GELLÉRT KIS GÁBOR

Full text search

GELLÉRT KIS GÁBOR
GELLÉRT KIS GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Bár nincs a teremben... (Megérkezik a terembe Bauer Tamás.) Képviselőtársaim! Megérkezett Bauer Tamás: őszintén örülök neki, mert neki mondanám elsősorban, és szabaddemokrata képviselőtársaimnak, akik igen aktívak ebben a vitában, hogy egyre lankadó figyelemmel követem a vitát. Először, másodszor, harmadszor érdekes egy ilyen szellemi párbajt vívni, hetedik-nyolcadik alkalommal már nem tudja annyira felcsigázni az embert - és gondolom, ez kölcsönös.
Én eddig hallgattam, a vitában legalábbis nem vettem részt, egyszerűen azon oknál fogva, mert nem gondoltam volna, érveimet, érveinket ütköztetni ilyen sokadik alkalommal. A hallgatásom nem annak a jele, hogy meggyőzettem volna bármiről, ami elhangzott a korábbiakban - nem akarom húzni az időnket.
Egyetlen dologra szeretnék reflektálni: én azt gondolom, a Szocialista Párt, és én magam is, nagyon mélyen bízunk abban, hogy a magyar parlamenti demokrácia hosszú-hosszú időre meggyökeresedett. Ezt azért mondom, mert Mészáros István az egész egyház-finanszírozási konstrukciót és ezen belül a járadék intézményét mint örökjáradékot aposztrofálta, bebetonozással és minden egyébbel körítve ezt a struktúrát.
Szeretném közölni: az élet velünk nem ér véget. Lesznek utánunk is képviselők, lesz utánunk is parlament, nekik is lesz lehetőségük arra, az egyházakkal együtt, hogy ha egy más helyzet alakul ki, akkor módosítsák ezt a törvényt. Ennek a lehetősége minden parlament jogában áll; azért bízzunk együtt az utódainkban és a magyar parlamenti demokráciában.
Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir