ZSIGMOND ATTILA

Full text search

ZSIGMOND ATTILA
ZSIGMOND ATTILA (MDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! A vasúti átjárókban tömegszerencsétlenséget, sokmilliós kárt okoz, hogy a tegnap még pontosan működő jelzőberendezések mára már nem működnek. Persze hogy nem működnek, mert potenciális gyilkosok, rablók kiszerelik, felszedik, és eltulajdonítanak mindent, ami bronzból, vörös- vagy sárgarézből, alumíniumból készült.
Ellopják a műemléképületek esővíz-levezető csatornáit, a temetőkből mindent, ami színesfém: lámpást, feliratot, mindent, ami lefeszíthető. Közben persze barbár módon megrongálják az épületeket és a sírköveket is. Az elmúlt néhány évben a Margitszigeten hét életnagyságú mellszobrot feszítettek le a talapzatáról és loptak el. Ferenczy Károly, Balassi Bálint, Lyka Károly, Petőfi, Radnóti, Kernstok Károly arcmását éppúgy hiába keresi a szigeti sétáló, mint a kolostorromnál a Furulyázó leány egészalakos szobrát vagy a Gyermek kutyával című szobrot a játszótéren.
Madách Imre egészalakos szobrának mind a két karját lefűrészelték. S nem jobb a helyzet a Széchenyi-hegyen sem, ahol Széchenyi István 1882-ben felállított mellszobrát, a Városmajorból pedig Hüvelyk Matyi figuráját, illetve Espejo mellszobrát rabolták el, egytől egyig ismeretlen tettesek - a nyomozás lezárva.
Mi a közös mindebben? A bronz, államtitkár asszony! Ezek a műalkotások aligha kerülhetnek a zug-műkereskedelembe, sokkal inkább a színesfém-felvásárlás és a zugolvasztók nyelik el mindezt nyomtalanul. Amíg a szabályozatlan és ellenőrizetlen színesfém-felvásárlás minden felelősség nélkül kereslet lehet, és a felsorolt esetekben orgazdaként működik, az immár drámai helyzet megoldása naiv illúzió.
Kérdezem tehát az államtitkár asszonyt, mit kíván tenni a szakminisztérium a színesfém-felvásárlás szabályozása és ellenőrzése érdekében. (Taps az MDNP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir