CSÉPE BÉLA

Full text search

CSÉPE BÉLA
CSÉPE BÉLA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az autópályadíjak alakulása immár sokakat érintő társadalmi, gazdasági kérdéssé vált. A már fizető pályaszakaszok külföldi összehasonlításban is kiemelkedő magas díjai, továbbá a bevezetendő, várhatóan magas díjak foglalkoztatják a tömegesen elszegényedő lakosságot, a környező települések pedig aggódnak a magas díjak következtében várható forgalomnövekedés miatt.
Mivel miniszter úr november 4-én feltett, azonos tárgyú kérdésemre a rendelkezésére álló rövid időkeret miatt nem tudta befejezni válaszát, kérdésem egy részét megismétlem és egyben helyesbítem.
Kérdéseim:
Az M5-ös autópályán hogyan volt lehetséges a korábban megkötött koncessziós szerződés módosítása újabb pályázati kiírás nélkül? Az állami hitelgarancia megadása ugyanis véleményem szerint lényeges tartalmi elem, s koncessziós törvényünk szerint pályázati kiírás mellőzésével csak a szerződés időtartama módosítható. Új pályázati kiírással ugyanis a magas díjak esetleg csökkenhettek volna.
A több államban bevált matricás megoldás a koncessziós szerződések miatt immár végképp kikerült-e a lehetséges megoldások közül? A matricás megoldás ugyanis véleményem szerint mindenki számára jobb lenne, az autósok számára mindenképpen olcsóbb megoldást jelentene.
Tisztelettel várom válaszát. (Szórványos taps az ellenzék padsoraiból.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir