak az időszaknak, amikor a műemléket a magyar társadalomtól, kormányzattól vagy önkormányzattól kellett megvédeni. Volt ilyen idő, és tisztelet érte azoknak, akik annak idején fölemelték szavukat az épített környezet értékének védelmében. Mára egy szabad országban élünk, ahol borzasztóan fontos az, hogy a műemlékeket is közösségi felügyelettel, de szabadon hasznosíthassuk és elsősorban hasznosítsuk.
(10.30)
Azt várom a műemlékvédelmi törvénytől, hogy megerősíti ennek a közösségi szempontokat figyelembe vevő, immár polgári hasznosításnak a lehetőségét és eredményeit. Azt várom, hogy a műemlékvédelmi törvény biztonsága olyan típusú használókat is biztatni fog arra, hogy lépjenek és használjanak műemléket, akik eddig nem tették meg valamilyen oknál fogva.
Egyrészt a műemlékek felhasználásának társadalmi kontrollját növelni fogja a törvény, másrészt azt gondolom, hogy egy oldottabb lehetőséget mutat abban az értelemben – egy korlátozott piaci hasznosításnak –, hogy ne csak a közösségi forrásokat, hanem a magánforrásokat is be tudjuk vonni a műemlékvédelem hasznosításába.
A műemlékvédelem javasolt törvényi szabályozása logikusan épül fel a védendő értékek kiválasztása, a védetté nyilvánítás és nyilvántartás, valamint a védelmük, fennmaradásuk, méltó hasznosításuk és széles körben ismertté tételük egymásra támaszkodó rendszerében. Változatlanul megtartja azt az alapelvet, hogy a védett műemléki érték fenntartásáért elsősorban a mindenkori tulajdonos tartozik felelősséggel. Az előterjesztett törvénytervezet legfontosabb elemeiként a következőket emelném ki. Az egyedi és a területi védelem egységesített és ilyen értelemben új kategóriakénti bevezetésével a törvény a korábbinál tisztább és egyértelműbb helyzetet teremt, növelve ezáltal is az értékek fennmaradását is szolgáló jogbiztonságot.
A műemlékek használatának szabályai körében eddig ismeretlen hangsúllyal szerepel az eredeti, illetve hagyományos szellemi tartalom, mint fontos védendő és közkinccsé teendő érték. A műemlékek védelmét a szabályozás nagymértékben a környezetük, az adott településrész egészének alakítása és fejlesztése keretébe integrált módon kívánja biztosítani. A helyi értékek védelme tekintetében kapcsolódik nyilvánvalóan az épített környzetről szóló törvényhez.
A tartósan állami tulajdonban tartandó műemlékekre vonatkozó szabályozás a valamilyen okból megkülönböztetett helyzetben lévő, illetve kiemelkedő értékű műemlékek fenntartásának különleges, a megváltozott társadalmi berendezkedéshez illeszkedő eszköze a törvényjavaslat mellékletét képező lista.
Először szabályozza néhány sajátos műemléki értékfajta védelmét a törvény. Jelesül a történeti kertek, a felszín alatti épületmaradványok, valamint a temetők vonatkozásában. Ezekkel a passzusokkal könnyebbé válik ezen értékek védelme a társadalom előtt.
(Az elnöki széket G. Nagyné dr. Maczó Ágnes, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Kiemelkedő fontosságú a műemlékekkel és a védelmükkel kapcsolatos közművelődési és közoktatási feladatok megfogalmazása. A műemlékvédelmi hatósági eljárásról szólva a sajátosságokat az általánostól eltérő, például a tulajdonváltással kapcsolatos hatáskört és eljárási módot, a védelmet kikényszerítő eszköztár egészen a kisajátításig terjedően nyert szabályozást a törvényben. Új elem, hogy bizonyos körülmények között maga a tulajdonos is kérheti a kisajátítást. Az államigazgatás általános szabályaitól az ügyintézési határidők terén történő eltérés rendkívüli jelentőségű. A kellőképpen megalapozott intézkedés és döntés meghozatala a korábbi szabályozásban nem volt biztosított. Így a lelkiismeretes, de késedelmes határozathozatal a védelmet szolgálta ugyan, de az ügyfelek számára sérelmes, néha törvénysértő volt.
Változtatunk ezen. Úgy hiszem, azon a 30 napon semmi nem múlik akkor, ha megalapozott határozatot hozhat a hivatal, és ez egyben mind a hivatal számára, mind az állampolgár számára lehetővé teszi a jogkövető magatartásmódot.
A műemlékvédelmi bírság jogintézmények indokolt létrehozásától elsősorban a rongálástól, a pusztítástól, hanyagságtól visszatartó hatását várjuk. Remélem, nem eredménytelenül.
Régi adósságot törleszt a műemlékek rendkívüli események esetén történő védelmével foglalkozó, nemzetközi egyezmények alapján kötelező, de eddig még szabályozatlan területet érintő fejezet. A közvélemény, sokszor a sajtó is, hajlamos a műemlékvédelem kérdését a finanszírozás szűkösségére és korlátaira leegyszerűsíteni.
Valóban, nem mondhatjuk, hogy a műemlékvédelem területére elegendő forrás állna rendelkezésre a mai gazdasági körülmények között. Mégis szükségesnek látom hangsúlyozni, hogy a törvény nemcsak a műemlékvédelem jogi szabályozásában jelent áttörést, hanem megveti az alapjait a műemlékügy időszerű reformjának is. E reform egyik fontos eleme az építészeti értékvédelem forrásoldalának stabilizálása. A törvénnyel a jogalkotás azt is szolgálja, hogy rögződjék a védelem pénzügyi alapja, a közvetlen és közvetett támogatások, források és ezek eszközei.
Tisztelt Ház! A törvényjavaslatban foglaltak érvényesítésére a magyar műemlékvédelem hagyományai jó alapot biztosítanak. A műemlékvédelmi szakma régóta várja ezt a törvényt, és régóta várják azok a potenciális hasznosítók is, akik értékes műemléket szeretnének hasznosítani. Mind a két törvény esetében elmondható az, hogy olyan területeket szabályoz, olyan értékeket véd vagy igyekszik védeni, amelyek nem kötődnek egy-egy kormányhoz vagy kormányzati szerepkörhöz, amelyek össztársadalmi értékvédelemre vagy össztársadalmi szabályozásra tarthatnak igényt. Éppen ezért annak ellenére, hogy a két törvényjavaslatot rendkívül széles szakmai vita előzte meg, szeretném a tisztelt Ház előtt is megerősíteni, hogy minden tekintetben, még az átlagoshoz képest is jobban nyitottak leszünk minden képviselői javaslat megfogalmazására. Lehet olyan részletszabály, amelynek anomáliáit nem vettük észre, és amely a törvényjavaslatok vitája során az egyéni képviselői körzetből, az építtető környezetéből érkezik. Lehet olyan általános szerkezeti változtatás, amelyben a kormányzat másként képzelte, és az ellenzéki pártok egy alternatívát kívánnak bemutatni.
Minden tekintetben azon leszünk, hogy egy olyan törvénycsomagot, olyan két törvényt fogadhasson el a tisztelt Ház, amelynek legitimitása minél többpárti, elsősorban azért, mert hosszú távú szabályozásról van szó, és azért, mert az állampolgárok alapvető érdekeit érintő szabályozások. A kormányzatnak és személy szerint a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszternek is egyértelmű érdeke tehát, hogy a szakmailag megalapozott, jóindulatú alternatív javaslatokra nyitott legyen, és ígérem önöknek, hogy nyitottak is leszünk.
Elnézést kérek azért, hogy picit hosszabban beszéltem, de úgy gondolom, hogy rendkívüli fontosságú a szabályozás. És még egyszer az iránt is szeretnék elnézést kérni, hogy 11 órakor az Országos Területfejlesztési Tanács ülésére el kell mennem. Addig azonban remélem, a véleményüket is meghallgathatom. Még egyszer köszönöm kiemelt türelmüket, és köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
