DR. SCHWARCZ TIBOR

Full text search

DR. SCHWARCZ TIBOR
DR. SCHWARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Az eddig elhangzottakhoz szeretnék hozzászólni. A mellékletben felsorolt műtétekkel, műtéti eljárásokkal mi sem értettünk egyet, igen zavarónak és félreérthetőnek tartottuk az egész melléklet ilyetén való megfogalmazását, és közösen kezdeményeztük ennek a mellékletnek az átírását, illetve a későbbiek során az elhagyását. Tehát ez teljes mértékig jogos észrevétel a beterjesztett törvényjavaslattal kapcsolatban.
Kicsit bővebben szeretnék szólni a terápiás diagnosztikai és finanszírozási protokollokról, mert igen nagy vitát váltott ki már az általános vita során is, és rendkívül sok félreértésre adott alkalmat. A világon mindenütt alkalmaznak diagnosztikus, terápiás és finanszírozási protokollokat. Ezekre több okból van szükség. Újabban és elsősorban a minőségbiztosítás szempontjából döntő ezeknek a protokolloknak az alkalmazása, hiszen ez alapján lehet összehasonlítani egy adott betegség kezelését, egy adott kórház, egy adott orvos ténykedését, hogy azt a protokollt, amit követ, milyen módon hajtotta végre, mit tartalmaz ez a protokoll.
A 19. §-ban tényleg félreérthető egy kicsit a megfogalmazás. Itt azt szerették volna megfogalmazni, hogy ez a terápiás és eljárási rend egy alsó határ lehet. Tehát ez legyen az, amit mindenképpen meg kell kapni a betegnek, ettől nem lehet eltérni, ez az a minimum, amit egy adott betegség kivizsgálása, gyógyítása és finanszírozása során a betegnek meg kell kapni. Ez minőségi kritériumot is jelent, jelenti a beteg biztonságát is, de ettől fölfelé, ettől - többet adva a betegnek - el lehet térni. Ez az alapvető jelentősége ezeknek a megfogalmazott protokolloknak.
Nagyon sajnálom, hogy itt többször szóba kerül a költségvetési bizottság. A költségvetési bizottság teszi a maga dolgát: a költségvetésre ügyel. Az már a mi bizottságunk lobbyzási tevékenységének sikerét vagy sikertelenségét tükrözi vagy tükrözhet egy frakción vagy frakciókon belül, hogy a költségvetési bizottsággal el tudjuk-e fogadtatni azt, hogy ez szakmailag indokolt, szükséges és mindenképpen megfinanszírozandó.
A várólistákkal kapcsolatosan szeretném elmondani, hogy mindenütt világon - nálunk sokkal fejlettebb és gazdagabb egészségüggyel rendelkező országok - alkalmaznak várólistát. Azzal messzemenően nem értünk egyet, hogy a várólistán előzni lehessen pusztán anyagi okokból. Magyarul, ha valaki tehetősebb, gazdagabb, valamilyen módon megelőzhesse ezen a várólistán azt, aki kevésbé tehetős. Angliában, ahol szabad kórházi kapacitások, fölösleges ágyak állnak rendelkezésre az egészségügyi ellátásban, szintén alkalmaznak várólistát, mégpedig azért, mert finanszírozási kényszer viszi rá a sokkal gazdagabb angol egészségügyet arra, hogy várólistát alkalmazzon. A nagyon sokáig példaként említett fund holding rendszer, ami az angol háziorvosi finanszírozás egy csodálatos találmánya volt, pontosan azért bukik meg, mert az angol kórházak is gazdasági gondokkal küzdenek, és várólistát kénytelenek alkalmazni. Abban az esetben, ha elfogyott a kórház pénze, akkor előszeretettel vesz elő olyan betegeket, akiknek a körzeti orvosa még rendelkezik fölösleges pénzeszközökkel, és ezeket a betegeket operálják, ezeket a betegeket veszik előre. Tehát a kórház a hiányzó költségvetését ezeknek a fund holdereknek, a még pénzzel, tőkével rendelkező betegeinek az operálásával biztosítja.
Tehát ott is felmerült, és jogosan merült fel az a kérdés, hogy anyagi okokból előznek egy országosan kialakított várólistán, és pontosan e miatt elvetik a fund holding szisztémát az angol egészségügyi ellátásban, és a jelenleg hatalomra került angol szocialista párt választási programjának egyik döntő momentuma volt az, hogy átalakítja az angol egészségügynek ezt a finanszírozási módját pontosan azért, mert igazságtalan, mert megváltoztatja a hozzájutás esélyét a beteg szempontjából pusztán anyagi okokból.
(10.40)
Fontos és meghatározandó lenne a várólista szempontjából - és ez mindenképpen miniszteri szabályozást igényelne -, hogy milyen esetekben hol és kik kezelik majd ezeket a várólistákat. Itt szükséges lenne akár regionálisan, akár országosan összeállítani bizonyos esetekben országos várólistákat, bizonyos esetekben regionális várólistákat, és pontosan meghatározni azokat a feltételeket, hogy ki mikor kerül erre a várólistára, és mikor kerül le onnan. Tehát legyenek előre átlátható, pontosan kiszámítható szabályok.
Nagyon sok kritika érte az általános vita során - és most itt a részletes vitában is elhangzott - az egészségbiztosító főigazgatójának méltányossági jogkörét. Teljesen elfogadható az, hogy a méltányosságból megítélhető különféle szolgáltatások vagy azok díjazása mindenképpen valamilyen módon szabályozva legyen.
Azt el kell mondani, hogy a főigazgató a méltányossági jogkörét jelen pillanatban is mindig úgy gyakorolja, hogy előtte kikéri az illetékes szakmai döntéshozók véleményét, és csak utána finanszírozza meg a külföldi gyógykezelést vagy a különlegesen drága gyógyszert, vagy a szükséges és a beteg szempontjából szociális okokból nem biztosítható valamilyen szolgáltatást vagy segédeszközt.
A taj-szám kérdése kétségtelenül jelentős gondot jelent az egészségügyben, és itt nem minden esetben érvényesíthető a biztosítási elv, hiszen ma Magyarországon mindenki rendelkezik taj-számmal, és aki rendelkezik taj-számmal, azt ellátják, mert ha van taj-száma, akkor finanszírozza a biztosító. Tehát valamilyen módon szigorítani kellene a taj-szám meglétét és a biztosítási jogviszonyt, de én azt hiszem, ez most ettől a törvénytől nem várható el, és ez mindenképpen csak a későbbiek során szabályozandó feladatok közé tartozik.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir