KOVÁCS LÁSZLÓ

Full text search

KOVÁCS LÁSZLÓ
KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter: Természetesen nem kifogásoltam azt, hogy Torgyán frakcióvezető úr tegnap nem volt jelen, csak arra emlékeztettem, hogy tegnap mi történt, és hogy neki nyilván nem volt alkalma ezt a jegyzőkönyvből elolvasni. Tegnap azt is elmondtam, hogy nem hallgattam és nem hallgattunk, hanem minden lehetséges kétoldalú találkozó és nemzetközi fórum alkalmával szóvá tettük. A szlovák külügyminiszter asszonnyal megállapodtam egy munkatalálkozóban, és jeleztem neki, hogy ezen szó fog esni mindezekről a problémákról.
Ami az alapszerződés megítélését illeti, változatlanul úgy gondolom, hogy az alapszerződés most is hivatkozási alap. Hivatkozási alap mindenekelőtt a Szlovákiában élő magyar közösségnek, hogy ezt számon kérjék a szlovák kormánytól, és hivatkozás a másik szerződő fél, Magyarország számára, és hivatkozási alap a nemzetközi közösség számára, amely pontosan tudja, hogy ebben az alapszerződésben három nemzetközi dokumentum is szerepel kötelező érvényű jogi normaként.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir