DR. LOTZ KÁROLY

Full text search

DR. LOTZ KÁROLY
DR. LOTZ KÁROLY közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Elnök Asszony! Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A 13/91. számú kormányrendelet előírja, hogy a kiemelt - tehát nem 50, hanem 67,5 százalékos - hazautazási kedvezmény kizárólag a lakóhely és a képzés székhelye között vehető igénybe. A feltételeket az üzletszabályzat rögzíti. Eszerint a tanintézet bírálja el és adja ki a kedvezményes utazásra jogosító igazolást, amely több útvonalat is tartalmazhat.
A képviselő úr által említett példánál maradva: Kazincbarcika és Debrecen között az iskola a közvetlen vonatjárat mellett a tanuló kérésére Debrecentől Miskolcig vonatra és Miskolc-Kazincbarcika között autóbuszra is megadhatja a kedvezményt. Ilyen esetben a közbeeső bejegyzett állomáson, tehát Miskolcon is kiadják a 67,5 százalékos menetjegyet. Így a diák nemcsak a lakóhelyéről, hanem az útvonalon lévő, a diákigazolványba bejegyzett megállóhelyről is utazhat az iskolába kedvezményesen.
Abban az esetben, ha az említett kormányrendelet lehetőséget adna bármely állomáson való felszállásra, akkor ez a kedvezmény nemcsak hazautazásra, hanem bármely egyéb program lebonyolítására is igénybe vehető volna, amit viszont az 50 százalékos kedvezmény részesít előnyben. A diákok egyéb célú utazásait ez biztosítja, így érhető el, hogy a fogyasztói árkiegészítést - ezt a bizonyos kiemelt 67,5 százalékost - az érintettek csak olyan célra és olyan mértékben vegyék igénybe, amely a törvényalkotók szándéka volt. Az üzletszabályzat ezzel áll összhangban. Tehát hangsúlyozom, van egy kiemelt kedvezmény, amely több helyről is igénybe vehető, több célt - összesen négyet - lehet bejegyezni az üzletszabályzat szerint. Amennyiben egyéb célra - akár strandolásra, akár másra - másutt akar leszállni vagy felszállni a diák, 50 százalék kedvezményt akkor is mindenképpen igénybe vehet. Ez méltányos, és az üzletszabályzat megfelelőképpen rendelkezik.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir