DR. TORGYÁN JÓZSEF

Full text search

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nyakunkon a tél, de még mindig nem látható, hogy a kormány a megalapozatlan sikerpropagandáján túlmenően rendelkezik-e bármilyen elképzeléssel, hogy az energiaár-robbanás hatásait segítsen a tömegek számára kivédeni. Hiszen az ország olyan elképesztően rossz helyzetbe került, hogy tömegek képtelenek a távfűtési számláikat kifizetni, képtelenek a tüzelőjüket beszerezni. Elég, ha csak arra utalok, hogy októberben a távfűtéses lakásokba, tehát mintegy 650 ezer lakásba érkezett meg a félhavi felemelt számla. Ennek több ezer forintos többletköltségét igen sokan nem tudták fizetni, de ebben a hónapban már teljes felemelt havi számlát kapnak, ami még inkább teljesíthetetlen lesz a lakosság tömegei számára.
Akkor, amikor az energiaár-robbanás hatásairól beszélek, utalnom kell arra, hogy a Független Kisgazdapárt több alkalommal rámutatott a különböző gazdasági kérdések vitáiban, hogy miként lehetne ennek kedvezőtlen hatásait kivédeni. Sajnálatos, hogy a kormány pontosan az ellenkező irányba ható magatartást tanúsít, hiszen az energiaár-robbanás következményeinek kivédése vagy azok súlyának csökkentése helyett most a Fővárosi Távfűtő Művek privatizációjára kerül sor. Ennek következtében az energiaár-robbanás egy újabb szakaszának megnyitására kerülhet sor. És miután a lakosság tömegei lehetetlenültek el gazdaságilag, legyen szabad itt arra rámutatnom, hogy óriási a munkanélküliség, a munkanélküliségen belül külön rendkívül magas a most már tartósan munkanélküliek száma, külön kategória - talán a legfájdalmasabb valamennyi közül - a pályakezdő fiatalok helyzete.
(16.00)
De hadd utaljak arra, hogy a tél közeledtével nemcsak ezen társadalmi rétegek, no meg a nyugdíjas tömegek széles rétegének a helyzete lett olyan, hogy bizony igen sokan képtelenek a fűtésszámláikat kifizetni, mert a kompenzáció csak részbeni, de az sem elégséges. Hadd utaljak arra is, hogy sajnálatos módon a hontalanok és a lakástalanok száma óriási mértékben növekszik Magyarországon, most már körülbelül 40 ezer a hajléktalanok száma, akik teljes reménytelenséggel néznek a télelő időszaka elé. Tehát úgy gondolom, hogy végre itt kellene legyen az ideje annak, hogy a kormány tegyen valamit.
Sajnos azonban az energiaár-robbanás kivédése helyett újabb robbanásokra kell felfigyelnie a közvéleménynek, mert a szó szoros értelmében is elszaporodtak a robbantások Budapesten is, vidéken is, a robbantásos merényletek olyan számokat takarnak és őriznek most már, amelyek félelemkeltőek - tehát itt egyszerre beszélhetünk az energiaár-robbanásról, egyszerre beszélhetünk tényleges robbantásokról. A lakosság teljes ellehetetlenüléséről van szó, mert ellehetetlenült a lakosság a gazdasági tényezőket illetően, ellehetetlenült a lakosság a közbiztonságot illetően.
Egyik vonatkozásban sincs a kormánynak olyan koncepciója, amely megnyugtathatná a lakosságot, hiszen nem látható a kiút az energiaárak vonatkozásában sem, hogy miként kívánja azokat csökkenteni a kormány, de nem látható a kiút a robbantások területén sem. Én egyetlenegy kiutat látnék: ha ez a kormány mielőbb távozna.
Köszönöm a türelmüket. (Taps a Kisgazdapárt soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir