KELLER LÁSZLÓ

Full text search

KELLER LÁSZLÓ
KELLER LÁSZLÓ népjóléti minisztériumi államtitkár: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Képviselő úrnak a kérdése úgy szólt, hogy miért kell, hogy a drága gyógyszerek a szemétbe kerüljenek. Nem kell, de a lehetősége semmilyen módon nem zárható ki.
Hogyan halmozódhat fel felesleges gyógyszer az állampolgárnál? Először is akkor, hogy ha vény nélkül is beszerezhető gyógyszereket a beteg saját döntése alapján veszi meg, teljes fogyasztói áron, a szükségesnél nagyobb mennyiségben. Másodszor pedig akkor, ha a csak vénnyel rendelhető készítményeket az orvos írja fel számára, feltehetően indokoltan, de a beteg vagy elmulasztotta, vagy gyógyszerérzékenysége miatt nem tudta beszedni. Az első eset kivédhetetlen, itt csak a józan állampolgári belátásra lehet számítani. A második esetben, a vénnyel rendelt gyógyszerekből elvileg nem maradhat felesleges gyógyszer a betegnél, mivel a hivatalosan forgalomban lévő gyógyszerek kiszerelése, azaz a dobozokban lévő tabletták száma alapvetően illeszkedik az adott egyszer terápiás alkalmazásának idejéhez, tehát csak a szükséges és elégséges mennyiségben kerül a beteghez. Ezekben az esetekben a gyógyszer csak akkor kerül kidobásra, ha a beteg nem a terápiás előírásnak megfelelően alkalmazza, azaz nem szedi a gyógyszert. Lehetséges viszont, hogy a felírt, akár nagy értékű, akár olcsó gyógyszert az első pár szem után a beteg egyéni érzékenysége miatt nem tudja tovább szedni, és megmarad a már felbontott, de közel teljes kúrához elegendő gyógyszermennyiség.
Ez nem a gyógyszerek kiszerelésének problémája, hanem vagy a kezelőorvos mulasztotta el tisztázni az esetleges gyógyszerérzékenységet, vagy a beteg sem tudott erről. Az ilyen esetek száma azonban elenyésző, és a vényellenőrzési gyakorlat is igyekszik kiszűrni az ilyen jelenségeket. Ha többször előforduló gyakorlat egy praxisnál, hogy hasonló hatásmechanizmusú gyógyszereket írnak fel egymás után, az orvosi dokumentáció alapján ellenőrizhető a gyógyszeres terápia indokoltsága. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) A gyógyszer azonban olyan speciálisan veszélyes termék, amelynek használata különös körültekintést igényel, nem cserélhető, nem ajándékozható el, így a fel nem használt gyógyszereket meg kell semmisíteni. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir