PÓDA JENŐ
PÓDA JENŐ
PÓDA JENŐ (MDF): Köszönöm a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagy jelentőségű törvényt tárgyalunk. Azt hiszem, mindannyiunktól többen megkérdezték az utóbbi hetekben, hogy mikor fog csökkenni a katonaidő, mikor lesz, amikor már egyáltalán nem kell bevonulni, ki ért ezzel egyet és ki nem, megvannak-e feltételek vagy sem.
(18.50)
Nyilvánvaló, hogy a magyar társadalom nagy részének érdeklődését felkeltette ez a törvénytervezet. Persze kevésbé keltették fel azok a részek, amelyek a vezérkar átszervezésével és egyéb, úgymond, kimondottan szakmai jellegű előterjesztés-részekkel foglalkoznak.
(Az elnöki széket dr. Füzessy Tibor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Nézzük talán először a "legfontosabb", a legnagyobb közérdeklődésre számot tartó részt, a szolgálati idő csökkentésének a kérdését!
Az újságíróknak is mindig ez a kérdésük, hogy a Magyar Demokrata Fórum végül is hány hónapos katonaidőt kíván; 6-ot, 9-et, 12-t. Ez egy nagyon jó kérdés, csak ilyen egyszerűen nem válaszolható meg, és azt hiszem, az előttem szólók - különösen Gyuricza tábornok úr, ebben a minőségében most tábornok úr - pontosan érzékeltették azt, hogy nem válaszolható meg egy ilyen kérdés csak így önmagában, hiszen minden a feltételektől függ. Hiszen lehet elég a 6 hónap is, lehet kevés a 12 hónap is, de lehet, hogy pont a 9 a jó. Minden attól függ, hogy milyenek a személyi, a tárgyi, a szervezeti, a pénzügyi feltételek.
Nekem az a benyomásom alakult ki az elmúlt hetekben, hogy ennek a törvénytervezetnek a mostani előterjesztése nem véletlen, és időzítése - ne vegyék rossz néven, nem tudok mást mondani - kimondottan a választástól visszaszámított időzítés. Azért mondom ezt, mert először megpróbáltam megvizsgálni azt, hogy mi az, ami ezt a mostani előterjesztést indokolhatja. Először nyilván a pénzügyi oldalra gondoltam, hogy ezáltal talán pénzt lehet megtakarítani, s az egyébként is nehéz helyzetben levő Magyar Honvédség, a magyar fegyveres erők általában, jobban beosztva az erőforrásokat, jobban megfelelnek az alkotmány szabta követelményeknek. De nyilvánvaló, hogy ez nem lehet, hiszen minden átalakítás, minden szervezeti változtatás rövid távon pénzbe kerül, még ha később jelent is majd valamiféle megtakarítást. Nem egy ilyen nagy rendszer, mint a határőrség vagy a Magyar Honvédség átszervezése, de még egy részvénytársaság átalakítása is jelentős költségeket emészt fel, hiszen egy darabig párhuzamos működést feltételez; na, nem feltétlenül a szó minden értelmében, de abban az értelemben igen, hogy biztonságra kell törekedni.
Választás előtt tíz-tizenegy hónappal természetesen nincs olyan kormány - és nem is hiszem, hogy ilyennek kéne lenni, hiszen a rendszer nem ezt adja -, amely plusz pénzt dobna ki az ablakon. Egyébként is minden rosszindulat nélkül mondhatom azt, hogy egyetértés van a tisztelt Házban a tekintetben, hogy ennek a pénznek - mármint ha valamit sikerül bárhol is megtakarítani - rengeteg helye van, oktatás, szociálpolitika, biztonság, környezetvédelem; nem akarom ezzel az időt húzni, és nem akarom kiváltani azt a választ sem, hogy demagóg irányba hajlanék el. De azt hiszem, az egyértelmű, hogy pénzmegtakarítás rövid távon ettől a rendszertől nem várható. Lehet, hogy később majd igen, de kezdetben plusz kiadásokat jelent.
Ha nem a pénz a motívum, akkor gondolkodtam, mi más lehetne. Talán az, hogy itt egy hosszú távú, jól felépített, átgondolt stratégia alapján történnek a dolgok; államtitkár úr utalt rá, hogy itt valami ilyesmit kell keresni - gondoltam is arra, hogy ez felvetése lesz. És mielőtt hallottam volna expozéjának szavait, már az elmúlt napokban megnéztem azokat a dokumentumokat, amelyeket bemutattak a honvédelmi bizottságnak az elmúlt években, hogy vajon fellelhető-e ennek a nyoma, és ha igen, hogyan, milyen ütemezés szerint. Elővettem azt a dokumentumot, amely talán a legnagyobb lélegzetű e dokumentumok körében, és mivel szigorúan titkos a mai napon is, így csak a címét olvashatom föl - azt talán igen - azért, hogy képviselőtársaim is emlékezetükbe idézhessék ezt a dokumentumot. Ez '95. júniusi dátummal és kora őszi tárgyalással jött: "Elgondolás a Magyar Honvédség hosszú és középtávú haderőreformjára". Figyelmesen áttanulmányozva ezt a dokumentumot, meg kellett állapítanom, hogy ezeknek a kérdéseknek a nagy része és legfontosabb része, amiről mi itt beszélünk, nem szerepel ebben a dokumentumcsomagban vagy dokumentumban. Azokon a helyeken nincsenek kiképzőközpontok tervezve, sőt ez ilyen formában ilyen rövid távon fel sem merül... - nehéz, ugye, erről beszélni az előbb említettek okán, nem is teszem. Most fogadják el azt képviselőtársaim - bármelyik oldalon ülünk is -, hogy ezek nem szerepelnek ebben a dokumentumban.
Viszont valami egészen más szerepel, egy egészen más jellegű fejlesztés és átalakítás képe rajzolódik ki, és nem ám csak egy-két évre vonatkozóan, hanem mint a nevében is benne van, nemcsak közép-, de hosszú távon is, jóval túlmutatván a 2000. éven. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy itt nem egyfajta jól elgondolt szervezeti átalakításról van szó, legalábbis a '95 nyári, kora őszi dokumentumokban ez még nem szerepel, sőt pont az ellenkezője szerepel; tehát ezt a lehetséges motívumot is kihúzhatjuk a feltételek közül.
Akkor a kérdés az, igazából mi volt az, ami előhozta ezt a döntést. Hiszen tény és való, hogy nem a múlt héten hallottunk erről először; valamikor az ősz folyamán erősödtek föl azok a hangok, főleg a minisztérium környékéről, hogy na, most aztán le fog csökkenni a katonaidő. Ez persze gerjesztett egyfajta érdeklődést, egyfajta nyilvánosságot is teremtett a dolognak, és most lám, itt vagyunk, ezt a törvénytervezetet tárgyaljuk.
Ezek alapján nem tudok más következtetésre jutni, mint hogy bizonyos kényszerhelyzetbe manőverezve magát a tárca, de mindenekelőtt a kormány, amely nem tud megfelelő anyagi erőforrásokat biztosítani ennek a nagy rendszernek a normális működéséhez; tehát ilyen kényszerhatások okán végül is ebbe az irányba próbálják a kitörési pontot keresni.
Nyilvánvaló, ezt erősíti az a korábbi észlelésünk is, amiről gyakran vitáztunk, amit az előbb egy kétpercesben már érintettem és amit nem kívánok megismételni. Ez összefügg azzal, hogy a kisebb, de ütőképesebb hadsereg jól hangzó szlogenjéből a "kisebb" egyre inkább megvalósulni látszik, az "ütőképesebb" sajnos egyre messzebb tolódik. Ami a leépítést, a létszámot, a technikát, a rendszerből kivonást - gondoljunk a repülőkre! - jelenti, azok viszonylag gyorsan és ellenállás nélkül mennek keresztül, míg mások, még olyanok is, amelyeket az Országgyűlés előírt a kormány számára kötelező feladatként, jelentős késedelmet szenvednek. Itt van például a radartender - csak egy mondat és egy zárójeles megjegyzés. Az Országgyűlés előírta modern radarok beszerzését a kormány számára, de ez egyelőre úgy tűnik, a Pénzügyminisztérium ellenállása miatt nem valósulhat meg a közeli hónapokban.
Tehát onnan indulva, hogy 6, 9 vagy 12 hónap legyen a szolgálati idő, próbáltam bemutatni azt, hogy önmagában ez a kérdés nem válaszolható meg. Megfelelő feltételek mellett természetesen a Magyar Demokrata Fórum is támogatja azt, hogy rövidüljön a szolgálati idő. Rövidüljön azért, mert semmi értelme nincs fölöslegesen embereket benntartani egy rendszerben, semmi értelme nincs embereket látszattevékenységre kárhoztatni, semmi értelme nincs embereket elvonni a családjuktól, s elvonni attól a termelő, alkotó tevékenységtől, amelyet egyébként nagyobb kedvvel végeznek. És természetesen ma már azt is meg kell mondani, hogy semmi értelme nincs embereket, családokat olyan szociális helyzetbe taszítani, amivel adott esetben bevonulásuk jár. Sajnos - gondolom, nem csak én, de képviselőtársaim is - az elmúlt hetekben, hónapokban nem egy ilyen példát láthattunk, hogy szociális háló ide vagy oda, a kereső kiesése bizony nehéz helyzetbe hozza a fiatal házasokat.
Ha nincsenek meg a feltételek, akkor hogyan lehetne mégis jobb feltételeket teremteni, illetve hogyan lehetne ezt a bizonyos új kiképzési rendet úgy megvalósítani, hogy szűkös feltételek mellett is ennél jobb eredmény alakuljon ki. Hiszen azt már most mondhatom, hogy bár a kormánykoalíció azt gondolja, hogy ennek politikai hozama pozitív lesz, szakmai hozama pozitív lesz, és általában a védelemre gyakorolt hatása pozitív lesz, legalábbis középtávon, aközben a rengeteg probléma miatt több káros, negatív hatással is számolni kell a következő hónapokban. Most még ugyanis nagyon jól hangzik, hogy 9 hónapra, 6 hónapra csökken a katonaidő és a fiatalok egy része boldog, az édesanyák is boldogok, de majd akkor, amikor szembesülnek a feltételek hiányával, akkor már az elégedetlenség is megfogalmazódik.
Itt van mindenekelőtt a kiképzőközpontok helyszínének a megválasztása. Ez a rendszer azt feltételezi, hogy 3 hónapig, összeszedve az ország minden területéről a fiatalokat, intenzív kiképzésen keresztülvive őket, utána megfelelő módon mintegy visszaosztják őket - úgymond - a lakóhelyükhöz közel eső helyőrségekbe további 6 hónap szolgálatra.
A probléma már ott kezdődik, hogy a lakóhelyükhöz közel alig van helyőrség, hiszen az elmúlt év jelentős helyőrség-megszüntetési és -bezárási programjának köszönhetően ez a törvényben elég erősen, ha nem is kizárólagos módon - mert garantált feltétel -, egyre kevésbé teljesíthető.
(19.00)
Szombathely és Tapolca a Dunántúlon még úgy-ahogy indokolható, s azt mondhatjuk, hogy többé-kevésbé - úgymond - vonzáskörzeteivel lefedi a Dunántúlt. De ha ránézünk a térképre, el nem tudjuk képzelni, hogy Kalocsa és Szabadszállás esetében ki volt az, aki azt a döntést meghozta, hogy ide kell utaztatni minden három hónapban a Duna-Tisza köze és a Tiszántúl fiataljait. Sem Kalocsa, de különösen Szabadszállás nem olyan közlekedési gócpont, másról nem is beszélve, ami alapján, mondjuk - az előbbi vitát csak érintve -, a hétvégi eltávozás lehetősége valós jog lenne. Ez papíron nagyon jól hangzik, valójában ez tulajdonképpen egy üres ígéret, hiszen éppen ezeknek a területeknek, vidék-Magyarország és Kelet-Magyarország nagy részének fiataljai nem képesek ezt a lehetőséget igénybe venni, akkor sem, ha a lehetőségük meglesz rá. Ez egy nagyon komoly feszültségforrás és nagyon komoly probléma.
Tehát most, ha már ilyen hirtelen, előkészítés nélkül, úgymond zöldmezős beruházás keretében... (Dr. Fodor István mosolyog.) önök kiképzőközpontok létrehozását határozták el, akkor ennél sokkal egyenletesebb diszlokációt is kitalálhattak volna. Látom a csodálkozást és a zöldmezős beruházás kitételnek szóló mosolyt - igen, ez megfogalmazható így. Ugyanis államtitkár úr bizonyára emlékszik rá, hogy lényegében Kalocsa és Szabadszállás helyőrséget fölszámolásra ítélték, a rendelkezésre álló anyagi erőforrásokat, technikát fölszámolták, többé-kevésbé széthordták különböző alakulatokhoz, a személyi állomány nagy része eltávozott, a lakásokat eladták. (Dr. Fodor István a fejét ingatja.) Tehát nem arról van szó, hogy ott most mintegy menetből át lehet alakítani egy korábbi helyőrséget egy új kiképző alakulattá. Ott közben volt egy nagyon kellemetlen és nagyon kínos folyamat, amely persze nem volt egyedülálló ebben az átalakítási vargabetűben. Hogy mást ne mondjak, például elég arra utalni, hogy Baján nagyon jelentős beruházással, több tíz, ha nem 100 millió forinttal új étkezdét, szociális ellátóhelyiségeket, egyebeket építettek, tényleg a kor színvonalának megfelelően, s erre - mit ad isten! - pár hónap múlva bezárták a bajai helyőrséget, és most ott van dobra verve ez a nagy értékű ingatlan, amiből persze - ha egyáltalán kap majd valamit - a honvédség jó, ha a valós értékének 10-20 százalékát megkapja - mert sajnos ki vesz ma laktanyát Magyarországon?
Tehát ezek a megalapozatlan lépéssorozatok azt eredményezték, hogy az a kevés erőforrás, ami rendelkezésre állt az elmúlt években... - folyamatosan szűkülő erőforrás, nemcsak valós értékében, de a nemzeti össztermékhez viszonyítottan arányában is, hiszen még '94-ben is 1,6 százalékot fordítottunk a nemzeti jövedelemből védelmi kiadásokra, ez most már tartósan csak 1,2 százalék. Tehát úgy tűnik, hogy ebből a szűkülő, arányaiban is szűkülő erőforrásból pazarlóan gazdálkodnak azzal a pénzzel, ami rendelkezésükre áll, és - az ilyen-olyan elvetélt kezdeményezéseket nem számítva - nem arra fordítják a pénz jó részét, amire kellene, és teremtenének sokkal jobb feltételeket, mint amilyeneket lehetne. De akkor még mindig csak arról beszéltünk, hogy helyőrség, arról beszéltünk, hogy milyen infrastruktúra... - Gyuricza képviselőtársam beszélt az ellátási feltételekről, egyebekről, nem ismétlem.
És ami nagyon fontos, a személyi feltételek: ami az elmúlt két évben kialakult, és ami az elvándorláshoz, illetve az elbocsátáshullámhoz vezetett, bizony nem teszik lehetővé azt - és ne sértődjenek meg az érintett kiképzőközpontok polgárai, lakói -, ezek a települések nem bírnak olyan vonzerővel, hogy még egyszer ezek az emberek, akik megégették magukat, elhiggyék, hogy erre egy jövőt, egy pályát és egy egzisztenciát lehet alapozni. Ez sajnos meglátszik a toborzás eredményében, meglátszik abban, hogy kik maradnak és kik nem; meglátszik abban, hogy nincs elég szerződéses katona; meglátszik abban, hogy hiába mondták a 27 ezer forintos kezdő nettó illetményt az első napokban a Honvédelmi Minisztérium képviselői mintegy megajánlva a szerződéses katonáknak. Ezt később azért kellett 23 ezerre visszavenni és módosítani, mert a bent levők sem keresnek ennyit, és olyan elemi erejű volt vidéken a felháborodás a hivatásos állomány bizonyos köreiben, főleg tiszthelyettesi körben, ami lehetetlenné tette azt, hogy a 27 ezer forint nettó illetményt fenntarthassák, mert nyilvánvaló feszültségeket eredményezett volna. 23 ezerrel pedig éppen hogy csak az ország keleti részében lehet biztosítani azt, hogy szerződéses katonák bejöjjenek, jobb adottságú vagy gazdasági fejlettségű környezetben ez nem biztosítható.
Tehát az új kiképzési rendnek a technikai, anyagi és mindenekelőtt a személyi feltételei nem adottak, és ez nyilván ugyancsak adalék ahhoz, hogy miért nézzük ilyen problémásan a katonai szolgálati időnek ezt a bizonyos csökkentését.
Az előbb Mécs elnök úr azt mondta, hogy minden probléma ellenére, a nehézségek áthidalásával, de mégis bele kell ebbe az átalakításba vágni, mert ezek után következményként - hogy is mondta? - "javulhat a kiképzés, intenzívebb lesz a munka, és összességében azért ez mégis eredményes lesz". Ebben sem lehetünk teljesen biztosak. Ma Magyarországon a honvédség nagyon különböző állapotban van egyes részeit tekintve. Van, ahol valójában intenzív munka folyik, és van ahol lényegét tekintve, tehát a kiképzés oldaláról közelítve a dolgot, semmilyen munka nem folyik, magyarul: nincs kiképzés, őrzéssel, önadminisztrációval vannak elfoglalva a katonáink.
Ehhez képest is lehet még hátrébb lépni, rövid távon legalábbis. Ha nem jól indul be ez a kiképzési rendszer - Szombathely, Tapolca, Kalocsa, Szabadszállás -, túl sok a probléma, akkor annak a veszélyével is számolni kell, hogy az egy helyre koncentrált, összevont és problémával terhelt, kiképzetlen vagy félig kiképzett állományt fogjuk az egész országra szétosztani, hiszen ezeknek a kiképzőközpontoknak az indulása azt is feltételezi, hogy máshol megszűnik az alapkiképzés, illetve a szakalapozó kiképzés. Tehát ha itt probléma van - és különösen az indulásnál, azt hiszem, sajnos nem lenne meglepő, ha problémák, komolyabb problémák is lennének -, akkor ennek az egész országra kiható negatív következményeivel is számolni kell. És itt megint nem háborús hisztériáról van szó; utalok arra, amit Gyuricza képviselő úr mondott, az öt alkotmányos feladatból négy mindenesetre ide sorolható.
Ezért mondom, hogy sokkal megalapozottabban és sokkal előkészítettebben kellett volna ezt a kérdést végigvinni, mindenekelőtt onnan kezdve, hogy az elgondolás, a közép- és hosszú távú haderőreformra vonatkozó terv megfelelő vitában és megfelelő kidolgozással átalakuljon; csak persze azt a "veszélyt" rejtette volna magában, hogy a választásokig nem vezethető be ez a rövidebb szolgálati idő.
Még egy rövid gondolat erejéig a honvédség átalakításával és az új vezérkari struktúrával kapcsolatban szeretnék néhány szót szólni. Többször folytattunk már vitát itt a plenáris ülésen is ezzel kapcsolatban, és tudom, hogy képviselőtársaim nagy részét, az újságírókat vagy pláne a civil lakosságot nem nagyon érdekli vagy érinti ez a kérdés, hiszen nem kell tudniuk, nem is tudják, hogy pontosan ez mit takar, de egy dologra azért jó. Arra ez jó, hogy rávilágítsunk: amit a kormányzat meg akar csinálni, azt megcsinálja; amit nem akar, azt nem csinálja. Tehát nem fogadható el államtitkár úrnak az az érvelése, hogy nagyon alapos és körültekintő munkára van szükség; és hogy is mondta pontosan: az integrációra még nem kerülhet sor, mármint az új vezérkar honvédelmi minisztériumi integrációjára, mert nagyon sok jogi akadály van s egyebek. Igaz, de azokat a jogi akadályokat éppen ebben a menetben is le lehetett volna küzdeni, amiről most tárgyalunk. Tehát, ha úgy akarom, akkor valamit megcsinálok, ha úgy akarom, természetesen nem csinálom.
Hogy ennek mi az oka, nem tudom megmondani, őszintén, hiszen ma már minden kormánypárti politikus is elismeri azt - ha nem is direkt módon, de indirekt módon feltétlenül -, hogy nagy hibát követtek el 1994 őszén, amikor megtörték azt a folyamatot, amely rendkívül fontos lett volna a magyar védelemben mint szervezetben, a párhuzamosságok megszüntetése révén, ami a NATO-integrációnkat szolgálta volna, költségmegtakarítással járt volna, és nem utolsósorban sokkal jobb feltételeket teremtett volna a civil ellenőrzéses irányításhoz. Tehát ezt a folyamatot megtörték '94-ben, most jelentősebb korrekciók történnek vagy legalábbis a kísérleteit véljük felfedezni az utóbbi hónapokban. Kár azért a két évért és rengeteg forintért, ami közben elment, nem is beszélve arról az emberi oldalról, ami a kiszolgáltatottságban és a reményvesztésben a hivatásos állomány egy részét érte. Tehát mindezekért kár, de most legalább egy irányba nézünk, és egy dologról beszélünk.
Teljesen érthetetlen számomra, hogy miért nem lehet egy lépcsőben ezt az integrációt véghez vinni.
(19.10)
Különösen most jó alkalom lenne - még talán politikai értelemben is - ezzel a reménybeli NATO-meghívással kapcsolatban; hacsak nem az az oka ennek, amit legutóbb tapasztaltunk a honvédelmi bizottság ülésén, hogy jelentős belső hatalmi strukturális és politikai vita dúl az adminisztráció bizonyos vezetői és a honvédség bizonyos vezetői között. Az utóbbiak kényszerből kiszolgáltatottjai ennek a vitának - tehát hatalmas vita dúl közöttük a tekintetben, hogy ki kinek legyen alárendelve, és ki kinek nem. Holott teljesen nyilvánvaló a modell: csak egy megoldás lehetséges a történelmi hagyományaink szerint is, de a NATO-sztenderd szerint is, miszerint nem lehetséges kétszintű vezetés a Honvédelmi Minisztériumon belül. Nem lehet a vezérkart úgymond eldugni egészen alsó szintre, több áttételen keresztül, hiszen akkor a lényeg sérül meg. Nem jogi értelemben, hanem tartalmi értelemben a lényeg sérül. Ezt a vitát nem itt kell és lehet most lefolytatni, bizonyára még lesz időnk ennek a tisztázására.
Összefoglalva: a Magyar Demokrata Fórum egyetért a kitűzött célokkal, tehát szeretnénk, ha ezek megvalósíthatók lennének. Rendkívül sok aggályunk van. Ebből egypárat a rendelkezésre álló időben megpróbáltam felvázolni, de ennél sokkal több is van. Éppen ezért - hogy is mondjam - nagyon nehéz egy ilyen előterjesztést ilyen kimunkálatlan feltételrendszerrel támogatni, ugyanakkor érezzük azt, hogy mit jelentene ellentmondani. Nagyon bízunk abban, hogy megfelelő módosító indítványokkal sikerül javítani ezen a feltételrendszeren, ami a jogi részét illeti. Sajnos egyéb feltételeken nem tudunk innen a parlamentből változtatni, és ez talán így van jól, hiszen a hatalom szétválasztásának elve ezt határozza meg. Ezért ismételten - és ez már az elmúlt 2,5-3 évben tényleg a nem tudom, hányadik alkalom - azt kérjük a honvédelmi kormányzattól, hogy hallgassa meg az érveket, és változtasson ezeken a dolgokon, illetve a kialakult magatartásán.
Ha már ezzel befejezhetem, akkor még annyit hadd mondjak el: Gyuricza képviselőtársam az előbb említette, hogy nem lehet különbséget tenni katonák között aszerint, hogy elsőidőszakos vagy másodidőszakos, milyen gyakran kapjon eltávozást, vagy milyen gyakran ne kapjon eltávozást, hiszen ez komoly belső feszültségeket rejt magában. De más módon se tegyünk különbséget katonák között. Félig tréfásan, félig komolyan mondom, de az előző 23 perc okán van alapja annak, hogy egy nagy magyar katona egyik megjegyzését ide hozzam. Kéri Kálmán vezérezredes úrról van szó; Kéri Kálmán bácsiról - Isten nyugosztalja békében -, aki azt mondta: nem szeretné megélni azt, hogy legyen téli katona, és legyen nyári katona. Nyilván arra utalt, ami az egyik olvasata ennek a szolgálati idővel kapcsolatos mostani vitának, hiszen ha így folytatódik, akkor tényleg lesznek téli és nyári katonák.
Kéri Kálmán tapasztalt, harcedzett katona volt - a szó szoros értelmében -, aki azt is hozzátette a gondolata folytatásaként, hogy ezen csak úgy lehet segíteni - mármint hogy ne alakuljon ki ez a káros és hátrányos különbségtétel -, ha megfelelő feltételekkel és mindenekelőtt az emberi minőség, a hozzáállás és a motiváció megteremtésével olyan kiképzési feltételeket és olyan tudatot tudunk adni a magyar fiataloknak, amellyel ezek a problémák nemhogy nem jönnek elő, hanem éppen ellenkezőleg, ezek a fiatalok felkészülnek arra, amit az alkotmány számukra előír. Ezt én is szeretném hangsúlyozni - már utaltak rá -: nem mint megterhelést és nem mint kötelezettséget kell alapvetően, csak és kizárólag szemlélni, hanem azt is tudomásul kell venni, hogy ha a Magyar Köztársaság az alkotmányon, a törvényhozáson keresztül előír egy csomó dolgot a polgárai, a fiatalok számára, mondjuk, a védelmi kötelezettség keretében, akkor ehhez a feltételeket is biztosítani kell.
Minden katonának joga az, hogy jó és alapos kiképzésben, megfelelő ellátásban részesüljön, készüljön fel arra, hogy ha mégis alkalmazni kell a tudását, akkor legyen esélye arra, hogy megfelel a közösség elvárásainak, és a saját sorsa alakítása is a kezében van a megfelelő feltételek között. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
